Ezt a kis francia csodát 1925. szeptember 5-én helyezték forgalomba, és Montbéliard utcáit koptatta, nem is sejtve, hogy egy évszázaddal később egy magyar veteránrajongó kezei között kel új életre. A Peugeot 172-esből 1925 és 1929 között 7.300 példány készült - zömében négyszemélyes zárt kivitelben. A muzeális minősítés miatt Kovács Tamás úr, az autó itthoni gazdája az alváz és motorszám alapján lekérte a Peugeot múzeumból az eladás pontos dátumát, illetve a helyszínt. Érdekesség, hogy az autó első otthona ma egy Peugeot-múzeum helyszíne.
Ez az autó nemcsak műtárgy, hanem időgép is: megmutatja, milyen volt, amikor még nem az adaptív sebességtartó figyelt helyetted, hanem a túlélésért tapostad a féket. Már ha épp fogott. A sötétzöld Peugeot 172R kabrió lelke a 720 cm³-es motor, amely 11,5 lóerőt présel ki magából. Ez manapság már robotfűnyíróban is kevéske, de 1925-ben elég volt, hogy a kocsi elérje a 60 km/órás sebességet. Igaz, a jelenlegi tulaj szerint 50 fölött már nem igazán biztonságos a dolog. A 0-ról 60-ra gyorsulás például 37,5 másodpercig tart.
Az utastér végtelenül puritán: két ember fér el benne viszonylag kényelmetlenül, az ülések nem állíthatók, tehát rövidlábúak nehezen érik el a pedálokat. A műszerfal is egyszerű: van nyomógombos indítás, gyújtáskapcsoló, kétállású világításkapcsoló és két műszer. Az egyik egy kézi felhúzású óra – pont, mint a drága és nemes karórák -, és felhúzás után néhány napig mutatja az időt. A másik műszer a sebességet és a megtett kilométereket jelzi, valamint azt is mutatja, hogy mikor kellene fokozatot váltani.
A barna oldaltáska nem szerszámkészlet, hanem utazótáska – a szerszámokat fából készült rekesz rejti az ülés alatt. A műszerfal közepén térképolvasó lámpa is helyet kapott – ma ezt belső világításnak hívjuk. Apró részletek, de mindegyik mesél a korszakról. A háromfokozatú váltó sem az, amit a mai autókhoz szokott embernek ajánlanánk. Dupla kuplung? Ugyan már! Az autó vezetése inkább olyan, mintha sakkozni próbálnál egy pályaudvaron, miközben zsonglőrködsz. Az előremenethez hátra kell húzni a kart, az üres utána jön, aztán pedig az egyes, kettes és hármas. A visszaváltás külön művészet, főleg ha közben a pedálok sorrendjét is meg kell szokni: a gázpedál van középen, a fék pedig jobbra. A százéves Peugeot alaposan megdolgoztatja a sofőrt.
Bármennyire is szeretjük a veteránautózás korhű báját és romantikáját, van itt egy nagyon is földhözragadt dolog: a fékrendszer. Csak a hátsó kerekek fékezettek, méghozzá két nagyjából húszcentis dobfékkel. Az autó előrelátó sofőrt kíván, aki nemcsak tartja a követési távolságot, hanem nagy ráhagyással kezdi meg a fékezési manővert. A differenciálmű hiánya is megmosolyogtató – ennek helyén ugyanis a váltó van, ami egyszerre hajtja
mindkét hátsó kereket. Ha kanyarban alacsony sebességgel haladunk, olyan érzésünk van, mintha az autó kissé megmakacsolná magát – az ívbelső gumik viszont vészesen kopnak, mert a Peugeot makacs elszántsággal radírozza őket az aszfaltra. Pedig az abroncsokat nem könnyű pótolni. Az autó jelenlegi gumijait az eredeti mintázattal a Michelin gyártotta újra – öt darabot, hogy legyen tartalék. A felszereléskor azonban kiderült: a hátsó kerekek mérete kicsit eltér az elsőkétől, így kettőt újra kellett gyártatni. Aki azt hiszi, hogy veteránozni olcsó hobbi, annak csak ennyit mondunk: megfelelő gumit vadászni veterán Peugeot-ra olyan, mint vízvezetékszerelőt hívni.
Ha ennyi nem volt elég az időutazás hiteles átéléséhez, menjünk végig a kocsi beindításának folyamatán, ahol két világ találkozik: van kurbli és önindító is. A kurblizás kétszemélyes mutatvány – a pár balszerencsés tagja tekeri a vasat, míg a másik enyhe gázt ad. Nagyjából olyan összhang és szenvedély kell hozzá, mint az argentin tangóhoz – csak itt olajszag van közben.
Kovács úr, a Peugeot 172R magyar tulaja szívvel-lélekkel mesél gyűjteményének legkedvesebb darabjáról. A karosszéria már felújított állapotban került hozzá, de a mechanika – motor, váltó, futómű, kardántengely, önindító és mágnesgyújtás – már a saját és gyerekkori barátja munkáját dicséri. A teljes motorfelújítás után az autó ma már megbízhatóan működik – feltéve, ha a bátor sofőr ért az autó nyelvén, mert a százéves Peugeot nem alkalmazkodik senkihez.
A Peugeot 172R magyar története 2006-ban kezdődött, amikor megérkezett Teneriféről. A muzeális minősítés és OT rendszám megszerzése két évig tartó procedúra volt – részben azért, mert az első fékek hiánya komoly akadályt jelentett. Az autó ma már muzeális minősítésű, és időnként kiállításokra vagy veterán találkozókra gurul ki a garázsból. Esküvői autónak nem a legalkalmasabb – hacsak a menyasszony nem hajlandó féloldalasan ülni. A tulajdonos öt év után már fontolgatja az eladást
ide kattintva tekinthető meg a hirdetése.
Forrás: Peugeot Magyarország
ILLUSZTRÁCIÓK: SZABÓ MÁRTA, KOVÁCS TAMÁS
