Jövő héten startol az idei SEAT SUV Roadshow

Most SUV-okkal, hamarosan elektromos autókkal is erősít a SEAT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évről évre növeli eladásait a Volkswagen-konszern legkisebb tömegmárkája, a SEAT. Idei eladásainak 70 százalékát három SUV modellje adta.

Miként arról beszámoltunk a hó elején, lassuló növekedésben van az autópiac. A SEAT hazánkban nagyjából a piac ritmusát tartva növekszik, ugyanakkor világszinten jelentősebben, 9 százalékkal nőtte túl tavalyi eredményeit az első negyedévben. 2012 óta ugyanakkor mintegy 60 százalékkal növelte eladásait az azóta teljes mértékben lecserélődött modellpalettának köszönhetően. A SEAT legkomolyabb újdonságai ugyanakkor még hátra vannak, de már nem kell rájuk sokat várni. Már az idei évben 6 részint, vagy teljesen elektromos hajtású, konnektorról tölthető, így hazánkban zöld rendszámra is jogosult modellel fog bővülni a paletta. Ráadásul a SEAT-nál készül (és fog megjelenni) az az elektromos kisautó, amit később a konszernen belül állítólag minden márka át fog venni. Mint azt Papp Zoltántól, a SEAT magyarországi márkaigazgatójától megtudtuk, az eddig látható 5 százalékos növekedésük csalóka, ugyanis a márka rendelésállománya a duplája a tavalyinak. Mivel az átadások már megkezdődtek, áprilisban 17 százalékos pluszt várnak. Érdekes tendencia, hogy az első negyedévi értékesítéseik közel 70 százalékát a három SUV, az Arona, Ateca és Tarraco modellek tették ki. Ráadásul annak ellenére, hogy a Tarraco az értékesítéshez szükséges engedélyeket csak márciusban kapta meg, így ez a modell még nem vette ki a részét teljesen az eladásokból. Az értékesítési számok szempontjából a legerősebb modell a belépő SUV, vagyis az Arona, a Tarraco belépésével ugyanakkor további fejlődést várnak az év során, ugyanis azt mind a flottavásárlók, mind a magánszemélyek kedvező visszajelzésekkel fogadták.
Hirdetés
Érdekes piaci helyzet a hétüléses autók júliustól kezdődő támogatása a nagycsaládosok részére, mely kampányból a hétüléses Tarraco (és persze az Alhambra) is részesülhet. A kedvezmény ugyanis vonzó, ám jelenleg az érintett és akár a nem érintett vásárlók is hajlamosak kivárni a kampány indulását. Az elmúlt években a saját útját látványosan kereső, most úgy tűnik, a vagány, de komfortos vonallal megtalált SEAT még egy jelentős újdonságot tartogat az idei évre, ez sportos márkája, a Cupra hazai megjelenése. Májusban nyílik a Duna Autó óbudai telepén az első hazai Cupra márkakereskedés, a Cupra Ateca modell kapcsán az idei évben 20-30 példányos értékesítéssel számolnak.
Cupra ugyan nem szerepel a SEAT SUV Roadshowjának tesztparkjában, de a másik három SUV, az Arona, az Ateca és a Tarraco több verziója is vándorcirkuszként járja körbe az országot. Jövő héten startolnak, s az alábbi programterv szerint lesznek elérhetők a márkakereskedésekben.
A SEAT SUV Roadshow menetrendje:
  1. Április 29-május 5. – Budapest, Szabó Autójavító
  2. Május 6-12. – Szekszárd, Alisca Autócentrum
  3. Május 13-19. – Miskolc, Miskolc Autóház
  4. Május 27-június 2. – Nyíregyháza, Platán Autóház
  5. Június 3-9. – Sopron, Walter Autó
  6. Június 10-16. – Győr, Walter Autó
  7. Június 17-23. – Budapest, Duna Autó
  8. Július 1-7. – Veszprém, Ring Autó
  9. Július 8-14. – Miskolc, Miskolc Autóház
  10. Szeptember 9-15. – Sopron, Walter Autó
  11. Szeptember 16-22. – Győr, Walter Autó
  12. Szeptember 23-29. – Nyíregyháza, Platán Autóház
  13. Szeptember 30-október 6. – Budapest, Porsche Pest
  14. Október 7-13. – Kecskemét, Brill
  15. Október 14-20. – Budapest, Duna Autó
  16. Október 28-november 3. – Kaposvár, Spirit Auto

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?