Jövőre vele nyerne Dakart a Peugeot. Elhisszük neki
Még szélesebb lett a Peugeot 3008DKR Maxi
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Még csak nyár van, de máris bemutatkozott a minden eddiginél brutálisabb Peugeot 3008DKR, ami a múltra való tekintettel a Maxi nevet kapta.
Még sosem volt ilyen brutális dűnebüntető a Peugeot dakaros technikája. Utcai testvérére csak foltokban hasonlít, valószínű egyetlen alkatrészében sem azonos vele
Kissé szokatlan, hogy már nyár közepén láthatjuk az újkori dél-amerikai Dakar Rally-k legmeghatározóbb szereplőjét, a Peugeot 3008DKR-t, ami már 3008DKR Maxi. Persze érthető is a dolog, így már most megkezdhetik az edzést, hogy felkészülten érkezzenek az év legnagyobb kihívására januárban. A debütálás helye az Oroszországon és Kínán átívelő Silk Way Rally lesz, ahol máris 3 autóval indul majd a francia alakulat: egyiket a kilencszeres WRC-bajnok Sébastien Loeb, másikat a tavalyi Silk Way győztes Cyril Despres hajtja majd, míg a harmadik autó természetesen Mr. Dakaré lesz, Stéphane Peterhanselé. Külön érdekesség, hogy a múltból merítve a még fejlesztés alatt álló 3008DKR a Maxi jelölést is megkapta. Talán még sokaknak megvan, hogy milyet szólt a Peugeot 306 Maxi annak idején.
Fékezésre nagyot tud ülni az elképesztő rugózású Peugeot 3008DKR, ami mostantól a Maxi történelmet is továbbírja
A Dakarra készülő csapatok mindent alárendelnek az év főversenyének. Az egyéb tereprali futamokra csak felkészülésként tekintenek, így a Silk Way Rallyra is
Korábban még valamelyest törekedtek arra, hogy a 2016-os Év Autójához hasonlítson a külső, most azonban úgy látszik, hogy teljesen elengedhették magukat a versenymérnökök és mindent a funkcionalitásnak szenteltek. Jó, persze a 3008 tipikus jegyei, így a fényszórók és a hátsó lámpák megmaradtak, de a végeredmény így is extrémebb. A számtalan extra légbeömlőn kívül egyedül a szélesebb nyomtáv változott állítólag a tavalyi autóhoz képest, megmaradt a 3,0 literes, duplaturbós, 340 lovas V6 és a buggy karakter, így a hátsókerék-hajtás is. A pilóták nyilatkozata szerint tulajdonképpen bármin átmegy a 3008DKR Maxi és ezt ránézésre el is hisszük.
Jean-Louis Schlesser Renault motoros buggyja 2000-ben diadalmaskodott a Dakaron, utána egyedül a Peugeot volt képes hátsókerék-hajtással összetettben is győzni. Ilyen futóművel nem csoda
















