KezdőlapJúlius 19-én lesz az F1 Magyar Nagydíj

Július 19-én lesz az F1 Magyar Nagydíj

A koronavírus miatt csak júliusban startol az F1 idei évada, a Magyar Nagydíj július 19-én, a harmadik versenyhétvégén lesz.


Ma adta ki közleményét és az F1 idei versenynaptárát a jogokat birtokló Liberty Media. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen - előbb Osztrák, majd Stájer Nagydíjként - két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.
[BANNER type="1"]

A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.


A Forma-1 2020-as módosított versenynaptára (az egyelőre ismert első 8 forduló):


  1. július 3-5.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
  2. július 10-12.: Stájer Nagydíj, Spielberg
  3. július 17-19.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
  4. július 31-augusztus 2.: Brit Nagydíj, Silverstone
  5. augusztus 7-9.: 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone
  6. augusztus 14-16.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
  7. augusztus 28-30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
  8. szeptember 4-6.: Olasz Nagydíj, Monza


[BANNER type="3"]
A közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése az FIA-val (ejts: efájéj), a 10 csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országos illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére. Hozzátették, a koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben történhet meg, és a Liberty Media reményei szerint 15-18 futamra sor kerülhet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget.


Kiemelték, egyelőre zárt kapus eseményekre készülnek, de bíznak abban, hogy a nézők visszatérhetnek a pályákra, amint ez biztonságosnak bizonyul.
[BANNER type="4"]
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hungaroring.hu-n olvasható közleményben azt nyilatkozta, végig rugalmasan álltak hozzá az egyeztetésekhez, mert a pálya készen áll, bármikor lehet rajta versenyt rendezni és mindenképpen szerették volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A futam eredetileg augusztus 2-i dátummal szerepelt a 2020-as naptárban.


"A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát" - jelentette ki Gyulay.


"Szeretném megköszönni minden partnerünknek és az összes promóternek a támogatást és az elkötelezettséget a Forma-1 irányába" - idézte a Liberty Media közleménye az F1-et irányító Chase Carey-t.
[BANNER type="5"]


Forrás: MTI

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek