Június elején lezárják a pesti alsó rakpartot!

Hamarosan elkezdődnek a nagyobb útlezárásokkal járó munkálatok Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A rakpart átalakítása mellett megújul a Blaha Lujza tér és az Újpalotai út–Göncöl utca–Szekszárdi utcai csomópont teljes átrendezése.

Ötmilliárd forintból újul meg a Blaha Lujza tér, illetve a pesti rakpart egy része. Ennek az összegnek a nagyobbik részét a Blaha Lujza tér átalakítása viszi el, ám ennél előbb kezdődik a rakparti munka. Először a Margit híd és az Országház között szakaszon, várhatóan június 7-től zárják el a forgalom elől a területet.

Az Idősebb Antall József rakpart átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik majd a Duna partja. A tervek szerint megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, amelyek ma feleslegesen foglalják a Duna melletti értékes közterületeket.

A lépcsős partfal megmarad, azonban a Garibaldi utcai rámpa támfalát beljebb tolják, de a világörökségi védett látkép nem sérül az ígéretek szerint. Emellett 35 fát is telepítenek a rakpartra, ahol a 1,5 milliárd forintos beruházás valószínűleg 2021 végére fejeződik be. A 3,47 milliárd forintos Blaha Lujza téri munkát viszont csak 2022 végén fejezik be. A cél az, hogy a tér egységes arculatú, a mai városi igényeket kielégítő, zöldebb belvárosi közösségi területté alakuljon. A parkolók helyére árnyas pihenőtereket, kiemelt ágyásban zöldfelületeket, valamint vízjátékot alakítanak ki. Megújul a Színházi emlékkő ’60-as évek óta működő Gomba szökőkút. Az akadálymentesítés jegyében új gyalogátkelőhelyek jönnek létre, amelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatóvá teszik a forgalmas kereszteződést.
Hirdetés
A belvárostól távolabb ugyan, de szintén fontos átalakítás kezdődik a 13. kerületben. A Göncöl utcát felújítják a Kámfor utca és a Rákos-patak között, körülbelül 1,4 kilométeres szakaszon. Ennek északi részén teljesen megújul az Újpalotai út–Göncöl utca–Szekszárdi utcai csomópont. A Szekszárdi utca és az Újpalotai út egyesítésével, illetve a jelenlegi csomópont kisebb eltolásával a Göncöl utcai kapcsolódás egyszerű útcsatlakozássá válik.

Magyarán az eddig eléggé kacifántos kereszteződésben átláthatóbbá válnak az elsőbbségi viszonyok.

Továbbá a kerékpárral, valamint a gyalog közlekedők is biztonságosabban és kényelmesebben kelhetnek át az úton. Jelenleg a Göncöl utcában a kerékpársáv a parkolósáv menetirány szerinti jobb oldalán helyezkedik el. Fontos újítás még a biciklisávok áthelyezése. A biciklisáv a forgalmi sáv és a parkolósáv közé kerül, a parkolók pedig a szegélyek mellett lesznek. A kivitelezés várhatóan idén decemberben fejeződik be. Ráadásul az eredetileg tervezett bruttó 1,153 milliárd forint helyett a tartalékkerettel együtt bruttó 643,5 millió forintból megvalósul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?