Két magyar lánnyal rajtol a Kia Picanto kupa

Lengyel Kia márkakupa - magyar lányokkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak Michelisz Norbinak szurkolhatunk a WTCC hétvége alatt. Vogel Adrienn és Krajnyák Petra Kia Picantókkal vág neki az évadnak.


A 2017-es AMTS-en leplezték le a két Kia Picantót, amit a magyar lányok fognak hajtani a népes mezőnyben. A lengyel Kia Lotos kupa apróságai már évek óta ellátogatnak a Hungaroringre is, így sokan ismerhetik őket, akár a betétfutamokról. Sőt, egyszer magyar pilótája is volt a sorozatnak egyetlen hazai futam erejéig, méghozzá kollégánk Bessenyei Zoltán személyében. Magyar csapat viszont először lesz a nevezők között. A Sun Aqua Kia Racing Team két magyar lánnyal, Vogel Adriennel és Krajnyák Petrával vág neki a 2017-es évadnak, ahol 20-22 fős, kizárólag férfiakból álló mezőny vár rájuk.
Az autókon minden olyan változtatást elkövettek, ami valódi versenyautóvá teszi őket. A Kia 1,25 literes 100 lóerős benzinese dolgozik bennük, érintetlen váltóval. A futóművön természetesen változtattak, ahogy a beltér is végtelenségig kikönnyített. 5 pontos biztonsági öv feszül a kagylóülésen, sportkormány és bukóketrec is került bele, ellenben a gyári ablaklehúzók, a klímavezérlő és a központi zár érdekes módon továbbra is az autókban van. Ahogy minden márkakupánál, az egyenlőségre természetesen itt is odafigyelnek. Minden verseny után mintát vesznek az üzemanyagból és az olajból is, a versenyek előtt pedig motorvezérlő-elektronikát cserélnek a versenyzők között, így azzal sem érdemes babrálni. További érdekesség, hogy utcai, E jelzésű abroncsokat használnak és a jobb tapadás érdekében csak annyit tehetnek, hogy darálnak a felületükből.
Hirdetés

A szezon április végén kezdődik Oscherslebenben, ám két hétre rá a Hungaroringen szurkolhatunk a lányoknak, a WTCC betétfutamai között. A további állomások egyébként Poznan, SlovaKiaring, Most és Monza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?