Kezdenek elszaporodni a mérgeskígyók itthon – Shelby Super Snake

Shelby mánia a láthatáron? Itthon is vehetsz már egzotikus Fordokat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kitűnő érzékkel időzítette a Ford Solymár a Shelby márkanév hazai megismertetését. Sejtésem szerint néhány hónapon belül Shelby lázban fognak égni az autórajongók, ami segíthet a Ford márkakereskedésnek eladni a nemesített Mustangokat.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis mire alapozom a Shelby láz felbukkanását. Nos, novemberben debütál a mozikban a Ford v Ferrari film, amiben Carroll Shelby főszerepet kapott, pontosabban a tuningcég alapítóját alakító Matt Damon. Shelby sajnos néhány éve (2012-ben) elhunyt, de a cége tovább virágzik. Ugye a filmben a Ford GT 40 megszületését és diadalát láthatja majd a közönség hollywoodi mázba csomagolva, ám Shelby élete már önmagában megérne egy filmet.
Hirdetés

Az amerikai tervező és versenyző 1923-ban született, és bizony 1958-ban és ’59-ben még a Formula 1-be is belekóstolt. Legnagyobb sikereit azonban a sportautó versenyek világában aratta, köztük a Le Mans-i 24 óráson elért győzelmet. Az Aston Martin DB1 versenyautóval 1959-ben sikerült a diadal, váltótársával, Roy Salvadorival karöltve nyerték meg a legendás versenyt. Ám ezután Shelby szívproblémák miatt visszavonult és az autók nemesítésének szentelte további életét. Nagyon röviden így lehet összefoglalni a legendás alak életét, ami ennél persze jóval kacifántosabb, de folytatva a munkásságának történetét a következő fordulópont az, amikor az AC Cars számára elkezdett motorokat gyártani a vállalkozása. Az a bizonyos AC Cobra is feltűnik majd a filmben, amelynek utcai változatába annak idején a Ford V8-as, 430 lóerős motorját építették. A Cobra, avagy a királykobra aztán idővel a Shelby járgányainak a védjegye lett és manapság, ha meglátja egy autórajongó, egyből kicsordul a nyála, hiszen tudja, hogy izomautó a köbön, amit lát.
Azonban az AC Cobra nem bizonyult valami óriási üzleti sikernek, ám jött a Mustang 1964-ben, amit a Ford felkérésére Shelby is kezelésbe vett, így megszületett a GT 500, ami azóta is fogalom. Sajnos a Hungaroringen egyelőre nem a legfrissebb GT 500 tette tiszteletét, de reméljük, hogy ami késik, nem múlik. Ugyanakkor a Super Snake névre keresztelt Mustang átirat sem piskóta, és ez a modell bizony most már a hazai piacon is elérhető.

Sőt, nem csak a Mustang átiratait forgalmazza a Ford Solymár, hanem az F-150 pickup extrém változatait is, ha valakit esetleg jobban mozgatnak a nagy vasak.

A platós Fordnak is létezik Super Snake változata, ötliteres, V8-as kompresszorral lélegeztetett motorral, amely 755 lóerőt szabadít az utakra, hatfokozatú automatikus váltón keresztül juttatva az erőt mind a négy kerék felé. Aztán van még Shelby Raptor, és tankszerű Black Ops változat is. Előbbiben 3,5 literes V6-os EcoBoost dolgozik 525 lóerővel, tízfokozatú automatával és mondanom sem kell, összkerékhajtással. Utóbbiban pedig 396 lóerő munkálkodik, ami szintén egy V8-as koncertjével jut az utakra. És, akkor a Harley Davidson modellről még nem is beszéltem. De bocsássátok meg nekem, a terepezést kihagytam, hogy minél gyorsabban a Mustang Super Snake közelébe kerülhessek.
Mielőtt megnyílt előttem a mennyek kapuja, a Shelby GT-H modellt is körbeszimatoltam. Vezetni sajnos nem lehetett az icipicit magyar kötődésű autót, de a fekete-arany csoda még álltában is elbűvölő. Hogy miféle magyar kötődés? Nos, a H betű a Hertz autókölcsönző jelölése, ugyanis 1966-ban elkészült vagy ezer Shelby GT 350-es, amelyet az autókölcsönző a kiemelt ügyfeleinek szánt. A Hertz vállalatot pedig a felvidéki magyar származású Herz Sándor (John Daniel Hertz) alapította. A jelenlegi GT-H kompresszorral és nélküle is megrendelhető, az erősebb változat 670 lóerős a gyengébb pedig 460. A Shelby hazai kínálatának része még a „sima” GT, összesen 460 pacival (folyamatosan V8-as motorokról van szó terméseztessen) és a Super Snake.
Ezt a bizonyos Super Snake modellt próbálhattuk ki a Hungaroringen, bár csak egy sprint erejéig a célegyenesben. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna a kanyartulajdonságaira is, hiszen a Shelby műhelyében leültették az autót, továbbfejlesztették a futóművét és a 750 lóerőhöz való fékeket is kapott. Ebben az esetben is kompresszorral vértezték fel a V8-as, ötliteres motort, de ezek csak száraz számok. Sejthető belőle, hogy brutális a masina, ám benne ülve tényleg egy kis ízelítőt kapunk abból, hogyan forognak egy autótervező agytekervényei, aki jómaga is versenyző volt. Bizony, Carroll Shelby szelleme visszaköszön minden autóban. Ezek a modellek simán kihívhatnák például a GT4-es szabályok alapján épült Mustang versenyautókat, és talán csak azért nem győznék le őket, mert nehezebbek.
Az utastérben érdekes módon nem sok részlet árulkodik az autó különlegességéről. A mezei Mustanghoz képest a műszerfal tetején trónoló analóg órasor a változás, illetve a többfelé felbukkanó Shelby feliratok, dombornyomások, illetve az alapító aláírásával ellátott, sorszámozott plakett a kesztyűtartó felett.
A kasztnin már látványosabbak a változások. A magasabbra domborodó motorháztetőbe plusz légbeömlő nyílásokat vágtak, a hűtőrácson szintén Shelby plakett díszeleg, ám a Super Snake orrán még nincs ott a kobra. Viszont az autó oldalára jutott belőle, ugyanígy egy matrica is hirdeti a „kígyóságot” a küszöbök felett. Hátul szénszálas szárny és hatalmas Shelby felirat hirdeti az erőt, ami a motor beröffentésekor máris letaglóz. Pedig ekkor még nem történik semmi azon kívül, hogy elindulnak a hengerek.
A Ford V8-asa eleve „nagyon disznó”, de a Shelby röfögése, ha lehet még szebb, egyesek szerint még vészjóslóbb. Azután, ahogy padlóba nyomom a gázpedált, egy komoly versenyautó orgánumával üvölt és persze úgy présel az ereje a vezetőülésbe, hogy néhány pillanatig nehéz levegőt venni.

Pedig érdemes figyelni a váltásokra, mert a szériaváltozaténál még rövidebb váltókar bizony munkás darab. A kuplungpedál kőkemény, a fokozatok nagyon hosszúak és a visszaváltásokkal nagyon gyorsan gallyra lehet tenni a technikát.

Néhány száz méter után már érthetőnek találtam a Ford Solymár óvatosságát, hogy csak a célegyenesre engedtek rá. Ügyfélrendezvény lévén a kevésbé gyakorlottak számára bőven elég ennyi ízelítő, a 750 lóerő már nem játék. És nem is olcsó mulatság. A manuális váltóval felszerelt Super Snake 49 075 000 forintba kerül, automatával pedig 49 900 000 forint az ár. Ebben természetesen benne foglaltatik a 3 év vagy 100 000 kilométer garancia is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?