Kis dízellel is nagy élvezetet ígér a Renault Captur

Renault Captur – két ülés és két turbó, négy méteren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mostaniaknál is takarékosabb dízelmotorokat ígér a Renault, elsőként a Captur tanulmányautóban.


Még a Nissan Jukénál is furább, bár kétségtelenül ahhoz hasonló formájú tanulmányt állít ki a Genfi Autószalonon a Renault. A 4,22 méter hosszú, 1,95 magas és 1, 57 széles Captur 26 centiméteres hasmagasságával jó terepjáró lehet, bár hajtásláncából egyelőre csak motorja ismert. Utóbbi nem semmi, a márka jövőbeli, 1,6 literes, dupla turbós, 160 lóerős, azaz kereken 100 lóerő literteljesítményű turbódízele dolgozik benne, 1750/perc fordulattól élvezhető 380 Newtonméter csúcsnyomatékkal és igen szerény, 99 gramm/kilométeres szén-dioxid emisszióval. A tanulmányból minden bizonnyal ez az elem, vagyis a motor az, amit leghamarabb szériagyártásban láthatunk, bár kétségtelenül vannak benne még érdekességek: karbon-szálas ülésvázai és óriási csomagterének középső részei egyaránt hegymászó-kötél szerű anyagból feszítettek – ez a megoldás hosszú utazásokkor nem tűnik túl kényelmesnek, de még lehet, hogy az. Tanulmányautónál ma már szinte kötelező tartozék a visszapillantó tükröket kiváltó kamerarendszer, a Captur természetesen ezeket is beveti, így légellenállási együtthatója mindössze Cd=0,29. Menetdinamikája sem rossz, végsebessége 210 km/óra lehet, álló helyzetből 8 másodperc alatt érheti el a 100 km/órás tempót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?