hétfő, március 16, 2026
  • Benzin: 571 Ft
  • Dízel: 600 Ft
KezdőlapKlímagázon spórolt, nagyot bukhat a Mercedes

Klímagázon spórolt, nagyot bukhat a Mercedes

Idestova 7 éve született előírás az, amit a Mercedes-Benz nem tartott be. Tűzveszélyesnek tartja ugyanis az előírt, környezetbarátabb, s az általa használtnál drágább klímagázt.


Franciaország az EU elé terjesztette azt a tényt, hogy a Mercedes-Benz egyes modelljei, köztük a kecskeméti CLA és B-osztály nem felelnek meg típusbizonyítványuknak. Érintett továbbá az A-osztály és a fényűző SL is. Légkondicionálójukban ugyanis nem az előírt, R1234yf gáz, hanem a korábbi, HFC134 található.[BANNER type="1"]


A régi gáz használata olcsóbb a gyártó számára, ugyanakkor a stuttgartiak nem feltétlenül spórolásból dönthettek mellette, hanem azért is, mert bár környezetszennyezőbb, az autó és az utasok számára kevésbé veszélyes, az új ugyanis tűzveszélyesebb. A francia hatóságok azonban mind az előírásokhoz, mind pedig a természet megóvásához ragaszkodnak, ezért nem engedélyezik az érintett modellek forgalmazását, amíg azokban nem alakítják át az utastérhűtőket az új gáz használatához. Utóbbi sajtóértesülések szerint példányonként 50 eurós többletköltséget jelenthet, a Mercedes számára ugyanakkor még jelentősebb kiesést okozhat, hogy amíg nem tud az előírt gázzal töltött autókat szállítani, addig azokat Franciaországban, s akár hamarosan az EU-ban máshol sem fogja tudni forgalomba helyezni, azaz értékesíteni. Szorult helyzet, pedig a stuttgartiak csak attól kívánták megóvni vevőiket, hogy baleset esetén ne gyulladjon ki a légkondicionáló, illetve a csillagos autó.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Itt van az is hogy a nagy donteshozok agyat teljesen elboritottak a zold offenzivaval.
    Emberelet,biztonsag,gazdasagossag ugyanmar legyen zold.
    Mintahogy minden,igaz lassan ha 5evet 200e km-et
    kibir egy auto hibamentesen az lessz a nagy szam
    mert ugy tele vannak tomve.
    Es szerintem ez csak a jeghegy csucsa

  2. Nem hiszem,hogy 50 Euro lenne az átépítés költsége,hiszen csak a hűtőközeg közel 180-200 euro/kg.Aki nem hiszi,nyugodtan kérdezzen rá a gázforgalmazóknál! Valószínűleg az autógyártók olcsóbban szerzik,de nem reális az 50EU-s adat.
    A feltöltéshez-lefejtéshez használt összes berendezés más csatlakozóval van ellátva,a javítóiparnak ezeket be kell szereznie.És nem a csatlakozókra gondoltam,hanem a komplett gépekre,hiszen a két gáz nem keveredhet!
    Amúgy meg tényleg hülyék lennének a Merci mérnökei,hogy nem akarnak egy gyúlékony gázt tölteni a legsérülékenyebb rendszerbe?
    Szép dolog az új gáz 4-es GWP értéke a régi 1400-asával szemben (a szén-dioxid GWP-je 1)
    de mégis melyik hőcserélő lyukad ki először,amikor ütközik az autó:a kondenzátor.
    Ki garantálja,hogy nem fog belobbanni a nagynyomású gáz?
    (üzem közbeni nyomásviszonyokat értek ez alatt)
    A cikkben úgy áll,hogy „tűzveszélyesebb”. Ezt inkább módosítsuk úgy,hogy tűzveszélyes,mert a régi(az R134)nem gyúlékony.
    Az új gáz palackján a saját szememmel volt szerencsém ezt olvasni:
    Extremely Inflammable!

    Tehát választhat az újautó tulajdonos:globális,vagy lokális felmelegedés 🙂
    U.i.
    És azzal számolt valaki,hogy amikor feltölteti valaki a kocsiját és az eddig megszokott összeg 12x-ét kérik,hány tulaj kap szívritmuszavart?

- Hirdetés -

Friss hírek