Komoly dózis: elektromos B, hibrid C és S – mindez Merciből

Villámpróba: hibrid és elektromos Mercedesek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes nem csak napjainkban, de a jövőben is szeretne autókat eladni, meg is mutatta legújabb hibrid és elektromos autóit.

Fogy a kőolaj, a mai fejlődési számítások szerint az elkövetkezendő 50 évben elfogyasztjuk a ma ismert kőolaj-készleteinket. Mindezt úgy, hogy az összes napjainkban meg- és kitermelt energia 40 százaléka közlekedésre megy el. Így aztán nem meglepő, hogy szakértői számítások szerint az évszázad közepére, azaz 2050-re az autóeladások zömét a villanyautók és a konnektorból tölthető hibridek fogják kitenni.
Hirdetés

A villanyautók piacát ma ugyebár a Nissan vezeti, komoly feltörekvő a Tesla, a hibridek terén pedig a Toyota a piacvezető. A „jót vagy semmit” (best or nothing) filozófiáját valló, s az automobilt feltaláló Mercedes viszont ma már szintén jelen van minden hibrid szegmensben, van villanyautója is, most pedig E-mobilitási napján fel is sorakoztatta, s rövid próbára ajánlotta hagyományos hibrid C, konnektorból tölthető S-osztályát és teljesen elektromos B-osztályát. A márka ugyanis felelősnek érzi magát a jövő, a jövő autózása kapcsán. „Felelős autógyártóként egyszerre kell biztonságos és egyedülálló vezetési élményt nyújtanunk vásárlóinknak, valamint olyan jövőbe mutató megoldásokat javasolni, melyek csökkentik a károsanyag-kibocsátást, hosszú távon pedig teljesen mértékben emisszió-mentes mobilitást tesznek lehetővé.” - hangsúlyozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Üdvözlendő a törekvés és üdvözlendők a felsorakoztatott modellek is, egyben megállapítható: a Mercedes nem kíván külön almárkát, külön modelleket szentelni csökkentett, illetve zéró emissziós autóinak, 2017-ig mintegy 10 konnektorból táplálható hibrid és villanyautót ígérnek, méghozzá úgy, hogy azok csak alváltozatok lesznek. Könnyedén belátható: a Mercedes is arra törekszik, hogy nagyobb sorozataiból elérhetők legyenek azok a modellek, amelyekkel például a dugódíjak is „megúszhatók”. Ez a kiskapu vagy éppen ésszerű kedvezmény ugyanis a teljesen elektromos, illetve a konnektorból tölthető hibrid autókra él.
Utóbbi kapcsán tehát nem igazi megoldás a klasszikus, akár teljes értékű hibrid, amilyenből több is van a Mercedesnél is. Jelen esetben a legújabb ilyen modell, a C 300 BlueTEC Hybrid képviseltette magát. Ez a hibrid mindössze 1 kilométert tud megtenni (elvileg) tisztán elektromosan, s 2,1 literes, ikerturbós, négyhengeres (204 LE, 500 Nm) turbódízeléhez csupán 27 lóerős villanymotor társul. Némi emissziómentes dugóban araszolásra persze ez is képes, s az sem mellékes, hogy a villanymotor teljességgel kisimítja az amúgy is elég finom 7G-Tronic Plus automataváltó kapcsolásait.
Az igazi pláne talán az, hogy egy hátsókerékhajtású hibridben ülünk, ha odalépünk, bizony bőven van vezetési élmény, az álló helyzetből 100 km/órára gyorsulás 6,7 másodperc, a végsebesség 238 km/óra, miközben a vegyes fogyasztási érték mindössze 3,8 l/100 km, a CO2 emisszió 99 g/km. Mondjuk megjegyzem, az apró tesztkörök során közel a dupláját hozta a hibrid C, de ez a hagyományos hajtásláncúak esetén sem szokott másként lenni. Az Euro 6-os dízellel amúgy a hibrid C rendszerszintű emissziója még a teljesen elektromos autókénál is kedvezőbb lehet, az ára viszont már ennek sem piskóta: alapból is 13 328 540 forint. És még a dugódíjat is fizethetjük utána, ha majd egyszer bevezetik, vagy ha netán Londonba látogatnánk.
Viszont vannak a Mercedesnek a dugódíjak alól mentességet élvező modelljei is, például a car2 go autómegosztó programban néhány városban kínál smart electric drive, ami persze csak kétüléses, és nem is igazi Mercedes. De itt a B-osztály electric drive, ami csakugyan teljesen elektromos, teljesen emissziómentes. És az a különlegessége, hogy megjelenésén, utasterén a műszerblokk kivételével semmi, de az égvilágon semmi sem utal elektromos hajtására. Miként a Volkswagen e-Golfban, itt is analóg műszer mutatja az amúgy nem szerény, 28 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor töltöttségét. Komoly, akár 200 kilométeres a hatótáv, és komoly a villanymotor teljesítménye is: 180 lóerő. A nyomaték is tisztességes: 340 Nm, a 100 km/órára gyorsulás értéke mindössze 7,9 másodperc, 60 km/óráig pedig csal 3,9 másodpercre van szükség.
Vezetni ugyanúgy kell az elektromos B-t, mint a többit: a megszokott, kormányoszlopra szerelt automata-előválasztóval kapcsolhatjuk a menetirányt; a motorféküzemi energia-visszatáplálás, így a motorfék mértékét a kormánykerék mögötti "váltókallantyúkkal" szabályozhatjuk. Tölteni persze konnektorból is kell a B-t, hagyományosból 9, 16 amperes, 400 voltos (fali dobozos vagy nyilvános) töltőpontról állítólag nem egész3 óra alatt telíthetjük az akkumulátort. Szépséghibája természetesen az elektromos B-osztálynak is van: itthon egyelőre nem kapható, Nyugat-Európában, például Németországban 39 151 eurótól adják, átszámítva nem egész 12 millió forintos vételárával bizony komoly konkurense lehetne például a Volkswagen e-Golfnak, mert hozzá hasonló teljes értékű autó, természetesen elektromos hajtással. Végsebessége jelentősebb: 160 km/óra.
Bár villanyautó kapcsán a Mercedes legütősebb ajánlatának a teljesen emissziómentes B-osztály tűnik, régóta tudjuk, hogy az igazi adu ász az S 500. Pláne hosszított kivitelben, márpedig az S 500 Plug-in Hybrid csakis úgy kapható. És vajon mekkora a benzinmotorja? Háromliteres V6-os, ám ikerturbós, alapból is 333 lóerős, és ahhoz társul még egy 127 lóerős, 340 Nm nyomatékú villanymotor. A rendszerteljesítmény 436 lóerő, az összesített csúcsnyomaték 650 Nm, azaz V8-as szintű. Ez az összeállítás már 5,2 másodperces 100 km/órára gyorsuláshoz elegendő, a végsebesség pedig 250 km/órában korlátozott. Tisztán elektromosan 30 kilométert, legfeljebb 140 km/órás tempóval tehet meg az S 500 Plug-in Hybrid. Ha teletöltött akkumulátorral kelünk útra, akár mindössze 2,8 l/100 km kombinált fogyasztás is adódhat, a töltési lehetőségek a B-osztálytól ismertek: hagyományos konnektorból és Type 2-es csatlakozójú töltőoszlopról mehet a „nafta”, így akár 20 perc is elegendő lehet egy töltéshez.
Menet közben választható hibrid, elektromos, akkutöltés-megőrző és az akkumulátort töltő üzem is. A váltó itt is a 7G-Tronic automata, a hajtás a hátsó kerekeké, a felfüggesztés légrugós, a futás abszolút luxusautós. Bár itt a poggyásztér korlátozottabb méretű, mint a többi verzióban, az opciós lista ugyanolyan hosszú. A vételár nem szerény, de egy villanymotor nélküli S 500-asénál bő félmillió forinttal kedvezőbb, 33 323 330 forint. A fogyasztás pedig nagyjából utóbbiénak, azaz az S 500 L verzióénak a harmada, amennyiben szorgalmasan töltjük az akkumulátort, s nemigen használjuk ki az ikerturbós V6-os teljesítményét. Viszont az is igaz, hogy „élményautózva” is kedvezőbb fogyasztási értékeket kaphatunk, s lehetünk akár teljesen emissziómentesek is. Aki leszurkolja a vételárat, nem csak a dugódíj alól mentesülhet, jobbat is tudunk: akár ingyen is autózhat a konnektoros S-osztállyal. Jelenleg ugyanis még ingyenesek az ELMŰ okostelefonos alkalmazással kereshető és indítható töltőpontjai, melyek között Budapesten és agglomerációjában elegendő lehet a hatótáv, és töltés közben még a parkolás is ingyenes. Hát kívánhatunk ennél többet? Igen, fizetőképes vásárlóerőt...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?