A Focus második generációja is népszerűvé vált
Néhány napja megemlékeztünk a Ford Focus 20. születésnapjáról, ám akkor a hangsúlyt az első generáció kapta. Most itt az ideje, hogy a többiről is szót ejtsünk, hiszen a használtautó-piac egyik meghatározó típusa.
Formaterv terén az első generáció döbbenetes debütálását nem tudták megismételni az utódok
Az első generáció rövid története kapcsán szó esett a motorpalettájáról is, illetve a megbízhatóságáról. Arról azonban nem, hogy milyen árfekvésben juthat hozzá a használtautók iránt érdeklődő vásárló. A Használtautó.hu felületén körülbelül 700 darab első generációs Focus közül lehet válogatni, már 350 000 forinttól! Természetesen a nagyon olcsó példányokkal érdemes vigyázni, érdemesebb a drágábbak között körülnézni. A legdrágábbak valahol 1,3-1,4 millió forint környékén keresik új gazdájukat (az RS változatokból akad drágább).
Ezek többnyire keveset futott, jó állapotban lévő autók, de a megfelelően karbantartott Focusok esetében még a nagyobb futásteljesítmény láttán sem kell megijedni.
Sajnos a rozsda már kikezdheti az első generációs példányokat. Főleg az ajtók sarkaiban
A második generáció 2004-ben lépett piacra és igencsak nehéz dolga volt, hiszen jóval konzervatívabb formavilágot örökölt, mint az elődje, ugyanakkor az utastéri anyagok minősége nagyot ugrott pozitív irányba. A vásárlók szerették ezt az autót is, így az eladások szépen alakultak, ezért a használtautó-piacon a második generációból is bőségesen lehet válogatni. A 2007-es ráncfelvarrás során a Kinetic dizájn vonalaival kicsit izgalmasabbra faragták a karosszériát, illetve ezt a generációt már a kabriók kedvelői is bátran kereshetik, hiszen a Pininfarina nevével fémjelzett keménytetős Focus CC-ből is akad néhány eladó példány.
Kimondottan harmonikus a Focus kabrió hátsó formaterve (legalábbis a Focus-rajongó szerző számára – a szerk.)
[BANNER type="1"]
A megbízhatósági listákon a második generáció már nem hozta az előd fantasztikus eredményeit, ám még így is a legmegbízhatóbb típusok között tartják számon. A legkevésbé az 1,6 literes szívó benzinmotor lutri, amelyet az előző generációból gyakorlatilag változatlanul emeltek át. Akad 1,4 literes is, de a nehezebb második generációs Focushoz az már kevés, az 1,8 FlexiFuel pedig csak abban az időszakban kamatoztathatta képességeit, amikor az E85-ös üzemanyag népszerűbb és olcsóbb volt. A kétliteres benzines sem túl problémás erőforrás, viszont hatékonyság szempontjából nem ésszerű választás.
Dízelek frontján viszont szélesedett a kínálat az első generációhoz képest, hiszen a „kettes fóka” már a „dízelboom” idején született (amikor boldog-boldogtalan dízelt vásárolt függetlenül a valós igényektől), ráadásul a flottavásárlók is felfigyeltek rá.
Sőt,korábban még a rendőrség is használt Focusokat, szóval a bátrabbak a hatóság kisebb-nagyobb mértékben meggyötört példányai közül is választhatnak. A négyhengeres 1.6 TDCi motort a PSA konszernnel együttműködve fejlesztették ki, de létezik 1,8-as és kétliteres dízel is. Ahogy a benzinesnél, úgy a dízelek esetében is az 1,6 literes változatról érkezik a legkevesebb kritika. Árak tekintetében már 800 ezer forinttól lehet kettes Focust találni, a legdrágábbak viszont a hatmillió forint feletti tartományba is belekóstolnak. Igaz, utóbbiak a különleges első futóművel felszerelt RS változatok.A második generációból közel háromezer autó található a Használtautó.hu felületén, a legolcsóbbak már 800 ezer forinttól
A második generációból is készült négyajtós, RS és ST változat
A Kinetic dizájn sokak szerint jobban áll a Focus második generációjának
A harmadik generáció már jóval élesebb váltást hozott a formaterv területén, valószínűleg azért is, mert az egész világnak meg akart vele felelni a kékoválos márka. Szakítani kívántak a különböző piacokra különböző autók elvével (az USA-ban például még az első generáció elcsúfított változatát forgalmazták, amikor Európában már a második generációt), és globális formatervekre váltottak.
A harmadik Focus így egy furcsa keverék lett, ám minden téren fejlődött.
A motorkínálat alapja az 1,6 literes Duratec benzinmotor 85, 105 és 125 lóerős változatokkal, emellett a downsizing jegyében megjelent a palettán az egyliteres háromhengeres EcoBoost 100 és 125 lóerős teljesítménnyel, de a megbízhatóbbnak ígérkező négyhengeres, 1,6-os turbók is a kínálat részét képezik 150 és 180 lóerővel (természetesen RS modell ebből is készült 2,3 literes motorral és 350 lóerővel). Dízelfronton az 1.6 TDCi és a 2.0 TDCi verziók választhatók, összesen három teljesítménylépcsővel. Mivel még aránylag fiatalok a harmadik generáció példányai, természetesen ezeknél lehet a legkevesebb hibára számítani, viszont az áruk is jóval húzósabb, ugyanis 1,8 millió forinttól indulnak, a felső határ pedig, bőven 10 millió forint feletti, ha az RS változatot is nézzük.Mondhatni, a harmadik generáció is megdöbbentette a világot, de inkább azzal, hogy merőben eltért a formavilága az elődöktől
Száz szónak is egy a vége, a Ford Focusok között szinte mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő autót. Mivel a három generáció húsz évet fed le, akadnak olcsó, de sokat futott példányok, középkorú megkímélt darabok és egészen új, hibátlan példányok is, lehet válogatni. Irány a Használtautó.hu!
| Modell | Motorok | Évjárat | Kilométeróra-állás | Vételár |
| Ford Focus I | benzin: 1,4 75 LE, 1,6, 100 LE, 1,8, 115 LE, 2,0, 130 LE, 2,0, 170 LE, 2,0, 215 LE, dízel: 1,8, 100 LE, 1,8 115 LE | 1998-2004 | 51 000- 370 000 km | 350 000-1 500 000 Ft |
| Ford Focus II | benzin: 1,4, 80 LE, 1,6, 105 LE, 1,6, 115 LE, 1,8, 125 LE, 2,0, 145 LE, 2,5, 220 LE, 2,5, 300 LE, dízel: 1,6, 90 LE, 1,6, 110 LE, 1,8, 115 LE, 2,0, 110 LE, 2,0, 135 LE | 2004-2010 | 60 000- 425 000 km | 800 000-6 000 000 Ft |
| Ford Focus III | benzin: 1,0, 100 LE, 1,0, 125 LE 1,6, 85 LE, 1,6, 105 LE, 1,6, 125 LE, 1,6, 150 LE, 1,6 , 180 LE, 2,3, 350 LE, dízel: 1,6 95, LE, 1,6, 115 LE, 2,0, 140 LE | 2010-2018 | 7000- 250 000 km | 1 800 000- 10 500 000 Ft |


































