Közúti ellenőrzés az M0 autóúton. Mindent megnéz az NKH!

Ma délelőtt az M0 autóúton vizsgál az NKH mobil műszaki állomása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fokozott ellenőrzést tart az NKH, ezúttal Budapestről kicsit kivonulva, az M0 autóúton tartanak razziát.

Miután Budapesten, illetve annak környékén ígért fokozott közúti ellenőrzést a tegnapi és a mai napra az NKH, és tegnap Budapesten állították meg az autósokat, illetve kamionosokat, tippelhető volt, hogy ma Pest megye lesz a helyszín.
Maradt a délkeleti irány, míg azonban tegnap az M5, illetve Szeged felől a főváros közepe felé tartókat ellenőrizték, ma az M0 autóút keleti szektorában, a 4-es főút csomópontjától délnyugatra, az M0 autóúton, a 37-es kilométerkő után lévő Alacskai pihenőhelynél terelik le az autókat, illetve kamionokat, hogy ott a mobil műszaki vizsgálóállomás által a járműveket, többek között azok fékhatását, kormányholtjátékát ellenőrizzék, valamint, hogy az összes papírt (a vezető személyi okmányai és a forgalmi engedély mellett a különféle engedélyeket, a karbantartási naplót, valamint a menet- és fuvarokmányokat) is szemügyre vegyék. A biztonságos közlekedés érdekében nem marad el a vezetési és pihenő időkre, valamint a veszélyes áru szállítására vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése sem.
Információink szerint az említett helyszínen ma, azaz október 5-én, déli 12 óráig tart kontrollt az NKH.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?