Láttad már a világ legritkább Toyota Corolláját?

Tippelj, hány darabot gyártottak a világ legritkább Corollájából!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ egyik legkelendőbb autója a Toyota Corolla, ám belőle is létezik egy rendkívül limitált széria.

Ha a valaha gyártott összes Corollát egymás mögé raknánk, ötször érnék körbe a Földet. Ám létezik egy olyan kis szériája a modellnek, amit talán csak a legelvetemültebb Corolla rajongók ismernek. Ez pedig nem más, mint az 1994-ben készített Toyota Corolla TRD2000. Mindössze 99 darabot gyártottak belőle, de még ebből sem került mindegyik forgalomba. Sőt! Valójában csak tíz darab került kereskedelmi forgalomba, szóval még a ritkábbnál is ritkább. Mint oly sokszor, ezt a pici szériát is a versenysport kényszerítette ki. Pontosabban a homologizációs szabályok. A Toyota Racing Development a kilencvenes évek közepén a JTCC sorozatban indított Corolla versenyautókat, ezek alapjául szolgált a Corolla TRD2000, ami első pillantásra egy sleeper benyomását kelti, tehát nem igazán látszik rajta, hogy mire is képes.
Hirdetés
Azonban észrevehető néhány árulkodó jel. Például a kettős kipufogó-végződés és az enyhén ültetett futómű. Egy másik fontos különbség a modell ára. 1994-ben ezt az autót mai áron számolva 25 millió forintért kínálták. A modell mai árát megbecsülni szinte lehetetlen, de szakértők szerint 50 és 100 millió forint között lehet. De mit rejt az orra? A szériamotort felváltották egy kétliteres, 3S-GE jelű benzines szívómotorral, amely ötfokozatú manuális váltón keresztül 178 lóerővel hajtotta az első kerekeket. Akár 7000-ig is elforgott a szívómotorja, ami már komoly sportautós érték. A modell további érdekessége, hogy a váltó és a hajtótengelyek a Celica sportkocsi két külön generációjából érkeztek, s ezek miatt természetesen egyedi motortartó bakokra is szüksége volt a TRD2000-esnek. Mechanikus önzáró differenciálművel is felvértezték, a 15 colos felniken pedig Yokohama Grandprix M5 gumik feszültek. A fékrendszer a TRD saját fejlesztése volt, a kipufogó pedig rozsdamentes acélból készült. A sors fura fintora, hogy miközben a Corollából több mint 50 millió darabot gyártottak 1966-os bemutatása óta, a TRD 2000-ből szinte lehetetlen ráakadni egy eladó, avagy árverésre bocsátott példányra.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.08.19. at 11:23
    Permalink

    “Akár 7000-ig is elforgott a szívómotorja, ami már komoly sportautós érték.”
    Wooowww HÉTEZER érted, ez már sportautó LOL
    kedves András, nézzen egy picit utána, hogy a soros négyhengeres, négyütemű, feltöltő nélküli motoroknál mi az általános szabályzási fordulat.

Vélemény, hozzászólás?