Látványterven a VIII-as VW Golf

Jövő évben érkezhet a következő generációs Volkswagen Golf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Várhatóan egy év múlva mutatkozik be a Golf nyolcadik generációja, külső látványtervet azonban már most láthatjuk róla.


Az új Golf külső megjelenése már minden bizonnyal véglegesítve van, így Walter de Silva, a Volkswagen csoport vezető formatervezőjének távozása nem fogja befolyásolni a VIII-as Golf köntösét. Megjelenése állítólag 2016 év végére van ütemezve. Nagy újításra nem kell számítani, igazából csak egy ráncfelvarráson esik majd át a márka legnépszerűbb modellje. Hasonló átalakulás várható, mint amit az ötösről hatosra váltás esetében figyelhettünk meg.
Hirdetés

A jelenlegi modellhez képest nem sokban fog módosulni a külső, maximum az várható, hogy még szögletesebbé válik. A komolyabb változtatások a beltérben fognak megjelenni. Több gombot elhagynak majd, melyet érintőképernyő vált fel, a műszerfal pedig teljes egészében digitális lesz. Gesztusérzékelő megjelenésére is lehet számítani, melynek használatával akár mutogatással is vezérelhetjük az egyes funkciókat.
A Golf VIII debütálása a 2016-os Párizsi Autószalonon várható, az értékesítés pedig év végén vagy 2017 elején indul. Az MQB alapú platformra épülő Audi A3, SEAT Leon és Skoda Octavia is frissülni fog akkor, ezen modellek viszont csupán egy faceliftet kapnak jövőre, új generáció nem várható belőlük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Jaj, édes Istenem, fogom a fejem, de komolyan…Igen, kompaktokról beszélünk. Az a problémád, hogy a Corolla egy szedán? Miért, a Bora nem egy Golf volt(IV)? A Jetta nem az? Megsúgom, de még véletlenül se halld meg, hogy a Golfocskád eladásaihoz a Jettát is hozzáadják, ahogy a Corolláéhoz az Aurist. A Thaliaét is hozzáadták a Clióéhoz. Ennyit illene felfogni, már ha van mivel. Könnyű a VW amerikai sikertelenségét azzal megmagyarázni, hogy “nem erőltették”. A nagyok meccsét jobb híján a lelátóról nézik – ennyit tudnak:):):)

    A Civic 2006-ig adott el 16,5 milliót, azóta csak megvan az a 20…Csűrjed, csavarjad, én jókat röhögök, mikor a hülye ember szakértőnek akar látszani. Kempelen ezt magasfokon műveli, míg aztán beleszaladt egy óriási pofonba, amit Karottától kapott. Most a földön fetreng vérző orral, segítségért kapálózva:)
    Ő a példaképed? Bölcsen választottál, barátom…

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Gondolom nem zavar, h a corolla sima szedán és mjad 10 évvel hamarabb kezdték tolni, kompaktokról beszélünk te nagyon észlény. ennyi erővel idehozhatnál egy ford turckot is :D:D:D:D amerikában, minél nagyobb vas a menő, szal egy compact, hogy is jöhetne szóba? csak a jetta, de a vw azt meg nem erőltette, mert eleve még új modell az mk5-ös alapú meg elég nyomi lett.
    civiced jó lesz 16 milliónak is, marhaságokat beszélsz. bár valóban, európán kívűl többet adnak el, abból a civicből meg több millió szedán szintén, amiről egy rossz szó sem esett, de mindegy 😀 plusz nem is releváns….caterpillar eladásokkal nem akarsz előjönni golf cikknél? ülj le, karó 😀

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Nem nyert. Az Auris 2006 óta létezik, és Európában a ferdehátú Corolla utódjaként lépett a piacra. Viszont a Corolla(a 40 éves múltra visszatekintő) tovább él világszerte, mint szedán. Az Aurisnak 9 éves múltja van.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    1. A keleti lassú reagálású kópia: Toyota Corolla? A 40 milliós db-számával? Marhaságokat beszélsz. A Civic is 20 milla fölött jár már.
    2. Mindegyik az európai piacra IS be akar törni, és ehhez bérelnek fel európai design-stúdiókat, hogy az európai ízlésnek megfelelő autókat tudjanak gyártani Európának. Amerikának megint mások az igényei, oda sokszor le kell butítani a belső teret, mert az enteriőr anyagai ott sokadlagos szempontot képviselnek, kivétel a prémiumautók(Buick, Caddy, Lincoln). Újabb marhaság.
    3. Sokan azért szeretik a távol-keleti gépeket, MERT VAN MIÉRT. Ennek mi értelme volt!?
    4. Semmilyen dacról nincs szó, inkább ti viseltek szemellenzőt, és nem vesztek tudomást a kismillió típushibáról. Ez viszont tájékozatlanság, emiatt az elvakultságotok szinte semmit nem nyom a latba. Újabb marhaság.
    5. Ez csak a Golf. Nézzük meg a Polot(ami az USÁ-ban nincs is), a Tiguant(még mielőtt labdába rúghatna a RAV4 és a CR-V mellett Amerikában, elbukik a fűben:), a Passat meg szintén a Camry babérjaira akarna törni, ehelyett meg csúnya pofáraesés jutott neki. És tényleg: a Golf sikeres Amerikában? A válasz mi más is lehetne, mint az, hogy NEM.

    És ne az Aurist citáld ide, észlény, az nem VILÁGAUTÓ, és nincs 40-akárhány éves múltja, és egy nem olyan rég bevezetett típus! Hanem a Corollát! Na, ugye, így már más a leányzó fekvése:)

    Ha nem baj, válaszoltam s3000 kolléga helyett. Lehet, hogy majd ő is benéz, hogy beírja az ellenőrződbe az újabb karót. Ha így folytatod, évismétlés lesz, komám:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    hát 270 ezer fél év alatt…600 ezer egy év. de egyébént tudod-e mióta van golf? és mint olyan golf kategória? elújságolom, h golf teremtette meg ezt a kategóriát (még, ha egyébként nem is személyes kedvencem a golf) és az összes többi csak utána jön 🙂 a keleti lassú reagálású “kópiák” meg szóra sem érdemesek 🙂 szánalmasan nevetséges, amikor toljátok ezt a folyékony fos dumát, aztán meg mindegyik az európai piacra akar betörni és európai designer studiókat bérelnek nagy pénzért, hogy formája is legyen a sz@rjuknak 😀 mert maguktól képtelenek egy izléses kupacot összeizzadni.
    bár, így hogy kína jön föl (amíg teljesen be nem sz@rnak a tőzsdéjük miatt és a munkások lázongásai miatt, h ne sz@ré húgyé dolgoztassák őket..de most nagyon röhögök, mert a kínai piacon is a VW az első :D:D:D:D:D:D:D:D http://left-lane.com/china-car-sales-analysis-september-2015/ istenem, de szerencsétlenek vagytok ti 😀 )

    Ja tavaly 750 ezer golf ment el ww, most 900 ezer körül lesz év végére. akkor szúrnál be valami adatot mondjuk az aurisrol? eléri 2015-ben a 900.000 darabot? nagyon kíváncsi vagyok ! :D:D:D:D:D:D

    tudjátok, sokan azért szeretik a német/európai gépeket, MERT VAN MIÉRT és ha nem is mindig, de sokszor reformáltak, akkor amikor kell ! ezt feltudja fogni az a borsoszenyi agyatok? mert nem úgy tűnik….szóval, azért mert sokan szeretik és ezt meg is említik fórumokon és ti most ezért nyakig a keletiek seggébe vagytok, ez nem töm mint egy rettenetesen pitiáner, már már óvodás szintű dac. rettenetesen komolytalan emberek, izé gyerekek lehettek…és ez inkább szomorú mondjuk, mint vicces. tudjátok mikor lenne értelme így istenítenetek dacból? ha pont fordítva lenne (és keletről adnának el többet), érthető lenne ez az óvodás dac…de így nagyon szerencsétlen és szánalmas :D:D:D:D
    amúgy érdekelne, hogy miért jó hülyét csinálnotok magatokból? és akkor még a folyamatos azonnali személyeskedésről nem is szóltam….amivel az oldal nívóját is elég erősen húzzátok lefele. érthetetlen számomra, hogy miért nincs gyomlálva az első személyeskedés rögtön a hsz-eknél.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Szóval az USA már meg is bukott…értem. Olyan vagy, mint Nostradamus:) Próbáljunk az autóiparra szorítkozni. Más oldalakon is olvastam már ilyen kommenteket, hogy autógyártás terén a “vidéki kovács szintjén állnak”. Na, ezen röhögtem és sírtam egyszerre. Az első dolog, hogy az amcsi kocsik túlnyomó részét sosem lehetett Európában megvásárolni – milyen alapon fikáz le és könyvel el elavultnak valaki egy mai Lincolnt? Egy Caddyt, ami az ATS-sel megmutatta, hogy tud jobbat, mint a BMW? Egy Teslát? A már újonnan sem életképes típusok meg már megbuktak, pl. Hummer, Saturn, stb. A Chevrolet jó márka volt, továbbvitte a Daewoo-szintjét, csak igényesebb lett kívül-belül. Az, hogy nem futott be mifelénk, nem tudom, miért van.
    Nincs zsigeri Európa-utálat: a szoci autókat imádom(nem a nosztalgia miatt), a mai leszármazottaik is szimpatikusak(amelyiknek van – Dacia, Lada, Skoda), a Volvot is szeretem, meg sok kocsi tetszik külsőre(pl. sok francia)…inkább eldobható-technika utálat van, rémhírektől való félelem van, unalmas, formaterv-nélküli autóktól való viszolygás van. És ez, tetszik vagy sem, leginkább az öreg kontinenshez köthető, de nyilván kivételek vannak bőven.
    Amerikai autóknak kell szóba kerülnie ahhoz, hogy ne ugorjunk egymás torkának? Megvan a recept:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Mint már mondtam neked, mosdó-törülköző effektus. Úgy látom végre lejött…megértetted! Örülök neki. A kínai piac a legfontosabb, ez így van. Ebben egyetértünk. Az amcsi piac hidegen hagy, az egy bukott süllyedő birodalom, aminek a napjai már meg vannak számlálva… . Ezt zsigeri Európa gyűlöletet ami minden megnyilvánulásodból árad, viszont egyáltalán nem értem!???

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Persze, nem egyenlő, de elegendő a fontosabb piacokra koncentrálni. Az afrikai piac sok vizet nem zavar, érthető okokból. Kína lenne a legfontosabb, de nem nagyon szoktak ottani eladási listákat közzétenni, meg aztán bele is zavarodnánk a Lingguang-Bailing-Dongfeng őrületbe:)
    Én bírom az USÁ-t – ott nincs németimádat, a Lexus, az Infiniti, sőt az Acura is nagyokat csulázik a német trió levesébe, a VW csak a lelátóról nézi a nagyok meccsét, a távol-keletiek tarolnak, azért az amcsik is fogynak, főleg SUV-kategóriában(tudod, az utility-kategória, a kedvenced:), francia nincs, nem is kell, a Fiat 500 meg csupán egy retróbullshit, ami majd lecseng. Ha pedig elkészült az étel, fűszerezzük némi Volvóval és Jaguarral, valamint adjunk hozzá egy csipetnyi Land Rovert. Jó étvágyat kívánunk!:)
    A kommented további része fabatkát sem ér. Annyi benne az értelem, mint a Head & Shoulders a fürdőszobád polcán:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Ha az autógyártást globálisan tetszik nézni, akkor nyilván rájön arra is, hogy az USA nem egyenlő az egész világgal. S vannak gyártók akik a Dél-amerikai, Ázsiai, Orosz piacon vannak inkább jelen, s köszönik szépen, jól megvannak! Nekem pedig konkrétan hányingerem van már az USA-tól minden szinten! 🙁 . “Azt meg jó tudni, hogy….” hát igen csalfa, tudod ami látszik, az látszik! 😀 Persze semmi bajom nincs a közmunkásokkal, félre értés ne essék! Nálunk is előfordulnak időnként a cégnél ilyen melósok.
    A pénzfürdő megvolt? Jó kérdés, én vízben szoktam fürödni, tudod úgy az igazi! Persze honnan tudnád? 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Ha az autógyártást globálisan tetszik nézni, akkor nyilván rájön arra is, hogy az USA nem egyenlő az egész világgal. S vannak gyártók akik a Dél-amerikai, Ázsiai, Orosz piacon vannak inkább jelen, s köszönik szépen, jól megvannak! Nekem pedig konkrétan hányingerem van már az USA-tól minden szinten! 🙁 . “Azt meg jó tudni, hogy….” hát igen csalfa, tudod ami látszik, az látszik! 😀 Persze semmi bajom nincs a közmunkásokkal, félre értés ne essék! Nálunk is előfordulnak időnként a cégnél ilyen melósok.
    A pénzfürdő megvolt? Jó kérdés, én vízben szoktam fürödni, tudod úgy az igazi! Persze honnan tudnád? 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    ” g.cibuta vevő” erről volt szó kis fiam, s ne terelj! A 8 millió vevő is ennyi erővel ” g.cibuta vevő” , ha már a VW tulajok is azok!?!
    Látom amikor a suliban a szövegértés-értelmezés volt a téma, akkor igazolt hiányzásod volt! 😀 ” g.cibuta vevő” ezek a te szavaid fiam! Ki beszél a Toyota elértéktelenedéséről? Lol 🙂 Fuss neki még egyszer, akkor remélem megérted! “beton hülye” ez jó, komolyan mondom tetszik :-D. Annyiszor foglak megleckéztetni, s a “virtuális pofonjaimmal” “stratégia vereséget” mérni rád, ahányszor csak szükséges. Élvezettel fogom végignézni, ahogy “beton hülyére dagad az arcod” a megsemmisítő erejű csapásaimtól….ROFLMAO 🙂
    Na most jobb, hogy felvettem a stílusodat? Ja és ne fáradj, már ülök, úgyhogy nyugodtan írd be az elégtelent! Lol 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    És a Ford micsoda? Nem konszernként emlegetjük, de annak is ott a Lincoln, és a Troller(brazil terepjárógyártó). Ha külön kategóriákat nézünk, a Ford igenis verseng a VW-nel, még ha összességében nem is ad el annyi autót évente, mint a VW. A Focus pl. világszinten veri a Golfot évek óta, ha jól tudom.
    Arra akartam rávilágítani, hogy az USÁ-ban mennyire más helyzetben van a VW, mint Európában. Azért Amerikát hoztam fel, mert talán az egyetlen földrész(D-Amerikát is vegyük ide), ahol a VW szenved. És erről a VW-imádók nem vesznek tudomást, csak az európai elsőségük okán istenítik a márkát, globálisan nem gondolkodva, a szemellenzőt magukon viselve.
    Isten ments, hogy neked essek, nem vagyok én Kempelen…a Dodge-ért big respect, irigyellek, legyen az Caliber, Durango vagy éppen Viper:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Nem tudom, az emissziós csalás hogy jött ide (az nem is 270ezer volt, hanem “kicsit” több). A Toyotának meg volt más problémája. (Na és? ettől még van egy Prius III a családunkban…)
    Ettől még mi, itt Európa közepén csöppet sem számítunk egyik gyártónak sem…

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    “…a globális helyzetet nézed, és pl. láthatod, hogy az USÁ-ban…”
    Nos, ha tényleg globálisan néznéd, akkor nem ragadnál ki (mégis) egy piacot. Ami nagy, de mégis csak egy konszern (GM) van benne, ami versenghet a VW konszernnel. Ezek tények.

    Ja, és még mielőtt nekem esnél: Dodge-om van, de valószínűleg az USA-ban letojják, hogy ki vagyok és hol élek… Üdv.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    A 8 millló hibrid elértéktelenedett csakúgy mint a Toyota? A hibridek meg a Toyota bukott meg csalással az emisszióteszteken? G.cibuta vagy dehát ezt azóta a napnál is világosabb amióta a legelső hozzászólásodat beböfögted ide 5 évvel ezelőtt amivel rögtön betonhülyét is csináltál magadból. A mai napra még hány megapofára esést terveztél be magadnak? ROFLMAO! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    “S ha egy mód van rá, kérlek ne háborogj már azon, hogy az Európában élő embereket európai dolgok foglalkoztatnak! Ezen nem kell megsértődnöd.”

    Azzal nincs gondom, ha “foglalkoztat”, de ez az autóipar csak egy kis szeletkéjére enged rálátást, teccikérteni? Ha kocsimániásnak vallod magad(márpedig biztos az vagy, azért vagy itt minden nap), akkor a globális helyzetet nézed, és pl. láthatod, hogy az USÁ-ban statisztaszereplő a Das Auto az egész pereputtyával együtt. Renault meg nincs, hiába állsz te fejre: nincs és kész. Azt meg jó tudni, hogy közmunkás vagyok – erről csak én nem tudok!?:)
    Dagobert bácsi, megvolt-e már a mai pénzfürdő?:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Igen, koma, ez egy rajz. De ha megnézzük, feltűnik, sőt mellbe vág minket, hogy a kocsi az aktuális Passat orrát kapta meg. Ha a VW rózsapatronos design-robbantásait és ezt a fotót megnézzük, bizony összeáll a kép: ez a végleges 8-as Golf. Már most tudom, milyen lesz a 10-es(nem a 9-es) Golf. Mindent túlszárnyaló fantázia kell hozzá:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    ” Az a világ autóipara szempontjából egy rendkívül, módfelett fontos tényező, hogy Bezzenev Európa lakója:)” nyilván s módfelett fontos tényező hogy csalfaromeó Ázsiában él. VAGY NEM!!! Ja hogy csak szeretne! Lol 🙂 Erről ennyit! Ne sírj te kis proli közmunkás, inkább cseréld le 30 éves escortodat egy pár éves Corollára-ha tudod-, s élj vele boldogan!
    S ha egy mód van rá, kérlek ne háborogj már azon, hogy az Európában élő embereket európai dolgok foglalkoztatnak! Ezen nem kell megsértődnöd.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Bizonyára ez a véleményed “270 ezer g.cibuta vevő” arról a 8 millió emberről is aki a Toyota hibrid modelljeit megvette világszerte. Hoztak ők is egy döntést az emócióik és anyagi lehetőségeik tükrében, akárcsak a VW tulajok, s ezen döntésük miatt már a kloáka g.cibuta vevő kategóriába tartóznak. Ne is folytasd a gondolatodat, tudjuk “a Dunába lövetnéd mindet”. 😀 -beteg állat-
    “A fosvágen és a taligájuk széthullásával és elértéktelenedésével majd elgondolkodhatnak a döntésükön. :)” emiatt se kell majd aggódnod, mivel lesz itt Kelet Európában 270 ezer boldog ember akik majd szívesen megveszik ezen használt verdákat.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Kit érdekel Európa, a hanyatlás kontinense? Hallottál-e már a Corolláról? Az egy AUTÓ. Már bizonyított. Az eladott 40 millió db-bal VILÁGSZERTE. És nem csak Európában. Mindenhol. És nehogy nekem azzal gyere, hogy “engem Európa érdekel, mert itt élek”. Az a világ autóipara szempontjából egy rendkívül, módfelett fontos tényező, hogy Bezzenev Európa lakója:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Ez azt jelenti, hogy létezik Európában 270 ezer g.cibuta vevő. A fosvágen és a taligájuk széthullásával és elértéktelenedésével majd elgondolkodhatnak a döntésükön. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    hálistennek, ezért is van az, hogy csak golfból Európában 270 ezret eladtak fél év alatt…az összes higfolyós “dögös”,”trendi”,MAI” formás keletiből meg 200 ezret…az összes márkát egybevéve ! :D:D:D:D:D:D:D:D:D

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Azért a 6-osról a 7-esre váltás sem volt egy radikális hipertér-ugrás, legfeljebb a lemez alatt, de ezt már teljesen új modellként eladni egy picit cikinek és komolytalannak érzem.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Ilyen szépet valóban nem rajzolhat mindenki! 😀
    [url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/a_hyundai_levedette_az_ioniq_nevet_az_uj_hibrid_modelljehez-15776[/url]

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    “Hasonló átalakulás várható, mint amit az ötösről hatosra váltás esetében figyelhettünk meg.”

    Ilyen az, amikor “robbant” a VW. Rózsapatronnal:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    “Nem kell nagy változásra számítani…”

    Ez akár a VW szlogenje is lehetne. Olyasmi, mint a méltán népszerű “dolgozz keveset, nem érhet baleset”:)

    Egyébként rendkívül dögös, ízléses, trendi és mindenek előtt MAI forma. Bejön…és aztán ki is megy:)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Húúú 8-as Golf, besz@rás! A világ legeslegeslegjobb autója! DAS AUTO! Az etalon! Mindenki álma!

    Annyira de annyira szeretnék egy ilyen csodálatos piros autót!

Vélemény, hozzászólás?