Látványterven az új Audi A7

Így nézhet ki a következő generációs Audi A7

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2010-ben megjelent modell második generációja ugyan csak a jövő évben mutatkozik be, a külsőről viszont már most láthatunk egy látványtervet.


Kicsivel több mint két éve mutatkozott be az Audi Prologue koncepció. Azóta várjuk, hogy az általa képviselt formavilág valamelyik sorozatgyártású modellen is visszaköszönjön. Elsőként talán az idén megjelenő A8-as viselheti az új köntöst, amelyet az A6 és az A7 Sportback követhet. Amit biztosan lehet tudni, hogy az új modell az MLB Evo platformra épül, amely némi tömegcsökkentést eredményez majd.
Hirdetés
A belső térről egyelőre még kémfotók sem állnak rendelkezésre, minden bizonnyal a teljesen digitális műszeregységet, a Virtual Cockpitet kapja meg az A7 is. A modell jövő év második felében mutatkozik be, az értékesítés 2019-ben indul. A kínálat csúcsát, ahogy eddig is, az RS7 fogja képviselni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?