Leáll az Audi A3 Cabriolet gyártása

Rövid időn belül két vászontetős modell tűnik el az Audi kínálatából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Manapság egyre kevésbé keresettek a kupé és kabrió modellek, az Audi TT nyitott és zárt változata után az A3 Cabriolet is nyugdíjba vonul.

Az utóbbi években átalakulóban vannak az autópiaci igények, ezért a gyártóknak is lépniük kell. Az alternatív hajtású négykerekűek és a SUV-k térnyerése miatt bizonyos modellek egyre jobban kiszorulnak a piacról, ilyenek például a kabriók is. A jelenleg futó harmadik generációs Audi A3 2012-ben mutatkozott be ferdehátú karosszériával, majd egy évre rá érkezett a négyajtós és a kabrió kivitel. A jelenleg futó harmadik kiadás összes tagjának meg vannak számlálva a napjai, ugyanis a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatják be az A3 negyedik generációját. Ugyanakkor a hírek szerint a nyitott kiviteltől végérvényesen (de a következő generáció erejéig biztosan) búcsút vehetünk, ugyanis a ilyen verzió a jelenlegi információk alapján nem hagyja majd el a gyártósort.
Hirdetés
A vászontetős A3-as iránt sosem volt nagy kereslet, a szellős utastérre vágyók is inkább az A3 kabriónál nem sokkal nagyobb A5 nyitott változatát keresték, ami az árakat figyelembe véve érthető, hiszen az A3-nál alig drágábban már a nagyobb A5 Cabrio is hazavihető. Nemrég még négy tagot számlált a nyitott Audik kínálata, ám rövid idő alatt megfeleződött a paletta, a minimum 14 millió forintos listaáron kapható A5 Cabrio mellet csak a 63 millió forintba kerülő R8 Spyder V10 gazdagítja a lehúzható tetejű Audik palettáját jelenleg. Az új A3 gyártása jövőre kezdődik, 2020-ban az ötajtós, a négyajtós, az elektromos és a sportos S3 (négy- és ötajtós kivitelben) debütál, 2021-ben egészül ki a kínálat a csúcsot jelentős RS3-mal, illetve érkezik egy terepes allroad és egy Mercedes CLA konkurensének tekinthető kupésabb ívekkel rendelkező négyajtós változat, így az A3 egy szerteágazóbb és a jelenlegi trendekhez jobban passzoló portfólióval keresi majd tovább a vevők kegyeit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?