Lepel nélkül a BMW 8-as sorozata
Gyári köntösben a BMW bálna kupéja
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Készen áll a hivatalos bemutatkozásra a legmagasabb számozású bajor kupé. Legalábbis a leplezetlen képekből erre lehet következtetni.
A tanulmányautó mellett számos kémfotón mutatkozott már a BMW legújabb, legnagyobb kupéja, a 8-as sorozat. Az idén év végén piacra kerülÅ‘ kétajtós bálnáról idÅ‘ elÅ‘tt került ki néhány fotó, amelyeken már a szériaérett változat látható. Az tanulmányhoz képest kissé letisztult a forma. Keskeny lámpatestek, agresszÃv orr és szintén erÅ‘teljes megjelenés jellemzi hátul is. A fotó rossz minÅ‘sége miatt csak sejteni lehet, hogy egy 850i modellt sikerült lencsevégre kapni. Az 50i blokk minden bizonnyal itt is 4,4 literes V8-as, 445 lóerÅ‘vel és 650 Nm forgatónyomatékkal.
[BANNER type="1"]
Nem ez lesz viszont a legerÅ‘sebb kivitel. A pletykák szerint 12 hengeres motorral is készül majd, amely minden bizonnyal 860i néven válhat ismertté. Frank van Meel, az M részleg vezetÅ‘je szintén célzott arra, hogy lehetséges M-es változat is belÅ‘le, amely a nemrég bemutatott új M5-östÅ‘l is erÅ‘sebb lehet, azaz mindenképpen 600 lóerÅ‘ feletti teljesÃtménnyel és legalább 750 Nm-rel kell majd számolni. A hivatalos bemutató idÅ‘pontja egyelÅ‘re nem ismert, Å‘szig azonban mindenképpen leleplezésre kerül, hiszen az értékesÃtés már november elÅ‘tt elindul.
