Lexus készült LEGO-ból

LLL - LEGO Lexus LFA egy dán vállalkozó által

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több autómodellből is készült már LEGO-készlet, aki viszont igazán kreatív (és kitartó), az gond nélkül megvalósítja álomautóját készlet és instrukciók nélkül is.

Vannak fanatikusok, akik egyetlen dologért élnek-halnak, vannak, akik több dologért, ilyenkor rendszerint összekötik azokat. A dán Lasse Deleuran életében két fontos dolog létezik, legalábbis publikusan: a Lexus és a LEGO. Az előbbi 2015-ben került a fiatalember életébe egy CT 200h személyében. Az utóbbiba pedig ugyanúgy gyerekkorában szeretett bele, mint a legtöbb ember, csak ő épp nem hagyta abba az építést tizenévesen, hanem professzionális színvonalra emelte a "legózást". 2014-ben a billundi Legoland nyilvános pályázatot írt ki 1:20 léptékű személyautók építésére, és amikor munkáját beválasztották a nyertesek közé, az örökre kijelölte számára a szakmai irányt. Azóta szinte kizárólag autókat (valamint kamionokat, teherautókat, repülőgépeket és egyéb gépeket) épít. Amikor aztán a Toyota Motor Europe a dán fővárosban, Koppenhágában rendezte meg éves nemzetközi konferenciáját, a szervezők felkérték Lassét, hogy építse meg a Lexus LFA modelljét – természetesen a Legoland-kompatibilis 1:20 méretarányban. A szokásos három helyett azonban mindössze egy hónap állt rendelkezésére, a tervezéstől az alkatrészek beszerzésén át az építésig, majd persze az újraépítésig. Biztos volt abban, hogy ilyen rövid idő alatt nem fog sikerülni a munka, ám végül a szakmai kihívás szépsége ledöntötte a korlátokat, a Toyota pedig napi szinten segítette pontos meglátásokkal és konstruktív visszajelzésekkel a munkát, így Lasse határidőre elkészült a Lexus LFA LEGO-példányával. A konferencián aztán rá is várt egy meglepetés: az autót ugyanis nem egyszerű dekorációnak, hanem ajándéknak szánták a szervezők, méghozzá nem is akárki számára. A parányi szupersportkocsit ugyanis a konferencián részt vevő Akio Toyoda, a vállalat elnöke kapta meg. Toyoda-szan maga is lelkes és képzett autóversenyző, aki annak idején személyesen karolta fel az LFA projektet. Így nem kétséges, hogy az autó LEGO-verzióját azóta is nagy becsben tartja.
Hirdetés
Szakmai büszkesége persze nem hagyta nyugodni Lassét, és a rendezvény után ismét nekiállt megépíteni az LFA-t, ekkor már időbeli korlátozások nélkül. Az amatőr szemlélő aligha vesz észre különbséget az eredeti és a tökéletesített verzió között, ám az alkotó szerint sok részletet jobban sikerült kidolgoznia – ami persze semmit nem változtat a tényen, hogy a fekete az igazi, hamisítatlan és pótolhatatlan munka. Mindez még 2017-ben történt, ám Lasse csak most osztotta meg történetét a világ autós közösségeivel. Hogy miért most? Mert mostanra készült el egy másik Lexus projekttel. Ebbe teljes egészében saját indíttatásra fogott bele még öt évvel ezelőtt, ám a különböző megbízások miatt mindig kénytelen volt félretenni. Ezt a LEGO-Lexust ugyanis a sajátjáról mintázta: a fekete CT 200h-ról. A parányi hibridről természetesen az a tetőbox és kerékpártartó sem maradhatott le, amelyekkel nyaralások alkalmával használja az autót. Lasse egyébként nem csak szereti a Toyota luxusmárkáját, de szellemiségében is a cégcsoport filozófiáját követi: ahogy a Toyota közkinccsé tette hibrid hajtástechnológiáinak szabadalmait, valamint együttműködésre hívta az autóiparon kívül tevékenykedő innovátorokat, úgy a dán LEGO-mágus is elkészítette a Lexus LFA építési instrukcióit. Így aki kellő ambíciót érez magában, megépítheti magának az autót, amely eredetileg Akio Toyoda számára készült. A leírás itt található. Ami pedig Deleuran úr következő Lexus-projektjét illeti, egyértelmű a cél – ám meglehetősen kétséges a megvalósulás. A fiatalember ugyanis minden megtakarított pénzén vásárolt egy Lexus LC 500-ast, ám egyelőre nem érzi magát alkalmasnak arra, hogy építőkockákban visszaadja a kupé vonalait. Talán ha még gyakorol néhány évtizeden át, okleveles Takumi építőmesterként hozzáfoghat pályafutása legnagyobb kihívásához…
Forrás: Smarter Media
Fotók: brickshelf.com
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?