Különleges apropóból készült el a Dacia Duster új, limitált szériás változata, hiszen a márka részben ezzel kívánja megünnepelni az idei Dakaron aratott győzelmét. A Spirit of Sand (tükörfordításban a „Homok szelleme) nevet viselő változat külsőre könnyen megkülönböztethető a többi verziótól, mivel a karosszéria alját minden oldalon különleges minták díszítik, az első ajtókon található műanyag betét mellett pedig a pontos megnevezés is olvasható. Természetesen – ahogyan ez lenni szokott a különleges verzióknál – a képeken szereplő 17 colos felnik is csak és kizárólag ehhez a kivitelhez érhetőek el.
Emellett viszont műszakilag is hozzányúltak egy kicsit a Spirit of Sand Dusterhez. 6 milliméter vastagságú dúralumíniummal erősítették meg alulról, így védve többek között a motort és a váltót. Utóbbi kettőben semmi exkluzív nincs: minden Spirit of Sand Duster a Hybrid-G 150 4×4 hajtásláncot kapja, amelynek alapját 140 lóerős, 1,2 literes benzinmotor adja (LPG-vel is hajtható), míg a rendszerteljesítmény 154 lóerőre jön ki.
A különlegességből mindössze 500 darab készül, ezeket pedig kivétel nélkül a román piacon értékesítik majd, forintba átszámítva nagyjából 11 millióért. Értelemszerűen éppen ezért hazánkban hivatalosan nem forgalmazzák majd, de elképzelhető, hogy előbb-utóbb a hazai utakon is felbukkan majd egy-egy példány.







