Majdnem a gázolaj szintjére drágul a benzin

Újabb áremelkedés jön a kutakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelentősebb áremelkedés következik az egyik üzemanyag esetében, míg a másik tartja az árát.

Sajnos ismét nagyobb számot olvashatunk le a benzinkutakon az árak mellett. Igaz csak a benzinmotoros járművel érkezőknek jelent ez nagyobb kiadást. A Holtankoljak.hu információi szerint pénteken drágulás következik, de kizárólag a benzin esetében. Persze várható volt az emelkedés, hiszen a kőolaj ára augusztus közepe óta folyamatosan emelkedett, míg a forint igencsak gyengélkedik. Ebből is kifolyólag a 95-ös benzin bruttó átlagára 5 forinttal emelkedik pénteken, ugyanakkor a gázolaj ára változatlan marad. Tehát a 95-ös benzin majdnem annyiba fog kerülni péntektől, mint a gázolaj. Előbbi literje átlagosan 377 forint lesz, utóbbié pedig marad 378 forint. Természetesen továbbra is igaz, hogy a töltőállomások árai között jelentős, akár 50 forintos eltérés is lehet, szóval érdemes jól megválasztani a tankolás helyét. Jellemzően az autópályák mentén és azok közelében drágább az üzemanyag.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?