Már átlagautóban is van kiterjesztett valóságos head-up display

A Volkswagen ID.3 és ID.4 is rendelhető lesz ezzel az eddig csak prémiumautókban lévő funkcióval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szélvédőre vetített navigációt láttunk már, de olyat, ami valós időben mutatja a haladási irányt a kereszteződés fölött lebegő nyilakkal, még nem sokszor - a prémium kategóriánál olcsóbb szegmensben pedig még sosem.

A Volkswagen szerint az ID.3 legalább annyira fontos lesz a márka történetében, mint a Golf, ennek megfelelően pedig igyekeznek olyan innovatív megoldásokkal telepakolni, amik méltóvá teszik a modellt a remélt hírnévre. Alapvetően a villanyhajtás a meghatározó az autóban, de technológia terén is tud újat mutatni a kompakt VW - amire szükség is van, a Tesla ugyanis olyan kocsikkal lépett piacra, aminek következtében egyre többen várják el mindenféle kütyü jelenlétét a járművekben, főleg az elektromos autókban (bár értelmetlen, ezeknél miért fontosabb ez a vonal, mint a belsőégésű motoros kocsiknál, csak a Tesla miatt sokan a fejlett fedélzeti szoftverekre asszociálnak, ha villanyautóról van szó). A németeknek sikerült is most nagyot villantani, elhozzák ugyanis az átlagautók kategóriájába az eddig csak prémiumautókban elérhető kiterjesztett valóságos head-up display-t.
Hirdetés
Legalábbis így harangozza be büszkén a márka az újítást, de ha őszinték vagyunk, egy erősen felextrázott ID.3 (elvégre nem szériatartozék ez a funkció) talán már kevésbé nevezhető egyértelmű tömegautónak. Persze más országok más árszínvonalával előfordulhat, hogy szélesebb rétegek is megengedhetik maguknak ezt a szintet, de hasonlóan drága a Mercedes-Benz A-osztály is, ami ugyan nem a head-up displayen keresztül jeleníti meg a navigációt (ezt az új S-osztály tudja), de a központi érintőképernyőn ugyanígy jelennek meg a nyilak az első kamera élő képébe ágyazva. Mindenesetre ha nem is olcsó, az vitathatatlan, hogy a kiterjesztett valóságos head-up display az egyik leginkább futurisztikus és egyben nagyon hasznos funkció is, ami ebben a konkrét formában Volkswagenben vagy hasonló márkában valóban nem volt még elérhető.
Hirdetés
A hagyományos head-up displayekhez hasonlóan itt is egy projektort helyeznek a kormány és a műszerblokk mögé, ami a szélvédőre vetít különböző információkat. A nagy dobás az ID.3 esetében az, hogy a navigáció, a kamerák és a többi szenzor segítségével betájolja, hol van az utca vagy a sáv, amerre tartanunk kellene, és valós időben nyilakat vetít rá. A jeleket szépen lassan pont úgy mozgatja a kivetítő, hogy azok továbbra is úgy tűnjenek, mintha ugyanott lebegnének a kereszteződés fölött, miközben a jármű egyre közelebb ér hozzá. Az már csak hab a tortán, hogy még el is halványulnak az ábrák, nehogy zavarjanak a kilátásban. Ezen kívül a sávtartó asszisztens is hasonló módon kommunikál a sofőrrel, a két oldalon lévő sáv zölden jelenik meg a szélvédőn keresztül, ám pirossá változik, ha szabálytalanul vagy véletlenül közeledünk a szélek felé. Sőt, az adaptív tempomat is pirosra színezi az előttünk haladó járművet, ha túl közel vagyunk hozzá. A jelek, bár néhány centiméterre vannak a vezető szemétől, úgy tűnnek, mintha 10 méterrel az autó előtt, az úton lebegnének. A hagyományos head-up display funkciók, mint a sebesség vagy az aktuális sebességkorlát a navigáció nyilai alatt jelennek meg, statikusan, érzésre három méterre előre. Valóban hasznosnak tűnik ez a technológia, bár a gyakorlati kivitelezés a kritikus pont, mindenesetre igazi sci-fi hangulatot áraszt, amivel akár ismerőseinket is le tudjuk nyűgözni, ha nem túl szkeptikusak az ilyen kütyükkel szemben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?