Már felfelé kúsznak az autópiac számai

Több új autót vettünk, mint tavaly

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy éve nem volt ilyen, de az idei első félévben stabilan felfelé mentek az újautó-eladások. Komoly ünneplésre azért még nincs ok.

Jelentősen, 18 százalékkal nőttek az újautó-eladások idén júniusban a tavalyi hatodik havi számokhoz képest, a teljes első félév pedig a tavalyinál 20 százalékkal magasabb, 27 781 példányos személyautó-értékesítést hozott idén. Mint azt megtudtuk Erdélyi Pétertől, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnökétől, ők továbbra is arra számítanak, hogy az év végére a piac növekedése meghaladja majd a 2011-es szintet, és hónapról hónapra pozitív trendet mutatva, végül az év elején prognosztizált, 10-15%-os növekedést fogja hozni.
Az MGE feltételezése szerint a piac növekedését a januárra áthozott forgalomba helyezések mellett a céges piac élénkülése (amelyet a tartós bérlet áfatartamának visszaigényelhetősége és a már régebben időszerű flottacserék megindulása is motivál), valamint a magánvevők lassú visszatérése generálja, a növekvő volumen ugyanakkor még most sem képes eltartani az összes kereskedést. Számukra egyértelműen a márkaszervizes karbantartások jelenthetik a túlélést, az MGE fel is hívja a figyelmet arra, hogy a gyári képzésben részesülő műhelyek díjszabása összességében nem drágább a többi legális javítóénál, illetve az autók megfelelő állapotáért ők tudják a legtöbbet tenni.
Hirdetés
Míg a személyautók eladása csaknem ötödével nőtt az idei első félévben, kishaszonjárműből mindössze 11,8 százalékkal adtak el többet a tavalyinál, a nagyhaszonjárművek eladása pedig csak 10,1 százalékkal nőtt. Buszból csak elvétve (még a tavalyinál is 66,3 százalékkal kevesebbet) adtak el, s a motorkerékpárok szegmense is csökkent - annak ellenére, hogy 125 köbcentis motorra immár gyorsított eljárásban, elvileg akár egyetlen nap alatt is szerezhető jogosítvány.
Az összesített számok után a napokban arra is fény derül, hogy mely autómárka volt az idei év legnépszerűbbje, a sorrend természetesen a flottás szerződéseken múlik, illetve múlt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?