Már nem 3-as BMW a kedvenc használt autó. Mutatjuk, mi lett mára

Megnéztük, mire vágynak leginkább a magyar használtautó-vásárlók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Továbbra is hónapról hónapra több használt, mint új autó kerül útjainkra. Mutatjuk a kedvelt modelleket.


Hiába emelkednek stabilan az újautó-eladások, használt autóból is évről évre, illetve hónapról hónapra több jön az országba. Miután 2012-ben csökkent a regisztrációs adó mértéke, módosult avulási táblája, azóta jelentősebb "autópótlási" tényező a használt import, mint a hazai újonnan vásárlás. Ennek több oka is van: említhető a hazai fiatal használt állomány hiánya, illetve a sok esetben kedvezőbb külföldi árszínvonal is. Évek óta látjuk, hogy a külföldről származó használt autó egyfajta vágy-beteljesítést is jelent. Míg újból az elmúlt években Opel, idén Suzuki fogyott legtöbb hazánkban, a külföldről érkező használt jellemzően prémiummárkás, ám koros. Több mint 60 százalékban 10 évnél idősebb, de a hazai autópark (13,8 éves) átlagéletkoránál így is fiatalabb a tipikus importált használt autó.
Hirdetés
Használtautó-import − 2016. első félév − legnépszerűbb márkák
Hely Márka Példány
1. Volkswagen 8787
2. Opel 7179
3. Ford 7119
4. BMW 5715
5. Audi 4627
6. Mercedes-Benz 4489
7. Mazda 3561
8. Renault 3480
9. Toyota 3269
10. Peugeot 2630
11. Citroën 2027
12. Honda 2020
13. Fiat 1843
14. Hyundai 1171
15. Skoda 1157
16. Nissan 1148
17. SEAT 1147
18. Volvo 1132
19. Alfa Romeo 1073
20. Mitsubishi 983

Évekig a legnépszerűbb külföldről hozott modell volt a 3-as BMW, az ugyanakkor már korábban is látható volt, hogy csökkenőben a prémium márkák dominanciája. A márkák versenyét a használtautó-behozatalnál az elmúlt években is a Volkswagen vezette, most sincs ez másképp, a legnépszerűbb külföldön vett modell pedig immár a VW Passat. A józanodást jelzi, hogy a korábban harmadik Ford Focus is előbbre jutott, a BMW 3-as sorozata pedig a harmadik helyre szorult.
Az év első felében a dobogósokon túl még egy modell, a Volkswagen Golf érkezett több mint 2000 példányban használtan. Jelentősebb lemaradással ötödik az Audi A4, attól sem kell tartani, hogy a Mercedes-Benz, leginkább első generációjával érkező A-osztálya előzne. A 7-8-9-10. hely között viszont éles a verseny, az Opel Zafira, a Mazda6, a Ford Mondeo és az Opel Corsa kivétel nélkül mutatja, hogy mi kell a népnek: olcsó kisautó, mutatós középkategóriás és praktikus egyterű. Mindre szükség van. Az Audi A6 vagy a BMW 5-ös most jóval hátrébb szerepel, mint egy vagy két évvel ezelőtt, a Mazda3 azonban mind népszerűbb. Ugyanúgy bölcs választás, ahogyan az egyterű Renault Scénic, vagy a kisautó VW Polo, Fiat Punto, illetve a kompakt Opel Astra, Audi A3, Honda Civic és Renault Mégane is.
Használtautó-import − 2016. első félév − legnépszerűbb modellek
Hely Modell Példány
1. Volkswagen Passat 2720
2. Ford Focus 2576
3. BMW 3-as sorozat 2456
4. Volkswagen Golf 2317
5. Audi A4 1771
6. Mercedes-Benz A-osztály 1343
7. Opel Zafira 1338
8. Mazda6 1187
9. Ford Mondeo 1144
10. Opel Corsa 1133
11. Audi A6 984
12. Mazda3 900
13. Renault Scénic 877
14. Volkswagen Polo 863
15. Opel Astra H 836
16. BMW 5-ös sorozat 768
17. Audi A3 761
18. Honda Civic 742
19. Fiat Punto 696
20. Renault Mégane 677

Tény, hogy jóval nagyobb az európai autókínálat, mint a hazai, tény, hogy sokszor a hazaiaknál kedvezőbb árakat láthatunk a külföldi hirdetésekben, ám sosem szabad kihagyni a számításból, hogy a külföldi vásárlás sokkalta több többletköltséget jelent, mint a hazai. De azt sem, hogy míg az itthon használt autók esetén a KEKKH adatbázisából könnyedén, akár interneten vagy okostelefonos alkalmazással is bármikor lekérdezhetjük a 2012 óta tulajdonosváltásokkor és műszaki vizsgákon rögzített óraállásokat, a külföldről származóaknál ez az ellenőrzési lehetőség nincs meg. Szervizkönyv persze lehet, ami persze úgy jelent igazi értéket, ha még hivatalosan (a tulajdonos által bármikor kérhető) lekérdezhető információ is társul hozzá. Alapszabály, hogy a külföldi vásárlás előtt a hazai kínálatot is érdemes átfutni, de valóban előfordulhat, hogy jobbnak tűnik, netán egyetlen lehetőség az import. Ne feledjük, az itthon vásárlásnál több buktatóval és macerával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Igen olvastam őket, és ott is említettem ,hogy a szűk családban 3 db Mazda is szolgál. Megbízható, élvezetesen vezethető és jó minőségű autók. A jó tapasztalatok és nem utolsó sorban a gyönyörű forma miatt döntöttem el, hogy a következő autóm is Mazda lesz, az aktuális 3-as.
    A hozzászólásokból kiderült, hogy a mexikói gyártással van a gond, vagyis japánt kell venni, de majd az idő eldönti. Én bízom a Mazdában.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Nem igazán értem, mi a problémád. Ideböfögtél egy összefüggéstelen katyvaszt. Szerinted egy csúnya autó egyben megbízhatatlan is!? A szép pedig biztosan megbízható!? Ha ennyire okos vagy, magyarázd már el nekem az összefüggést. Mert akkor szerinted biztos van. Megköszönném.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    A múltkor a faterodnak írhattál, hogy küldjön pénzt, mert a válaszod kb. ennyire stilszerű, és ha a forma nálad nem rúg labdába, akkor az autózással kapcsolatosan ne nyilváníts véleményt ! Esetleg krémessütés jöhet szóba jó esetben ! Üdv !

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Annak k*va sok köze van egy autó kvalitásaihoz, hogy szép-e vagy csúnya(ami ráadásul szubjektív). A múltkor ezt írtam neked: “Annyi eszed van, mint egy hintalónak.”

    [b]ALAPOSAN TÚLBECSÜLTELEK.[/b]

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Jómagam 6 éve hajtok egy Aurist 1.4 D , az éves szervizen kívül elsö – hátsó fékbetétcsere és slussz ! 5,4 / 100 km nem rossz ! Igaz, nem 4 karika van az elején, csak 3 , nem 220 Lóerös, csak 100, de nekem bejött ! Ok. nem egy csajozós verda, de más hibája nincs….ja és ki van fizetve !

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Használt autó vásárlásakor egy adott összegkeretben gondolkozunk, ezért nem drágább egy 3-as BMW, mint egy B5-ös Passat, csak az adott összegért idősebb és /vagy rosszabb állapotot kapunk. A B5-ös Passatok, a normálisabb állapotúak, olyan 1-1,5 millió között mennek, ez az az összeg, amit egy átlag magyar autóra költ. Ennyiért már minden van, vehetsz Passatot, de válogathatsz a C és B szegmens tagjai közül is. Lefelé haladva fiatalodik kínálat és jó esetben javul az állapot. Nem én vagyok a felső-középkategóriának a vásárlórétege, én személy szerint sokkal jobban szeretem a kompaktokat és a B szegmenst, számomra sokkal agilisebbek, fordulékonyabbak.
    Emlékszem, mikor kijött a B5.5 Passat, nagyon tetszett, ahogy a mostani is, csak az idő előrehaladtával a tulajdonosi kör, a felső vezetőktől elkezdett süllyedni (ma már nem is tudom, hol tart …), ezzel arányosan csökkent a szememben a presztízse. Nem vagyok egy nagy német van, de akkor már inkább 3-as BMW, az legalább élvezetesebben terelgethető.
    Az emberek az álmaikat hajtják, 10-15 évvel ezelőtt milyen menő volt, és most én is megengedhetem magamnak, ezért vesznek ilyen sokan Passatot, 3-as BMW-t, A6-ot, pedig valószínűleg a többségnek elég lenne egy D Corsa, de egy Focus mindenképp, ami biztosan olcsóbban üzemben tartható és 4-5 év múlva kevesebb eséllyel fog a roncstelepre kerülni, mert ezek a Passatok már az első területi képviselő, második és harmadik bevándorló tulajdonosaiknál már ott hagyták kenyerük javát. De az álmaink fontosak, ebben egyetértek a német prémium maradékait keresők hadával. Én is megveszem majd a skyactive 3-as Mazdámat, még nem tudom, hány év múlva, de megveszem.
    A behozott autókkal, amit én néztem, mindig volt valami, vagy törött vagy vízkáros, vagy csak szimplán látványosan vissza volt pörgetve. Csak azt éri meg behozni, ami kint is olcsó.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Többen vágytak a Passatra….DEHOGY, CSAK JÓVAL OLCSÓBB MINT A BMW 3-as. Nem azt veszik az emberek amire VÁGYNAK, hanem amire tellllllllik…népautóra csak. Egyébként ennek a szériának sok példánya matt első lámpával és lógó (belső) alkatrészekkel, lehámló burkolatokkal rendelkezik…. a többiről ne is beszéljünk. ettől függetlenül nyilván jobb választás a BMW-nél, mivel jóval olcsóbb (megfizethetőbb) annak alkatrészei a legdrágábbak a világon – kicsi túlzással – és azok sem elnyűhetetlenek.

Vélemény, hozzászólás?