Már tesztpályán a vadonatúj 8-as BMW

Nem kímélik az idén érkező 8-as BMW prototípusát a mérnökök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mai napig fogalom az 1989-ben debütált 850-es BMW, ami hamarosan utódot kap. A már szériagyártáshoz közeli 8-as az Aprilia olaszországi pályáján futja tesztköreit.


Tavaly még tanulmányként Concept 8 Series néven debütált a BMW csúcskupéja, idén viszont már szériaautóként jöhet. Bár az 1999-ig (30 621 példányban) gyártott elődből V12-es motorral készült a csúcsverzió, ma már annak is örülhetünk, hogy a 8-asban lesz egyáltalán V8-as motor (legalábbis a hírek és a videóból érkező hangok szerint).
Hirdetés

Nemrégiben a Róma közelében fekvő, mintegy 4 kilométer hosszú, meredek íveket és tempós ráfordítókat adó Aprilia versenypályán nagysebességű tesztkörökkel már a típus finomhangolását végezték a mérnökök. Állítólag jól szerepelt az autó „A legkeményebb körülmények közepette elvégzett tesztek eredményei is kiválóan mutatják, hogy a lehető legjobb úton haladunk az új BMW 8-as Coupé lenyűgöző tulajdonságainak sorozatgyártása felé. A nagyteljesítményű modell kvalitásai minden várakozásunkat felülmúlják, így bizton állíthatom, hogy ügyfeleink és rajongóink egy vérbeli sportautó érkezésére számíthatnak” – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának technológiai kutatásért és járműfejlesztésért felelős tagja, aki személyesen felügyeli Olaszországban az új BMW 8-as Coupé versenypályás tesztjeit.
A 8-as Coupé még idén debütál, mellette pedig megszületett az M8 GTE versenyautó is, ami már most első éles bevetésére készül. A versenyautó az IMSA WeatherTech SportsCar Championship január 27-én elrajtoló szezonnyitó futamán, a Daytona-i 24-órás megmérettetésen ünnepli pályás világpremierjét a BMW RLL csapat színeiben. Néhány hónappal később, 2018 júniusában a modell a legendás Le Mans-i 24-órás futamon is rajthoz áll. Az ikonikus aszfaltcsíkokon, illetve az FIA World Endurance Championship hosszú távú megbízhatósági versenyein és az IMSA WeatherTech SportsCar Championship észak-amerikai futamain megszerzett versenytapasztalatokat a BMW még az őszre várható (jó eséllyel a Párizsi Autószalonra tartogatott) végső bemutató előtt fel kívánja használni a legvégső finomításokhoz. A már gyári képek és videó szerint az elődhöz hű 8-ast várhatunk, szép motorhanggal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?