Massa marad, Alonso is boldog

Továbbra sem változtat a Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvolt a hivatalos bejelentés, miszerint hosszabbított Massával a Ferrari F1-csapata. A brazil pilóta legalább még egy szezont másodhegedül.

Ahogy az elmúlt hetek mozgásai és az eredmények alapján is várható volt, megtörtént a szerződéshosszabbítás, így a Ferrari 2013-ban is az Alonso, Massa pilótapárossal próbál Forma-1-es világbajnoki cím(ek)et nyerni. A spanyol sztár szereti a brazil másodhegedűst, szereti, hogy nincs két dudás a csárdában - most is kitörő örömmel twittelte ki a hírt.
Massa új kontraktusa 2013 végéig szól. Nyolcadik szezonja lesz a maranellóiaknál. 2008-ban még majdnem világbajnok lett. Nemrég Japánban kétéves rossz sorozatot tört meg azzal, hogy felállhatott a dobogóra, de legutóbb Koreában is gyors volt, szemre gyorsabb is, mint Alonso. Persze meg nem előzhette... [BANNER type="1"] Koreát követően még nem hivatalos, de több mint valószínű, hogy a Lotusnál sem lesz csere, s marad a Räikkönen, Grosjean felállás. A Red Bullnál ugye a Vettel, Webber páros nyomja majd tovább. Ahol változik a kép: a McLaren Button, Pérez, míg a Mercedes Hamilton, Rosberg duóval folytatja. Pérez helyére a Sauber Hülkenberget fogja választani, ha minden igaz. Schumacher meg visszavonul, másodszor is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?