Master teherautóra vetített a Renault

Renault Business Tour Hungary

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ilyet sem láttunk még: a Renault Business Tour Hungary sajtótájékoztató anyaga egy dobozos Master oldalán jelent meg kivetítve.


Ugyan a hazai személyautó piac még mindig mélyponton van, a 3,5 tonna össztömeg alatti haszonjárműveknél határozott élénkülés figyelhető meg - 2010 első negyedévéhez képest idén közel 40 százalékos növekedés mutatható ki az eladásokban. Amint a Renault Hungária sajtótájékoztatóján megtudtuk, a franciák piacvezetővé léptek elő ebben a szegmensben, és mivel szeretnék megőrizni ezt az előkelő pozíciót, határozott lépéseket tesznek a leendő ügyfelek felé.
A stratégia két részből áll. Egyrészt szélesedik a kínálat, hiszen e nélkül felesleges lenne bármilyen terveket is szövögetni. A Kangoo-tól kezdve a legnagyobb Masterig bezárólag 3-tól 22 köbméterig terjed a járművek befogadóképessége, és gyakorlatilag nincs olyan feladat, amire ne lehetne alkalmas Renault típust találni. A korábban már jól ismert változatok mellett újdonság a mozgó pék és hentes áruda, a lakókocsi, valamint a vezetővel együtt 17 személyes, magas komfortszintű Master autóbusz, amely különleges hátsó kialakításával tolószékes utast is szállíthat. Ugyancsak fontos, hogy nem csak külföldi, döntően francia vagy olasz specialisták tudnak egyedi felépítményeket kínálni, hanem magyar beszállítók is, köztük a Baranyai vagy éppen a Vértes Truck üzemek.

A stratégia másik eleme egy nagyszabású akció, amely összehangoltan zajlik az ország nyugati és keleti felében. Ennek lényege, hogy a Renault márkakereskedői pontokon, a Business Tour rendezvény keretében megjelennek a haszonjárműves újdonságok, amelyek megtekinthetők, kipróbálhatók, és ezáltal könnyebb lehet a választás, illetve egy-egy speciális jármű összeállítása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 17:16
    Permalink

    Kedves spot! Sajnos nincs fotónk, pedig mi is szívesen megnéztük volna. A büfékocsi is “melegebb” volt, mint a benne felszolgált friss croissant: szinte a fényezőkamrából hozták a bemutatóra. Ha kapunk képet, megosztjuk Önnel a látnivalót! üdv: KZ

  • 2017.10.31. at 17:16
    Permalink

    Engem érdekelne az a lakókocsi, de még a rönóponthun sem találom. Nincs egy-két kép róla a szerkesztőségben? Köszönöm.
    Egyébként a 3és felesek növekvő népszerűsége talán annak is köszönhető, hogy mostanában az önkormányzatok 3,5t-s korlátozással védik a mellékutcák állagát. Persze engedélyt adnak akár 24t-ra is csak komoly pénzért.

Vélemény, hozzászólás?