Még mindig lehet pályázni a céges elektromos autó támogatásra, ráadásul a keretösszeget nemrég megemelték, így jó eséllyel tényleg kitart decemberig a program.
Az eredeti tervek szerint már régen véget ért volna az elektromos autók beszerzését segítő, cégeknek és vállalkozásoknak kiírt pályázat. Ugyanakkor a végső határidőt már korábban kitolták decemberig, most pedig a keretösszeget is az eddigi 30 milliárdról 40 milliárd forintra emelték - tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
A támogatás keretében a BYD bizonyult az egyik legnépszerűbb márkának
Kiemelték, mostanra már a nyolcezret is átlépte a pályázók száma, akik eddig mintegy 9200 lokálisan emissziómentes személyautót igényeltek, további több mint 2000 kisteherautót, valamint 8-8 darab kisbuszt és 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsit.
Ebből 5400 gépjármű beszerzése már meg is történt, amire az Energiaügyi Minisztérium közel 21 milliárd forintot fizetett ki a pályázóknak. Vagyis mindent egybevetve a 40 milliárdos keretösszeg nagyjából 10 ezer tisztán elektromos meghajtású gépjármű megvásárlását segítheti - írta a tárca a bejegyzésében.