Megérkezett az új BMW X3

Most már nem csak jó, de szép is az X3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szentendrén, egy zártkörű rendezvény keretei közt ismerkedtünk a vadonatúj BMW X3 szabadidőjárművel.


Zártkörű, statikus bemutatóra hívott minket a BMW Magyarország, így vezetni sajnos nem lehetett a kiállított autókat, de abból a szempontból mindenképpen hasznos volt a mai nap, hogy a későbbi tesztre már sokkal felkészültebben vállalkozhatunk. Amint a szakmai prezentációból kiderült, a BMW számára rendkívül fontos típusról van szó, egyrészt ez az SUV kategória nagy piaci népszerűségnek örvend, másrészt a bajor modell sok szempontból úttörő szerepet játszott, mint prémium márka, most is kvázi etalonnak számít, szemben a Mercedes-Benz GLK-val és az Audi Q5-tel, amelyek sokkal később jelentek meg. Lényeges változás, hogy gyártását tekintve a második generációs X3 elhagyta Európát, és a grazi Magna Steyr után a BMW spartanburgi üzemében folyik az összeszerelés, változatlan minőségben, de picivel hosszabb szállítási határidővel. Ezzel elmondható, hogy a Lipcsében készülő X1 mellett most már az Egyesült Államokban összpontosulnak az X-sorozatok, hiszen az X5 és az X6 is a tengerentúlról hajózik át.

A mai „hizlalós” trendekkel ellentétben, az X3 nem lett számottevően nagyobb, vagy nehezebb, és amint a száraz adatokból kiderül, pontosan az X1 és az X5 között helyezkedik el. A bő 8 centis hosszúság-, illetve 2 centis szélességnövekedés döntően az utasok kényelmét szolgálja: a hátsó sorban több hely jut a lábaknak, és van jó hírünk a kisgyermekes anyukáknak is. Hátul, jobb és bal oldalon úgy fér el két gyerekülés, hogy középen még egy lurkó ülhet magasítóval, és természetesen biztonsági övvel védve. BMW-ről lévén szó, a legújabb technikai csemegék arzenálja áll rendelkezésre az autóhoz, de aki M sportcsomagot szeretne, annak jövő tavaszig várnia kell – képeken láttuk a dögösített X3-ast, megjárja! Ha mindenáron szeretnénk kiemelni néhány dolgot, akkor a szegmensben újdonságot jelentő Head up Display (HUD), az 5-ös sorozatban megismert szuperszéles kijelző, és a Bluetooth széleskörű alkalmazása lenne az – utóbbi már nem csak szimplán kezeli a telefont, a hifi például vezetékes kapcsolat nélkül le tudja játszani a készüléken tárolt MP3 fájlokat. Mint megtudtuk, apró tyúklépésnyire van a fedélzeti internetezés is, amely a telefonon keresztül valósulna meg. Hiába, egyre kisebb lesz a világ.

Köztudott, hogy a BMW sportos márka, így hiába magasépítésű terepjáró az X3, vezetni állítólag élményszerű, pláne a sok - és túlnyomó részben feláras - elektronikus segédeszközzel. Az biztos, hogy a motorokon nem múlik semmi, hiszen a környezetbarát technológia, az EfficientDynamics jegyében készülő erőforrások szenzációsnak tűnnek. Egyelőre kétféle hajtáslánc szerepel a kínálatban, a kétliteres dízel xDrive20d 184 lóerővel és 380 Nm forgatónyomatékkal, valamint a benzines xDrive35i (306 LE, 400 Nm), amely már-már sportautós menetteljesítményeket garantál. Az 5,7 másodperces százas gyorsulás hanyagul fityiszt mutat az E30 M3-nak, de az E34 M5 sem tudott ilyen sprintet felmutatni, még a későbbi, 340 lóerős változat sem. Ehhez képest a BMW szerint 8,8 literes átlagfogyasztás is elérhető a bivalyerős géppel, amelynek szén-dioxid kibocsátása 204 g/km. A technikai hókuszpókuszok végtelen tárházából szóra érdemes a vadonatúj, öt lengőkaros hátsó futómű, az immáron elektromechanikus szervokormány (EPS), és a benzines kivitelhez szériában adott nyolcfokozatú automataváltó, amelyet most első ízben kombináltak start/stop rendszerrel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 00:19
    Permalink

    Egy érdekes cikk, ha már a 3-as Bmw-nél tartunk. Kifejezetten érdekes, hogy mit is várhatunk igazán a BMW-től a jövőben.

    [URL=http://www.autopult.hu/index.php/hirek/ujdonsagok/1279-extraintelligens-lesz-az-uj-3-as-bmw] Íme a cikk[/URL]

Vélemény, hozzászólás?