Nem vitte túlzásba a titkolózást az Opel a frissen megvillantott Corsa kapcsán, hiszen már a közlemény címében elárulták, hamarosan a jelenlegi modellpaletta második legkisebb tagja (az első a Rocks-e) is megkapja a maga GSE kivitelét, vagyis rövidesen a Mokka mellett még egy Opel lesz elérhető az erősebb technikával.
Ahogyan a Mokka GSE, úgy a Corsából készülő kivitel is tisztán elektromos lesz, ám azt egyelőre nem árulták el, hogy mindkét típusban ugyanaz a hajtáslánc lesz-e. A crossover csúcsváltozatában egyébként egy 280 lóerős, 345 newtonméteres nyomaték leadására képes rendszer dolgozik, amelyhez 54 kilowattórás nagyfeszültségű akkumulátor társul. A hatótáv értelemszerűen kisebb, mint a többi villanyos Mokka esetében, mivel az Opel a GSE esetében maximum 336 kilométert ígérnek, míg a többi verzió kapcsán 403-at.
Az Opel egyelőre nem közölte, pontosan mikor fogják bemutatni a Corsa GSE-t, de a közlemény végén kiemelték, az idei év során már rendelhető lesz, vagyis a teljes leleplezés minden bizonnyal hamarosan megtörténik.




