Mégiscsak lelép a Ferrari-vezér

Viszlát, Montezemolo!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár Monzában még azt nyilatkozta, pár évig biztos marad, Luca di Montezemolo csak felállt a Ferrari elnöki székéből.


Sergio Marchionne lesz a Ferrari elnöke. Is. A Fiat-csoport első embere nyíltan támadta azt a Luca di Montezemolót, aki mondjuk még a múlt hétvégén, a monzai Olasz Nagydíj alkalmával, szemben a pletykákkal váltig állította: további két-három évig marad a posztján, nincs oka távozni. De három nappal Alonsóék hazai közönség előtti leszereplését követően bejelentette lemondását - Marchionne október 13-tól veszi át a Ferrarit.
Hirdetés

Montezemolót még Gianni Agnelli nevezte ki a Ferrari élére 1991-ben. A maranellói gyár ugyan az utcán remekel, rekordprofitot termel, azonban az F1-ben egyre gyengébb és gyengébb. Az ágaskodó paripa egyéniben utoljára - Kimi Räikkönennel a volánnál - 2007-ben, konstruktőrileg 2008-ban nyert világbajnokságot.
"Egy éra véget ért, távozom elnöki tisztségemből" - többek között ezt írta közleményében Montezemolo, indoklásként pedig azt hozta fel, hogy mivel a Fiat Chrysler Automobiles a New York-i tőzsdére megy, a Ferrarit is az anyacég ügyvezetője kell képviselje. Azaz Marchionne... "A Ferrari a legcsodálatosabb vállalat. Szeretném megköszönni a munkát minden dolgozónak, ők biztosították a Ferrari fantasztikus növekedését, megtiszteltetés volt a vezetőjük lenni" - tette hozzá a 70-es években még Enzo Ferraritól is tanuló, a Scuderia szenzációs szurkolótáborát is méltató, augusztus végén 67. születésnapját ünneplő Luca Cordero di Montezemolo.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?