Meglepetés: abbahagyja Le Mans programját az Audi
Ezentúl a Formula-E-re koncentrál az Audi
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ide vezetett a VW-csoport alternatív hajtások felé való irányultsága. Komoly változások lesznek az Audi motorsport részlegénél is.
Egy korszak vége - 18 év, 183 verseny, 106 győzelem, 80 pole pozíció, 94 leggyorsabb kör, 13 Le Mans diadal, 9 ALMS és 2 FIA WEC bajnoki cím az autósport csúcsán. Ezt csinálja valaki utánuk...
Már korábban is terjengtek a pletykák, de nem akartuk. 2017 végéről szóltak a infók, ám úgy látszik, már idén kiszáll az Endurance Világbajnokságból az Audi. A FIA WEC a világ legkomolyabb hosszútávú bajnoksága, aminek ráadásul része a legendás Le Mans-i 24 órás verseny is. Ebből a sorozatból száll ki az Audi, aki olyan hatással volt a prototípusok és a hosszútávú versenyzés világára, mint még senki. Hozzájuk kötődik az első TFSI, TDI és hibrid sportautó győzelme is. Három korszakalkotó technológiáról beszélünk, ezért is hihetetlen belegondolni, hogy idén futják utolsó köreiket gyári színekben Audi LMP1-es autók. Legalábbis az előre látható jövőben. Erre azért senki számított. 18 év és 13 Le Mans-i 24 órás győzelem után lépnek tovább, meglepő gyorsasággal.
Ki gondolta volna, hogy az idén látott két Audi R18 lesz az utolsó a gyár példátlan sikerszériájában
Rupert Stadler, az Audi igazgatótanácsának elnöke 300 Audi Sport dolgozó előtt jelentette be, hogy mostantól a legtöbb energiájukkal a Formula-E programra koncentrálnak. Mindezt úgy, hogy mind a 300 dolgozó munkahelye megmarad, csupán a feladat lesz más. A kiszállásnak természetesen gazdasági okai vannak. Elsősorban az anyacég VW-csoport dízelbotránya, ami után már ők is az alternatív hajtásoknak kötelezték el magukat, ráadásul az Endurance Világbajnokság 2018-ban életbe lépő szabályváltoztatásai sem kedveztek volna az Audi dízel-hibrid hajtásának. A gyártók gyakran az autósport fejlesztéseit ültetik át az utcai autókba, ezért is lehet logikus az Audi döntése, akármennyire is fáj egy ilyen legenda elvesztése. Hibrid rendszerek fejlesztése szempontjából a Formula-E világvezető jelenleg.
A Team ABT Schaeffler Audi Sport már bemutatta a 2016/2017-es szezonra, már az új orral épített formulaautót. Már nagy Audi logókat is visel
Ha a gyorsasági szakágat nézzük, gyári csapatként csak a Formula-E-ben és a DTM-ben lesznek jelen. Mellette persze folytatják ügyfélprogramjukat a belépőszintű TT Cuppal és az RS3 LMS TCR túraautóval. Továbblépésnek pedig ott az új R8 LMS, ami annyira fogy, hogy alig győzik gyártani őket
A Formula-E program mellett, szinte változatlan felállásban megtartja DTM programját is az ingolstadi gyár, miután idén a csapatok és gyártók bajnoki címét is hazahozták és az egyéni bajnoki címről is csak 4 ponttal maradt le Edoardo Mortara. Itt egyébként szintén komoly változások várhatóak, hisz áttérhetnek a Class One szabályrendszerre, és nyolc helyett már csak 6 autóval vehetnek részt a gyártók. Ezen kívül meg kell említeni a Rallycross VB-t is, ahol ezidáig csak az EKS csapat kapott fél-gyári hátteret, és idén Mattias Ekström világbajnok lett az Audi S1 EKS RX quattro-val. Ezek után kevés kérdés maradhatott a gyártó számára a csapattal kapcsolatban, ám a rallycross média jelenléte nem olyan jelentős, mint a nagyobb sorozatoké. Hivatalos döntés még nem született a rallycross-program jövőjével kapcsolatban, ahol egyébként szintén felmerült, hogy - ne adj Isten - áttérnek az elektromos hajtásokra.
Ahogy Dieter Gass is mondta a hazai futam alatt, nekik nagyon jó a DTM. Több vásárlót vonz, mint gondolnánk. Jövőre az új szabályok értelmében már csak hat autóval vesznek részt
Mattias Ekström idén két bajnokságban is versenyzett. Az utolsó DTM futamról elengedték, hogy világbajnok legyen rallycrossban. Kérdéses, mi lesz az EKS csapat jövője
Ezzel a szomorú hírrel egyértelművé vált, hogy jövőre már csak a Toyota és a Porsche küzd meg az LMP1 H csúcskategória bajnoki címéért. Ha volt az autósport-történelemben olyan dominancia, ami mellette nem volt unalmas, akkor az az Audi Sport Team Joest féle volt. Minden győzelemért megküzdöttek, folyamatosak voltak a fejlesztések és izgalmasak voltak a futamok. Köszönjük ezt a 18 évet Audi Sport! Hiányozni fogtok a valódi autóversenyekről!
Dr. Wolfgang Ullrich rengeteget tett az Audi Motorsport hosszútávú sikeréért. Ő és az LMP1-es Audik látványa is hiányozni fog a versenypályákról