Sofőrös limuzinok, de nagyon eltérő karakterek
Kalandozzunk az egy lakás áráért kapható autók világában! Mondjuk a két tesztalany olyan jármű, amiben simán „laknék”, persze egy kis túlzással. Mindkettőnek a jobbhátsó ülés a lényege, hiszen sofőrös limuzinként is használhatók, bár vezetni is nagy élmény őket. A 2020-ban felfrissült Lexus LS és a Mercedes-Benz S-osztály teljesen új generációja mérkőzik egymással.
A Mercedes magasabb
Mindjárt az első pillanatban egyértelmű, hogy teljesen más célközönséget szólít meg a két autó, ezért sajnos az elején le kell lőjem a poént. Teljesen mindegy, hogy melyik ad több luxust, vagy épp nagyobb presztízst. Egyszerűen nem látom a keresztmetszetet, magyarán azt a vásárlóközönséget, aki valóban mérlegre tenné, hogy melyik modellt vigye haza. Amint azt majd a végén elárulom, az árszabásban jelentkező különbség több milliós tétel, de ezen a szinten ez már nem olyan égbekiáltó tényező. Szóval nem tudom elképzelni, hogy akinek a Lexus formavilága jön be, inkább Mercedest vásárol és vica-versa.
A Lexus extrémebb, éles vonalakkal hívja fel magára a figyelmet, meg persze termetes karosszériájával. A Mercedes sokkal konzervatívabb formavilágú, még azt a „csúnya” jelzőt is meg merem kockáztatni, hogy ingerszegényebb. De csak addig, amíg közelebb nem megyünk hozzá!
A Lexus egy kicsit hosszabb
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Lexus LS 500h AWD | 5235 | 1900 | 1461 | 3125 | 480 |
| Mercedes-Benz S 500 | 5179 | 1954 | 1503 | 3106 | 550 |
[BANNER type="1"]
Bent végtelen kényelem fogad, bármelyik autóba is üljünk a hangulat pedig nincs kőbe vésve. Nagyon aprólékosan személyre szabható mindkét luxuslimuzin. Most viszont „azzal főzünk” amink van, tehát a tesztautók adott összeválogatásával, ami megint csak két szögesen eltérő karaktert ad. A Lexus a komorabb, hűvösebb, a sok sötét bőrburkolattal, amit próbál feloldani a Nishijin szövet az ajtóburkolatokon, illetve szintúgy a Haku platina díszbetétek. Sőt, nem is komor, inkább technokrata. Bár igazából a Mercedes sem kevésbé ilyen a frissebb technikával, de valahogy otthonosabb köntösbe csomagolva. Ráadásul bent fordult a kocka, mert a Lexus a klasszikusabb a 12,3 colos infotainment érintőképernyővel, ami a középkonzol tetején trónol, illetve a bár digitális, de hagyományos módon szétosztott műszeregységgel a sofőr előtt. Az ülései természetesen elöl is masszírozósak, hűthetők, fűthetők, jobb hátul pedig a háttámla is dönthető, lábtartó emelhető ki, megvannak a monitorok is az első ülések háttámláján. De a könyöktámaszt lehajtva is felbukkan egy kezelőmonitor, amelyen az utasok a klímát, a masszírozást és a további kényelmi extrákat tudják beállítani. Illetve beleszólni önhatalmúlag, hogy mit játsszon a 23 hangszórós Mark Levinson hangrendszer, esetleg a navigáció hova irányítson.
A Mercedes modernebb belül
Belső színei nagyobb térérzetet biztosítanak
Mindezt tudja a Mercedes is, csak épp frissebb kivitelben. Elöl ugyanis leköltözött az infotainment a műszerfal tetejéről, és jóval nagyobb táblagépet kapunk, mint a Lexusban, konkrétan 15 colosat, a digitális műszeregység is egyetlen nagy lap, ahogy az a Mercedesnél már megszokott. És egyértelműen előnyben van az új MBUX rendszerrel, kiterjesztett valósággal, amely nagyon intuitív, könnyű kezelni, pontosabban könnyű megtanulni a kezelését, de a menüben annyiféle funkció érhető el, hogy mindegyik felfedezéséhez még egy hét sem volt elég.
Emellett a Burmester hangrendszer is ráver a Mark Levinsonra a 30 hangszóróval, illetve a 4D hangzással, ami azt jelenti, hogy a háttámlákban is érezzük a basszust.
Mivel az utastéri burkolatok színe világosabb, mint a Lexusban, ezért a térérzet is jobb, de a lenti táblázatból kiderül, mit mutattak a mérések. Hátul ugyanúgy félig fekvő helyzetbe kerülhet a jobb hátsó utas, a monitorok innen sem hiányoznak, a kartámaszból pedig ugyanúgy egy külön vezérlőegység köszön vissza, mint a japán limuzinban, ám ez már kivehető, és a grafikája is szebb. Masszírozni persze mindegyik nagyszerűen tud, ez már alap ebben a kategóriában. Végül van még egy előnye a Mercedesnek, a hűtőgép, ami a csomagtér ajtaját felnyitva hátránnyá változik, mert rengeteg helyet foglal el az alaphelyzetben 550 literes térből, viszont a Lexus csak 480 liter ad alapból.A Lexus műszerfala más sémát követ
Kényelemben ugyanazt nyújtja, amit a Mercedes
| Lexus LS | Mercedes S-osztály | |
| Belső szélesség elöl | 1590 | 1630 |
| Belső szélesség hátul | 1540 | 1580 |
| Belmagasság elöl | 830-920 | 880-910 |
| Belmagasság hátul | 890-920 | 900-950 |
| Ülőlap hossza elöl | 490-540 | 520-580 |
| Ülőlap hossza hátul | 490-800 | 500-850 |
| Raktérnyílás szélessége | 1130 | 1120 |
| Raktérnyílás magassága | 490 | 500 |
[BANNER type="2"]
Motorizáltság terén is a karakterek különbözőségére kell felhívnom a figyelmet. Habár mindkettő orrában hathengeres benzinmotor dolgozik, a Lexusban öntöltő hibrid hajtáslánccá gyúrva, a Mercedesben viszont lágy hibrid rásegítéssel. A Lexus 3,5 literes hajtásláncának rendszerteljesítménye 359 lóerő, a szívó benzinmotor nyomatéka 350 Nm. Ezzel 5,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h tempót álló helyzetből, a végsebessége pedig 250 km/h. A Mercedes „csak” háromliteres, de turbós, a teljesítménye nagyobb, hiszen 435 lóerős, a nyomatéka pedig 520 Nm. Ezzel 4,9 másodperc a százas sprintje, de a végsebességét szintén 250 km/h-ban limitálták. Váltóból a Lexusba 10 fokozatú jutott, a Mercedesbe pedig 9 fokozatú, mindkét autóban az összes kerék hajtott.
Mindkettő hathengeres, de az egyik öntöltő-hibrid a másik lágy, a Lexusban V-alakban helyezkednek el a hengerek, a Mercedesben sorban
| Lexus LS 500h AWD | Mercedes-Benz S 500 4MATIC | |
| Benzinmotor | ||
| Emissziós norma | Euro6d-TEMP | Euro 6D-ISC-FCM |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 3456 | 2999 |
| Hengerek/szelepek száma | 6/24 | |
| Teljesítmény [LE] | 359 (6600) | 435 (5900-6100) |
| Nyomaték [Nm] | 350 (4900) | 520 ( 1800-5500) |
| Váltófajta/-fokozat | automata/10 | automata/9 |
| Gyorsulás 0-100 km/h [s | 5,5 | 4,9 |
| Végsebesség [km/h] | 250 | 250 |
| Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 9 | 7.8-8.4 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 211-218 | 181-214 |
| Saját tömeg [kg] | 2389 | 1970 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 2800 | 2810 |
| Alapár [Ft] | 49 100 000 | 42 500 000 |
| A tesztautó ára [Ft] | 49 550 000 | 58 300 000 |
[BANNER type="3"]
Kényelem terén nem tudok egyértelmű nyertest hirdetni. Továbbra is a kétféle karakter érvényesül, de ezt leginkább a kormánykerék mögött érezni. A Lexus feszesebb hangolású futóművet kapott, ám ebből hátul ülve mit sem érezni. Ugyanolyan andalítóan ringat el, mint a Mercedes. Viszont a vezetőülésben nekem ez a feszesség tetszik jobban, mert több visszajelzést kapok az útról. A Mercedes kicsit hajósabb élmény, bár ugyanolyan szépen betapad az ívre tempós kanyarokban is, csak valahogy több dőlést érezni a karosszérián. Viszont mind a két autóban segít a hátsókerék-kormányzás akár a gyors kanyarodásnál, akár parkolás, manőverezés közben a hihetetlenül kis fordulókörrel.
A Lexus sportosabb karakter
A biztonsági tételek felsorolásába bele sem kezdenék, oldalakat lehet megtölteni velük, a legmodernebb vezetéstámogató rendszer mindkét luxuslimuzinban megtalálható. Nézzük hát az árakat! A Lexus LS 500h alapára 33,5 millió forint, de a Supreme változat már 49,1 millió forintról indul, amihez a tesztautónál már csak az Asztroszürke fényezés csapódott hozzá 450 ezer forintért. A Mercedes-Benz S 500 viszont 42,5 millió forintról indul és jóval szerteágazóbb az extrázási rendszere, így a tesztautó végül 58,3 millió forintnál állt meg. Az biztos, hogy multimédia terén a Mercedes a frissebb, az S-osztály nyújt többet a kiterjesztett valósággal, 4D hangrendszerrel, online lehetőségekkel. Az viszont már más kérdés, hogy ez kinek, mekkora felárat ér meg.
Nincs egyértelmű győztes. A Mercedes a digitalizációban előrébb jár, vezetni a Lexust kellemesebb









































Az S-osztállyal felesleges bármit is összevetni, mint tudjuk. A8, 7-es BMW? Háhhh!!! Lexus LS? Muhhahh!!! Phantom, Flying Spur? Azok meg mik!? 😀 A világ legjobbja, az alfa és omega, a mérce, az etalon, a csúcsok csúcsa, a kvintesszencia, a csimborasszó maga. UFO-k készítik hosszú évtizedek óta – hogy is vehetné fel vele a versenyt halandó emberek által összetákolt bármiféle kacat!? 😀
A Lexus megint oda célzott ahol a Mercedes eddig volt, viszont a Mercedes igen nagyot ugrott előre ezzel az S-Osztállyal.
Alnézve az LC-t talán itt lenne az ideje egy önálló Lexus LS-nek ami nem az S-Osztályt próbálja imitálni.
A Lexus ls a világ egyik legjobb autója, a Mercedes S Klasse pedig a világ legjobban túlértékelt autója.
Az S Mercihez valóban kár hasonlítani bármit is. Ez a jelenlegi is mindent visz, nagyon sok mindent fejlesztettek rajta. Több tesztet is megnéztem róla, és még a szakértők is azt mondják, hogy a 7-es BMW és az A8-as Audi sincs a fasorban sem.
Úgy gondolom, ez már az a kategória, amihez átlag ember nem tud hozzászólni. Rengeteg felesleges extra a Merciben, kíváncsi vagyok, mennyire fogja az árát tartani. Már új dolgokat nem tudnak a Mercinél sem kitalálni. A Lexus biztos jobban fogja az árát tartani, a Lexusok megbízhatósága közismert.
A tesztektől nem ájulok el, mindig a német kocsi győz, itthon is.