Michael Jordan belekóstol a NASCAR-ba egy Toyotával

NASCAR csapatot alapít Michael Jordan, Toyotával indulnak majd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új és elég nagy fába vágja a fejszéjét a kosárlabda-legenda, Michael Jordan. Jövőre a NASCAR csúcskategóriájában indít egy csapatot.

Minden idők egyik, ha nem a legjobb kosárlabda játékosának tartják Michael Jordant, aki persze élete során másba is belekóstolt már, például baseball játékosként is kipróbálta magát. Persze jóval kevesebb sikerrel, mint kosarasként. Remélhetőleg NASCAR csapattulajként újra a sikereiről hallunk majd. Ugyanis Jordan az egyik még aktív NASCAR versenyzővel, Denny Hamlinnel alapít közös csapatot. Óriási szüksége volt egyébként a NASCAR csúcskategóriájának egy ilyen lépésre, hiszen az indulók száma az elmúlt években megcsappant. Mint minden versenysorozatot, a NASCAR-t is érzékenyen érintette a járvány miatt megcsonkított naptár, illetve a sokszor helyszíni nézők nélkül tartott versenyhétvége. Szóval 2021-re kellett valami nagy durranás, ami az új road pályák mellett Jordan bejelentése volt. A csapat versenyzője Bubba Wallace lesz, a Cup egyetlen színes bőrű pilótája, ami logikus döntés, hiszen Jordan az első afro-amerikai csapattulajdonos azóta, hogy 1973-ban feloszlott a Wendell Scott által 1961-ben alapított Scott Racing csapat. Jordan csapatának a neve elég érdekesre sikerült. A társtulajdonosok szokásos mez-, illetve rajtszáma után 23XI Racing néven küzdenek majd a bajnoki címért (Hamlin közösségi csatornáin rendszeresen írja római számmal a tizenegyest).
Hirdetés
A jelenlegi három NASCAR Cupban elérhető autógyár közül a Toyotát választották, ami azért nem annyira nagy meglepetés, hiszen Denny Hamlin immár 12 éve versenyez a japán márkával. Ráadásul pont annál a Joe Gibbs Racingnél, amely jelenleg az egyik legerősebb csapat a Nascarban, és amelyet szakmai partneréül választott a 23XI Racing. A friss csapat a Toyota Racing Development (TRD) teljes körű technikai támogatását élvezi. Náluk készül a Toyota NASCAR-ba szánt V8-as motorja, továbbá a futómű alkatrészeit is biztosítják.
Hirdetés
A 23XI Racing Toyota Camryje először 2021. február 14-én, a legendás Daytona 500-on áll rajthoz, természetesen 23-as rajtszámmal. Wallace egyébként 2018-ban, élete első Daytona 500-as versenyén rögtön a második lett, megelőzve az akkor harmadik helyen célba érő Denny Hamlint, bár tény, hogy ezen a versenyen aztán bármi megtörténhet. Hamlin pedig továbbra is marad a 11-es Camryben, szóval érdekes lesz látni, ahogy saját autója ellen is versenyez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?