Michelisz: Jó lesz az autó!

WTCC: a magyar futam előtt folytatás a Slovakia Ringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Hungaroring előtt egy héttel a Slovakia Ring látja vendégül a túraautó-világbajnoki mezőnyt. Az új Hondával eddig igen peches Michelisz Norbert dobogós helyre pályázik.

A WTCC-szezon harmadik versenyhétvégéje következik a Dunaszerdahely melletti, dióspatonyi Slovakia Ringen, Budapesttől alig 160 km-re, és várhatóan jó sok magyar szurkoló biztatja majd Michelisz Norbit annak reményében, hogy végre az eddig betegeskedő Honda is alkalmas lesz egy jó eredmény elérésére.
Az új Civic versenyautó ugyanis Monzában és Marrákesben is megkeserítette a zengős csapat életét. Egy elvileg azonos autóval közben Tarquini az élbolyban közlekedik, szóval a potenciál megvan a gépben, csak hát Micheliszéknek idő- és tesztbéli lemaradásuk van a gyári pilótával, ha Monteirót is számítjuk, pilótákkal szemben. Plusz a többi riválissal szemben is. Norbi mindenesetre bizakodó, azt mondja, biztos benne, hogy az ő Hondája is jó lesz. A Slovakia Ringet kedveli, fekszik neki a majd' 6 km-es pálya vonalvezetése, s akár egy (két) dobogós hely, a győzelem is benne lehet a pakliban. Alaposan bemelegítve ugye a május első hétvégéjén rendezendő hungaroringi futamokra...
Hirdetés
"Egy éve Szlovákiában megszereztük a pole pozíciót, vezettem is a versenyen. Igazából fekszik nekem a pálya íve, jó gyors köröket lehet menni rajta. Az első pillanattól kezdve kényelmesen éreztem magam rajta a kocsiban, és bízom benne, hogy ez idén a Hondával sem lesz másként. Támadni fogunk, próbáljuk megismételni a tavalyi produkciót, vagy inkább még túlszárnyalni azt. Jó lenne újra a pole-ból indulni, csak ezúttal meg is nyerni a futamot" - olvasható Michelisz oldalán. "Idén sokkal jobb technikai hátterünk van, mint tavaly volt. Persze még elég sok területen kell fejlődnünk, de látjuk, milyen nagy lehetőségek rejlenek az autóban, ezt Gabriele (Tarquini) meg is mutatta már korábban. Az biztos, hogy a Slovakia Ring teljesen más versenyt hoz majd, mint Marrákes. Azt most nehéz megmondani, hogy az élbolyban küzdünk-e, de a tavalyi emlékek azt mondatják velem, képesek lehetünk arra, hogy dobogós helyen érjünk célba."
A vb állása (élcsoport)
  1. 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 88 pont
  2. 2. Nykjaer (dán, Chevrolet Cruze 1.6T) 51
  3. 3. Tarquini (olasz, Honda Civic S2000 TC) 51
  4. ... 12. Michelisz (magyar, Honda Civic S2000 TC) 4


A szlovákiai futamokat az előző évben a korábbi világbajnok Tarquini (SEAT) és a címvédő világbajnok Huff (Chevrolet) nyerték, valószínűleg most is ennek a két márkának a legjobbjai fognak vívni az élen (továbbá talán a hondások). A BMW és a Lada dolgát könnyíti a súlykompenzáció: a Chevy 1190, a Honda és a SEAT 1150, a BMW és a Lada 1130 kilóval mehet. A BMW mondjuk sosem tudta hozni a minimumsúlyt... A szombati időmérő 15:30-kor, a vasárnapi két verseny 14:50-kor és 15:50-kor kezdődik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?