Micsoda meglepetés: tényleg jön az új Mini

Gyártásba kerül a Mini Clubvan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

És tényleg megvalósul a Clubvan, ami nem más, mint egy lemezelt Clubman. Nyáron már el is kezdik gyártani.


Genfben koncepcióként debütált a Mini hetedik modellje, a kompakt életstílus-furgonnak titulált Clubvan, most pedig kiderült, hogy júniusban szériakészen is bemutatkozik, azt követően meg hamarost gyártani kezdik. A 2001 óta tartó BMW-éra alatti első Mini-haszonjármű voltaképp egy Clubman, csak az oldalablakait a B-oszloptól stílszerűen bedeszkáztáklelemezelték, ahogy kell.
Amit még majd nem érdemes benne keresni, az a hátsó üléssor, a vezető, esetleges utasa és az elválasztórács mögött ugyanis (ha nem is nagy, kb. 1 köbméteres, de legalább síkpadlós) raktér várja a fuvarozni valót.
Hirdetés

A Clubvan piacra dobásától a Clubman iránti kereslet fellendülését is remélik, hiszen csak minden tizenegyedik eladott Minit választottak a vásárlók oldalra nyíló csomagtérajtóval. A szívó 1,6-os Cooperen túl turbós Cooper S verzió nyilván jön a divatozó kisáruszállítóból, John Cooper Worksként viszont állítólag nem lesz kapható. A főnök vehet olyat magának személyautóként, de a melósok csak "szerényebb", kívülről mégis erősen hasonló megjelenésű futárautóval furikázhatnak majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?