Miért nem lesz Vettel újra világbajnok? De Hamilton se

F1: kiegyensúlyozottság mindenek felett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Könnyed képzavarral élve célegyenesbe fordult a száguldó cirkusz, szakértők és a számok is azt mondják, Alonso lesz a világbajnok.


Túl az F1-szezon kétharmadán Alonsónak áll a zászló, úgy fest, hogy a (még 2005-2006-ban a Renault-val) két világbajnoki címig jutó spanyol idén megszerzi harmadik, ferraristaként első trófeáját. Előnye nem behozhatatlan, viszont félelmetesen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, futamról futamra közel maximumot hoz, közben pedig vetélytársai hibáznak, s ki-kiesnek. A számok nem hazudnak.
Az alábbi táblázatban a ponttábla első hat helyezettjének futamonkénti helyezése látható. Sanghajban ugye Rosberg, Barcelonában Maldonado aratott meglepetés-győzelmet, különben ők hatan nyerték az eddigi versenyeket. Alonso és Hamilton háromszor, Vettel, Webber és Button kétszer diadalmaskodott. Räikkönen egyszer sem. Jól fizető dobogós helyek tekintetében Alonso (8), Hamilton és Räikkönen (6), Vettel és Button (5), Webber (2) a sorrend. De ami a perdöntő, Alonso és Räikkönen pontszerzési mutatója parádés 14/13, Vettelé és Webberé 14/11, Hamiltoné már csak 14/10, Buttoné még rosszabb 14/9.
Hirdetés

A legjobbak helyezése futamról futamra

1. Alonso 5 1 9 7 2 3 5 1 2 1 5 - 3 3
2. Vettel 2 11 5 1 6 4 4 - 3 5 4 2 - 1
3. Räikkönen 7 5 14 2 3 9 8 2 5 3 2 3 5 6
4. Hamilton 3 3 3 8 8 5 1 19 8 - 1 - 1 -
5. Webber 4 4 4 4 11 1 7 4 1 8 8 6 20 11
6. Button 1 14 2 18 9 - 16 8 10 2 6 1 - 2

[kepallobal=387075]Vettelnek végül is még összejöhet a zsinórban triplázás, de igazából Alonsón múlik a dolog[/kepallobal]Érthető hát, hogy a vetélytársak arra (is) panaszkodnak, hogy nem bírnak Alonsóval, mondván túl kiegyensúlyozott, nem hibázik, s ha (autója) nem is a leggyorsabb, mindig ott van az elejében. Az sem véletlen, hogy egy rakat szakember szerint már most oda lehetne adni neki a koronát. A Forma-1 egyik legendája, a fő sztorijával nemsokára mozivásznon is megörökített Niki Lauda például így nyilatkozott a minap: "Ő Mr. Tökély. Gyors, ha kell, akkor agresszív, s beviszi az autót a célba. Ő szerzi a legtöbb pontot. Hamiltonnak, Vettelnek, Buttonnak és Räikkönennek is van még esélye, de szerintem Alonso lesz a világbajnok."
A Red Bull, a McLaren és a Lotus persze fogadkozik, hogy a hajrában mindent bevet. A McLaren például bejelentette a többet nem esünk ki programot, ami szuperül hangzik, viszont a technikai sportokban mindig benne van a meghibásodás. Egyébként a Ferrari is csütörtököt mondhat (bár nem szokása), vagy előfordulhat még olyan, mint Spában (amikor Grosjean Lotusa kis híján eltrafálta Alonso fejét) - Alonsónak még Massa nyújthatna komoly segítséget azzal, hogy felér a tempójához, s ott őrködik a környékén, de a brazil egyszerűen lassú, s ez Vettelék malmára hajthatja a vizet.
Ahogy az alább látható, még azért sok futam van vissza, s ezeken nem kevés pont gyűjthető, ráadásul Vettel nagy küzdő, plusz a hátralévő helyszínek fekszenek a Red Bullnak. Is. Amíg Alonso fórja komolyabb egy győzelemnyinél (25 pont), nem fog fölösleges kockázatot vállalni, nem akar majd mindenáron győzni...
F1 2012 - futamok és győztesek
1. Ausztrál Nagydíj, Melbourne Button, McLaren
2. Malajziai Nagydíj, Szepang Alonso, Ferrari
3. Kínai Nagydíj, Sanghaj Rosberg, Mercedes
4. Bahreini Nagydíj, Szahír Vettel, Red Bull
5. Spanyol Nagydíj, Barcelona Maldonado, Williams
6. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo Webber, Red Bull
7. Kanadai Nagydíj, Montreal Hamilton, McLaren
8. Európa Nagydíj, Valencia Alonso, Ferrari
9. Brit Nagydíj, Silverstone Webber, Red Bull
10. Német Nagydíj, Hockenheim Alonso, Ferrari
11. Magyar Nagydíj, Hungaroring Hamilton, McLaren
12. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps Button, McLaren
13. Olasz Nagydíj, Monza Hamilton, McLaren
14. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr Vettel, Red Bull
15. Japán Nagydíj, Szuzuka október 7.
16. Koreai Nagydíj, Jeongam október 14.
17. Indiai Nagydíj, Új-Delhi október 28.
18. Abu Dhabi Nagydíj, Yas Marina november 4.
19. Amerikai Nagydíj, Austin november 18.
20. Brazil Nagydíj, Interlagos november 25.


Amit még nem szabad elfelejtenünk, hogy Alonso pozíciója nem csak a ponttáblán, de a Ferrarinál is betonbiztos. Az F1-ben is. Ideális korban van (31 éves), imádják, köré épült a csapat, nagyjából olyan a helyzet, mint anno a Schumacher-éra idején. Ebből a szempontból mondjuk Vettel sem panaszkodhat, ellenben Hamilton addig fenyegette távozással a McLarent (kevés a pénz, béna a kocsi), míg tényleg el is ment (2013-tól a Mercedesnél folytatja) - a többiek meg, ezt lássuk be, nem igazán számítanak igazi bajnokaspiránsnak. Esetleg ha Räikkönen Szuzukában kivágná a rezet, s nyerne, míg az előtte trónolók kiesnének... A Jégembertől mellesleg már az is fantasztikus, amit visszatérése óta művel a Lotusnál.
Az egyéni és a konstruktőri vb állása



pilóta pont csapat pont
1. Alonso (Ferrari) 194 Red Bull-Renault 297
2. Vettel (Red Bull-Renault) 165 McLaren-Mercedes 261
3. Räikkönen (Lotus-renault) 149 Ferrari 245
4. Hamilton (McLaren-Mercedes) 142 Lotus-Renault 231
5. Webber (Red Bull-Renault) 132 Mercedes 136
6. Button (McLaren-Mercedes) 119 Sauber-Ferrari 101
7. Rosberg (Mercedes) 93 Force India-Mercedes 75
8. Grosjean (Lotus-Renault) 82 Williams-Renault 54
9. Pérez (Sauber-Ferrari) 66 Toro Rosso-Ferrari 14
10. Massa (Ferrari) 51
11. Di Resta (Force India-Mercedes) 44
12. Schumacher (Mercedes) 43
13. Kobajasi (Sauber-Ferrari) 35
14. Hülkenberg (Force India-Mercedes) 31
15. Maldonado (Williams-Renault) 29
16. Senna (Williams-Renault) 25
17. Vergne (Toro Rosso-Ferrari) 8
18. Ricciardo (Toro Rosso-Ferrari) 6

Szóval a papírforma alapján Alonsóról kell, hogy szóljon az idei évad, de október első hétvégéjén, Japánban akár borulhat is a bili, a riválisok szemszögéből szerencsésen is alakulhat a folytatás. Legyen így vagy úgy, a futamok izgalmasak és változatosak, sokkal érdekesebb így a cirkusz, mint például tavaly, amikor Vettel unalmasra nyerte magát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?