Milliókat spórolhat a legújabb regisztrációs adó!

Regisztrációs adó-módosítás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén már beharangoztak egy, a most érvényben lévőknél szigorúbb regisztrációs adót. Most azonban újabb módosító indítvány által a jelenleginél kedvezőbb is jöhet - ha megszavazzák.


Nem először kerül idén terítékre a regisztrációs adó módosítása, hiszen a nyáron már napvilágot látott az "egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat". Ez utóbbi a most életben lévőnél szigorúbb, az újabb környezetvédelmi normákat is alkalmazó, így a régieket a jelenlegieknél nagyobb sarcokkal illető besorolást tartalmazott, azt azonban nem fogadta el az országgyűlés. A módosított avultatási táblázatot viszont igen, így idén ősszel jelentősen meg is ugrott a használt autók importja, ugyanis immár az 15 életévükbe lépett autók után is regisztrációs adójuknak tizede fizetendő be csupán. Mivel ez utóbbi szintet korábban 20 éves korral lehetett elérni, most a fiatalabb autók után is szerényebb szorzójú regisztrációs adó fizetendő csak, hiszen azonos végértéket rövidebb élettartam alatt érnek el az autók, illetve azok adói.
Hirdetés

Mindezek tükrében nem meglepő, hogy aki tehette, még idén bevásárolt külföldi autókból, s lehetőség szerint honosította is azokat. Lehet, hogy ők hamarosan kénytelenek lesznek fejüket a falba verni, ugyanis Rogán Antal újabb módosítási indítvánnyal élt a regisztrációs adó díjtételei kapcsán, ez pedig nem a korábbi rendszer karbantartását és a most még nem alkalmazott Euro5, környezetvédelmi norma bevezetésével a korábbi tételek emelését szolgálja, ahogyan a nyári, hanem alapjaiban szeretné átformálni a rendszert. Minden egyes kategória díjtétele csökkenne az indítvány értelmében, ahogyan maga a módosító indítványt benyújtó politikus írta: "A regisztrációs adó nagymértékű csökkentése várhatóan felpezsdíti az autókereskedelmet és hozzájárul a hazai járműállomány fiatalodásához, ami környezetvédelmi szempontból előnyös és kívánatos."
Regisztrációs adó - (2011) [2012 nyári terv] 2012 őszi terv - [Ft]

Emissziós besorolás11 felett (Euro5, Euro6)9-11 (Euro4)6-8 (Euro3)4 (Euro2)4 (Euro2) alatti
Benzines 1100, dízel 1300 cm3-ig(250 000) [250 000] 45 000(250 000) [290 000] 180 000(372 000) [500 000] 270 000(499 000) [750 000] 360 000(749 000) [1 000 000] 540 000
Benzines 1101-1400, dízel 1301-1500 cm3-ig(361 000) [350 000] 65 000(361 000) [400 000] 260 000(542 000) [700 000] 390 000(722 000) [1 100 000] 520 000(1 083 000) [1 400 000] 780 000
Benzines 1401-1600, dízel 1501-1700 cm3-ig(478 000) [500 000] 85 000(478 000) [580 000] 340 000(722 000) [1 000 000] 510 000(966 000) [1 500 000] 680 000(1 083 000) [2 000 000] 1 020 000
Benzines 1601-1800, dízel 1701-2000 cm3-ig(743 000) [750 000] 135 000(743 000) [860 000] 540 000(1 104 000) [1 500 000] 810 000(1 476 000) [2 500 000] 1 080 000(2 230 000) [3 000 000] 1 620 000
Benzines 1801-2000, dízel 2001-2500 cm3-ig(1 020 000) [1 000 000] 185 000(1 020 000) [1 150 000] 740 000(1 529 000) [2 000 000] 1 110 000(2 039 000) [3 000 000] 1 480 000(3 059 000) [4 000 000] 2 220 000
Benzines 2001-2500, dízel 2501-3000 cm3-ig(1 466 000) [1 500 000] 265 000(1 466 000) [1 730 000] 1 060 000(2 198 000) [3 000 000] 1 590 000(2 931 000) [4 500 000] 2 120 000(4 397 000) [6 000 000] 3 180 000
Benzines 2500-3000, dízel 3001-3500 cm3 felett(2 230 000) [2 000 000] 400 000(2 230 000) [2 300 000] 1 600 000(3 345 000) [4 000 000] 2 400 000(4 460 000) [6 000 000] 3 200 000(6 691 000) [8 000 000] 4 800 000
Benzines 3000 felett, dízel 3500 cm3 felett(3 207 000) [2 000 000] 400 000(3 207 000) [2 300 000] 1 600 000(4 821 000) [4 000 000] 2 400 000(6 425 000) [6 000 000] 3 200 000(9 622 000) [8 000 000] 4 800 000
Villanyautók(190 000 [0] 0(190 000 [0] 0(190 000 [0] 0(190 000 [0] 0(190 000 [0] 0
Hibridek(190 000) [380 000] 76 000(190 000) [380 000] 76 000(190 000) [380 000] 76 000(190 000) [380 000] 76 000(190 000) [380 000] 76 000
A most érvényben lévő díjtételeket - zárójelben -, az év folyamán megismert módosítási javaslatokat - kapcsos zárójelben - , illetve a Rogán Antal legújabb módosítási indítványa szerint díjakat - zárójel nélkül- táblázatunk összesíti. Jól látható a két teljesen eltérő koncepció, azaz míg a nyáron megismert indítvány kisebb-nagyobb emeléseket tartalmazott, a mostani kivétel nélkül enyhíti a regisztrációs adó tételeit. Ha ez a módosítás lépne érvénybe, egy kisautó ára a regisztrációs adó változása miatt 300 ezer, némely nagyautóé akár bő 1,5 millió forinttal csökkenhetne. Minderről csak november 21-én dönt majd az országgyűlés, addig marad a találgatás: vajon érdemesebb-e most vásárolni vagy inkább a jövő évben? Néhány elrettentő kalkulációt készítettünk, hogy miként alakul egy-egy autó regisztrációs adója most, illetve hogyan alakulhat jövőre, segíteni azonban nem tudunk a kérdés megválaszolásában - ahogyan írtuk, az országgyűlés fogja e kérdést (is) eldönteni.
Hogy még érezhetőbb legyen, miként változik a regisztrációs adó, néhány modell tételeit az idén év eleji tételekkel, majd a módosított avultatási tábla szerint, illetve a jövő évi, két várható regisztrációs-adó módosítási terv alapján is kiszámítottuk.
Regisztrációs adó (Ft) mintaszámítások - mikor jár jól a vásárló?
2011 -I. félév2011 - IV. negyedév2012 - nyári indítvány2012 - őszi indítvány
Mazda Xedos6 2.0i V6, 1995316 046203 900300 000148 000
Ford Focus 1.6 (újonnan)478 000478 000500 00085 000
Subaru Libero 1.2, 1993138 083108 300140 00078 000
Mitsubishi Sigma 3.0 V6, 1994613 250446 000600 000320 000
Volkswagen Golf 1.9 TDI, 2007419 796378 930438 600275 400

A fenti táblázatból jól látható, hogy az idei év őszen már bevezetett fokozott avultatás nagyjából olyan mértékű kedvezményt jelentett, mint amilyet jövő évtől okozhatna a nyáron megismert indítvány szerinti regisztrációs adó-emelés. Magyarán jövő januárban azon módosítási indítvány életbe lépése esetén is nagyjából azonos díjakat fizetnének a használt autót vásárlók, mint egy évvel korábban. Azonban van esély arra is, hogy jelentősen, a modern, környezetbarát modelleknél akár ötödére csökkenjen a regisztrációs adó. Mivel azokkal párhuzamosan az összes díjtétel csökkenne, s így a mostaninál könnyebben áramolhatnának be az országba korosabb, de a hazai átlagnál fiatalabb autók is, az autópark megújulása végre ismételten megkezdődhetne, ugyanakkor a hazai autótulajdonosok átlag feletti értékvesztést kényszerülnének elkönyvelni, ugyanis a nyugatról kevésbé adóztatott használtak a hazai árakat is levernék. Mindez egyelőre természetesen csak fikció, ki kell várjuk az országgyűlés döntését a regisztrációs adó kapcsán!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    “A regisztrációs adó nagymértékű csökkentése várhatóan felpezsdíti az autókereskedelmet és hozzájárul a hazai járműállomány fiatalodásához, ami környezetvédelmi szempontból előnyös és kívánatos.”

    Most nem azért… de ez egyértelmű.. miért kellett ezen évtizedeket gondolkodni…
    Jah, bocs.. jogászok.. 😀

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    Megvan annak az oka, hogy a gázüzem gyárilag miért nem terjedt el, de az a Miorbánunk hatalmánál jóval nagyobb. Sőt, mivel az lpg jövedéki adója még pár évig nem emelhető (de gondolom az árába beleszólhat a kormány más eszközökkel) így marad a szokásos nulla támogatás a környezetbarát közlekedésre. Az utólagos átalakítást viszont szerintem rövid időn belül nagyobb összeggel fogják terhelni, mert érdekes módon egy tipus azonos motorcsere, ami 1-2eur kategóriával magasabbra sorolná az autót, az országban szinte lehetetlen és horror drága. Viszont egy gyárilag benzines autóba a gázt, bárki bármikor beépíthet, ami eléggé aránytalan és persze nincs (még) megsarcolva.

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    Dual Fuel (benzin-gázos)LPG-s autót hoztam be, eredeti gyárit ami sejteti, hogy az Egyesült Királyságból, hiszen eredeti gyári LPG-s csak ott készül Európában legalábbis. Nem azért, hogy 400 Ft feletti benzinnel járjak, hanem inkább 231 Ft-os, de leginkább az alatti LPG-vel. Tudni kell: az LPG – akár akarjuk, akár nem – a benzin lepárlás “hulladéka”. (Korábban fáklyként égettük el, mint haszontalan anyagot! Tehát praktikusan ingyen van!) Az LPG-s autó környezet terhelése gyakorlatilag szinte nulla! Lásd: London City behajtási adó nélkül használható!!! (Az angolok már csak tudják! De mi nem!!!) Nálunk nem “hybrid” autó! Nem! BENZINES kategória!!!
    Hát kedves Rogán Antal! Kedves döntés hozó Fideszes urak! Nyalom a hangjukat! Megértem, hogy két millás körüli megérdemelt pénzükből ki tudnak jönni és nagyívben… Ők is valóban olyanok, mint a galambok! (Elcsépelt szöveg, de újfent leírom: amíg a földön vannak, a tenyerünkből esznek. Viszont amint felrepültek, leszarnak bennünket! EZ BIZONY SEMMI JÓRA NEM VEZET! GYEREKÖK!!!) Ideje ismét a földre szállni!!!

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    Ezt megint valami hozzá nem értő barom találta ki hogy a legkeresettebb középkategóriás autó ami a kispénzű családok megélhetéséhez szükséges nap mint nap, drágább lessz, de akinek van pénze a 30 millás luxus autót megvenni annak olcsóbb. Könyörgöm akinek drágább kocsira van pénze AZ füzessen egy kicsit többet. NEM? Persze semmiképpen nem ilyen számolási technikával mert ez pl. a típusok közt sem tesz külömbséget, pedig tudjuk,hogy egy 2,5-ös aro és egy2,5-ös bmw ugye nem egy árba mozog. Mindenképpen egy nyugaton elfogadott árkatalógus lehetne az “IGAZSÁGOS” alap.Nem kell ide különleges hókusz-pókusz!!!

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    jó az Eu 3 as kategória benzines 1,8 as része mivel a tervezett 8 100 000 Ft os regadó a legdurvább érték sztem elírták és ez csak 810 000 ft de miért pont a legkeresettebb kategóriában történik mindez nem tudni!!!!
    Üdv

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    A regisztrációs adó csak szabad rablás volt! Semmit sem kaptunk érte a nevével ellentétben! Ha már regisztrációs akkor fedezze a nyilvántartás, rendszám és üzembe helyezés költségeit! Vagy nem..?

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    Szóval most, hogy kifogyni látszik egy eddig szépen tejelő adónem, most már ki szabad mondani, hogy az eltörlésével frissülne a magyar autópark, és a hazai autótulajdonos érdekek meg eddig sem érdekeltek senkit. Mindezt persze egy olyan adónemre vonatkozóan ami pofánköpte az UNIO minden alapelvét:D Ilyen is csak nálunk történhet… de azért kivételesen most örülök.

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    Túlzott mértékben azért ők sem, mert még amennyiben csökken is a regisztrációs adó, az áfa nő, illetve a forint jelentősen gyengült az elmúlt negyedév során. Így aztán vélhetően nem is fogják tudni tartani a mostani árakat.

  • 2017.10.31. at 08:13
    Permalink

    A különbözetet a kereskedők lenyelik új autók esetén. Az árak így nyilván nem változnak, a nép (állam) szegényedik, a kereskedők gazdagodnak majd…

Vélemény, hozzászólás?