Minden eddiginél több éves autópálya matrica fogyott

Az elővásárlási kampánya keretében tavaly decemberben az éves autópálya matrica volt a sláger

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A NÚSZ Zrt. elővásárlási kampányának keretében tavaly decemberben összesen közel 187 ezer darab, az idei évre érvényes országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára.

Minden eddiginél többen terveztek előre tudatosan, és választották a leginkább költséghatékony megoldást, az éves úthasználati jogosultságot – áll a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) közleményében. A társaság adatai szerint összesen közel 187 ezer darab éves országos és megyei autópálya-matricát vásároltak meg előre a 2023-as évre, amelyekkel 13 hónapon át használható – területi érvényességüknek megfelelően – a hazai mintegy 1600 km-es díjköteles gyorsforgalmi úthálózat.
Hirdetés
A 2023-as éves országos matricából közel 78 ezer darab kelt el a 2022. december 1-31. közötti időszakban, mintegy 8 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A megyei matricák esetében még ennél is nagyobb a növekedés, 2023-ra 109 ezer darab fogyott, majdnem 17 ezerrel több, mint a 2022-es elővásárlási kampány során. Előbbiek esetében közel 12, utóbbiaknál mintegy 18 százalékos a növekedés. A legtöbb pályamatricát személygépjárművekre vásárolták a közlekedők, összesen 164 ezer darab vignetta kelt el D1 díjkategóriába tartozó járműre. Ez bő 26 ezerrel, mintegy 19 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi ugyanilyen adatot. Éves országos matricából 62,5 ezer, míg megyeiből 101,5 ezer darab kelt el 2023-ra D1-es járműre. Ezek az adatok előbbi esetében 9 ezerrel (17 százalékkal), az utóbbinál pedig 17 ezerrel (bő 20 százalékkal) haladják meg az egy évvel korábbi számokat. A megyei matricákat tekintve a legnagyobb mértékű a növekedést a Pest megyei érte el. 59 ezer darabot vásároltak, majd 16 százalékkal többet, mint egy éve ugyanekkor. A Fejér megyére érvényes jogosultságból 11,5 ezer darab fogyott, bő 32 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik legtöbb a Győr-Moson-Sopron megyei matricából fogyott: 9,5 ezer darab talált gazdára, bő 17 százalékkal több, mint egy éve.
Hirdetés

Forrás: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?