Minden képzeletet felülmúl a Volkswagen balhéja

Nagyon nagy a baj a Volkswagennél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közel 50%-kal estek a Volkswagen részvényei, a márka elismerte, hogy mintegy 11 millió TDI-nél csalt az emisszióméréshez.


Nem tudni, hogy meddig eshet még a Volkswagen részvények árfolyama, tegnap este azonban már csaknem fele annyiért is szabadultak volna tőlük a befektetők, mint amennyit egy héttel korábban ért. Miután elindultak a vizsgálatok a cég, illetve az emissziómérésen manipuláltan dolgozó, azoknak akkor megfelelő Euro 6 normás Clean Diesel TDI-k kapcsán, maga a gyártó ismerte be, hogy mintegy 11 millió (!) autónál alkalmazták a szoftveres trükköt a mérés átverésére, s az autók amúgy jelentősebb károsanyag kibocsátással üzemeltek, illetve üzemelnek. A cég 6,5 milliárd eurós alapot különített el a probléma kezelésére - ez azonban még az Egyesült Államokban, az ott eladott nem egész fél millió autó kapcsán kilátásba helyezett bírságokra sem lenne elegendő.
Nagyon sok egyelőre a kérdőjel az ügyben. Az viszont biztos, hogy a vevőktől bocsánatot kérő Martin Winterkorn, a Volkswagen elnöke pont e héten kellene szerződéshosszabbítást kapjon, amit német lapértesülések szerint aligha remélhet. Hiába nem mondott le, hiába hangoztatja, hogy a cégnek pont most kellene összetartania, s együtt elindulnia a biztosan nem könnyű úton, állítólag már meg is van az utódja, Matthias Müller, a Porsche első számú embere.
Hirdetés
A Volkswagen botránya lavinát indított el, egyre több országban vizsgálják a TDI-k emisszióját, s egyre több márka dízeleire néznek gyanúsan a közlekedési hatóságok. Közben olyan, a gyártó által meg nem erősített információ is felrebbent, hogy a Mercedes-Benz felhagy a dízelek fejlesztésével, s a jövőben csakis a benzineseken alapuló konnektoros hibrid modellekre koncentrál. Más, és nem kevésbé meglepő információ, hogy a német hatóságok, de még az Európai Bizottság is tudott a mérések manipulásáról, amire most mégis az amerikaiak hívták fel a figyelmet.
Hogy mekkora veszteséggel tudja túlélni a Volkswagen az ügyet, elhasalnak-e más márkák is (a konszerntagokon túl), azt egyelőre senki sem tudja megmondani. Kedden este eredménytelen válságtanácskozást tartott a VW, amit a hírek szerint szerdán folytatnak. Winterkorn napjai alighanem meg vannak számlálva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Mert nekem az autó nem a “jó és rossz” csatája. Meg volt rá pénzem, nem csak klaviatúrám, mint neked.

    Tirpákozzál hangosan! Hallja, láss, olvassa csak mindenki.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Minek vettél japán kocsit, te tirpák? Ha itt tiltakozol ellenük folyamatosan, akkor ess neki egy kalapáccsal és verd szét! De a videót majd ne felejtsd el feltölteni! Hadd lássuk a bumburnyák fejedet, ahogy élvezkedsz…

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Ki kell, hogy ábrándítsalak. Csak te röhögsz meg a többi hülye nickneved: Kopasz, Shadowbull, Vipo. Magyarország kemény magja. Kínodban már nem tudsz mit csinálni magaddal – adok egy tippet: húzz bőrt a fogadra!:) Nehogy szó szerint vedd, mert tőled kitelik…

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    csalfaromeo best of:

    [i]“A Toyota-VW harc olyan, mint a jó és a rossz küzdelme” [/i]

    Gyerekek vinnyogva röhögünk itt ezen. Ekkora szerencsétlent!

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Nya, meg is vagyunk:

    [url]http://www.autoguide.com/auto-news/2015/09/vw-ceo-resigns-in-wake-of-diesel-emissions-scandal.html[/url]

    A disznó fejét levágták, most jöhet a dög elhantolása. 😛

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Ugyan hagyd. Ezek a gyökerek mindig ugyanúgy végzik mint a mindennel bebukott szarcsimbók holiday. Miután szinte mindenki már sokszorosan elküldte őket már a halál műszerére az idióta fejük miatt, nem nagyon szólnak már hozzá semmihez, csak az emésztő aljáról néha felugatnak valamit hisztis ovis zsigerből, de még abba is belezavarodnak sokszor. 🙂
    Mondjuk kétségtelenül elvselhetetlen érzés lehet számukra, hogy mindennel amiben hittek és ami mellett hisztérikusan kardoskodtak az bebukik 🙂 és mindenki számára megaidióták lesznek, de hát ilyen az élet. Lehet egy darabig szembemenni a józan ésszel meg a fizikai törvényekkel de hamarosan érkezni fog egy gigantitkus pofánverés! No, hát nekik megjött, sőt naponta újabbat kapnak. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Az “anyaverőn” meg a “tehénfingon” te lovagolsz folyton, de már borzasztóan unjuk. Nem tudsz újat mutatni, csak ugyanazt veszed elő újra meg újra. A Kempelen-modellből mikor jön a facelift? A jelenlegi már rég lejárt lemez. A konkurencia már rég elhúzott – Kopaszka is beújít néha ezt-azt, Vipo is, te viszont konstansban nyomatod, mester!

    “Nincs az a popcorn…” Az kéne, még te is fullákolni kezdenél, mint Herr Télikukorica. Tudod – csak bébiétel vagy tejbepapi.:)

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    [i]“A Toyota-VW harc olyan, mint a jó és a rossz küzdelme” [/i]

    Hú gyerekek, ez egy igazi tragikomédia kezd lenni. Szólok a gondozóiknak, azt hiszem.

    Combi, lehet, hogy igazad van.
    :-DDDD

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Kommenteket?

    Azt, amelyiket egy anyaverő pszichopata, meg egy zöldbuzeráns autista folytat? Nincs az a popcorn…és nincs az a pszichiáter sem.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Nem nagyon tudok rajtad kiigazodni, ha nem vagy autóbolond, lehet, hogy rossz helyen jársz ezen az oldalon. De ne érts félre, nem vagy “rossz gyerek”, többségében jókat írogatsz, bár néha eltúlzod a dolgokat.

    Ne kiáltsunk ki “halálgyárnak” egy autógyártót sem – aki dízelekből él, pl. VW, franciák, azok változtassanak, fejlesszenek, akár koppintsák a Toyotát vagy a Teslát, de okosan-ügyesen, nehogy őket is bepereljék.

    A VW vesszen, egyetértek, összeférhetetlen kutyaütő banda. A Toyota-VW harc olyan, mint a jó és a rossz küzdelme – és erkölcsi alapelv, hogy a rossz nem győzhet. Ezt most a jóisten is így akarta, ezért Winterkornék most bűnhődjenek. Ez jó lecke volt nekik.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Nem tudom mennyi maradna, de a Tesla biztosan ezek között lenne, ami nekem bőven elég is. A többi meg nyugodan mehet a halál műszerére. 🙂
    Neked a halálgyár autógyártók miatt sírna a szíved, nekem meg a halálgyár autógyártók által már elpusztított/megnyomorított tízmilliók miatt sír. Különbözőek vagyunk, ez nem is lehet vitás.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    “Legalább a japcsik felvehetnek pár jó képességű német formatervezőt wolfsburgből.:-D”

    Szerintem azok formatervezés közben is elszundítanak:)

    Kéne a Toyónak is valamiféle formanyelv – a Mazdának ott a Kodo, bejött, sikeres, a Hyundainak ott a folyékony szobrászat, az is bejött. Ha a Toyónak lenne ilyesmije, tudnám a nevét. De nekem nagy bajom nincs a design-jukkal, bár a Mazdák szebbek, az igaz.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Szerintem a te problémádra egy távcsöves puska a megoldás mert amit hirdetsz az színtiszta idealizmus.Sajnos a kisember (mi) ilyen dolgokban csak játékszer és minden döntés a fejünk fölött dől el.
    “A multik Amerikája számára a demokrácia nem akkor jelent problémát, ha megbukik, hanem akkor, amikor túlzottan is jól működik, lehetővé téve a népnek egy igazságosabb és elviselhetőbb társadalmi rend felé való haladást, csökkentve a vagyonosok és a nincstelenek közötti szakadékot.”
    Gazdag István
    Forrás: antidogma.hu
    Természetesen “amerika” helyettesíthető bármelyik országgal vagy multinacionális vállalattal.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    “Maximálisan támogatom, hogy minden olyan gyártót amely valaha akárcsak egyetlenegy koromdízelt is eladott és bármikor és bárhogyan is csalt, szexuáljanak halálra. Egyszerűen annál az oknál fogva mert megérdemlik. Ennek a mocskos, elsősorban Rockefeller féle terrornak pusztulnia kell, írmagja sem maradhat!”

    Ne hülyülj már – akkor hány autógyártó maradna? Nekem, mint autórajongónak, azért sírna a szívem…De tény, hogy óriási Toyota-féle fölénybe kerülés várható, aminek örülök. (Csak nehogy megint becsússzon egy nagyméretű visszahívás a japóknál.) És úgy en bloc a távol-keleti és az amcsi gyártók örülhetnek a legjobban, bebizonyosodott, hogy kezdettől fogva igazuk volt. Akio Toyoda elnök néhány éve még sírva kért bocsánatot, most lehet, hogy pezsgőt bontottak. Lehet, hogy a GM-nél is:)

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Már nem tudom hányszor leírtam, hogy nincs semmilyen “ügyem” és abszolút nincs szükségem semmilyen szimpatizánsokra sem. Ha valaki egyetért azzal amit és ahogyan írok az remek, ámde ha nem, nekem az is pontosan
    ugyanolyan jó.

    Tessék, itt vannak a kokrétumok, nézd végig ezeket (ha még nem ismerted volna), ezekben egész jó megoldások vannak a kérdéseidre:
    [url]https://youtu.be/giSe_XdnPts[/url]
    [url]https://youtu.be/JcbMW5Y5HxY[/url]

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Ez egyáltalán nem így van, az emberiség nagyon sokáig összhangban élt a természettel, úgyhogy szó sincs olyasmiről, hogy az emberiség saját maga lenne káros és ezért kellene pusztulnia. Viszont az emberiségnek van egy igen kis csoportja – néhány ezer fő – akik viszont brutálisan károsak, meg persze néhány tízmillió seggnyalójuk akik szintén eléggé károsak. Elegendő itt meghúzni a határvonalat.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    “Nagyon egyszerű, mindössze egyetlenegy szabályt kell mindenkinek betartania: Soha ne tégy olyat mással, amit magaddal sem tennél.
    Minden más már ebből levezethető.”
    Oké,ez igy szép és jó éljenek a hippik meg minden…[b]De én konkrétumokra vagyok kiváncsi TÖLED!!!! Hétköznapi élet:árúszállítás,tömegközlekedés,energetika,ipar,stb,stb[/b]Szvsz neked inkább az emberiséggel van bajod és csak másodsorban a dieselekkel.Abban amit felhozol a kommentjeidben sok igazság van (a stilusod az ami elfogadhatatlan)de azt tudnod kell,hogy ilyen módszerekkel nem szerzel szimpatizánsokat az “ügyednek”sőt….A gond inkább a piaccal van.Mert ha a piac nem árulna diesel autókat az emberek nem vennének olyat.És ha a piacon lennének elérhető árú hibridek akkor mindenki szívesen venne olyat.De amikor az eu a nagy eszével elkezdte a benzines autókat downsizing-olni akkor a vevők automatikusan elfordultak a dieselek felé,és itt követte el a hibát a piacszabályozó.Mielőtt valamit megszüntetek előtte gondoskodom alternatívákról,és ha okosabb vagyok akkor olyan alternatívát nyújtok (hibrid) ami nekem (eu)jó.Had higgye a fogyasztó,hogy ő dönt.Ennyi.[b]BÉKE[/b]

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Gondolom azért Te is belátod, hogy nem ennyire fekete és fehér. Hol húzod meg a határvonalat? Gyakorlatilag ilyen radikális szemszögből nézve az emberiség káros a Földre és önmagára, ezért pusztuljon.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Szerintem meddő vita, az autóipar nem a környezetvédelemről szól. Környezettudatosan kell élni! ElBundy pedig lentebb összefoglalta a lényeget.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Hogy ne lennék már képes rá? Meg is tettem több esetben is, hitelesített mérőműszer mérési eredményei nélkül egyértelműen és minden kétséget kizáróan a foshalmaz koromdízeled sokkal hangosabb és sokkal undorítóbb zajú volt! Te nem unod még hogy minden lélegzetvételeddel megabarmot csinálsz magadból? LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Szerintem meddő a vita, az autóipar a pénzről szól, nem a környezetvédelemről. Környezettudatosan kell élni, az többet ér. ElBundy lentebb összefoglalta a lényeget.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    :D:D:D:D:D aha, az, hogy te a zsebben turkálásból rögtön a seggre asszociáltál a te szegénységi bizonyítványod én max röhögök rajta egy jót 😀 azért szerintem, ezt ne nagyon kürtöld szét, bár bohócoknak mindegy, hogy rajta röhögnek vagy vele 😀

    Persze, hogy nem “érv” a tiéd, te szerencsétlen, mivel nem is tudsz érvelni, mivel érvelnél a ” Egészségügyi Világszervezet” állítása ellen, ugyan? Meg a mostani 11 millió autó és -60%-os értékvesztés :D:D:D:D még jó, hogy csak ennyit tudtál idebüfizni….mivel eleve nem telik ki tőled több, plusz eleve nincs már ebben annyi szufla 🙂 de majd, ha betiltják majd akkor is büfizzél be ilyen okosságokat 🙂 A daimler is biztos azért vette le a palettáról a trakimotort, mert rettenetesen sok az ésszerű érv mellette 😀

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Azok nem érvek voltak részemről.
    Érvelni te próbáltál, de rettentő bénán.

    A turkáláshoz is te ragaszkodtál. Most meg nehezményezed? Inkább a tehénfing ügyében nézz utána pár ténynek. :-DDD

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    🙂 Jólvan, rádhagyom a dolgot LOL

    Ha arra nem vagy képes, hogy két videón összehasonlítsd, akkor feladom 🙂

    B+ a kedvedért közjegyzővel hitelesíttessem a TÉNYEKET? 🙂 Hát mekkora hülye vagy, fiacskám? 🙂 Okosabbak meg tudják különböztetni a menetszél susogást a motor ordításától, – lásd prius-auris-os videók-

    Neked ehhez bizottság és hitelesített mérőeszköz kell. Az utolsó hajszálba is kapaszkodsz, beszarok! 🙂 De az a baj, hogy teljesen hiába erőlködsz 🙂

    Nemám gyomorfekélyed lesz emiatt ! [b]LOOOL[/b]

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Akkor Neked még sok dolgod lesz mert az egész világ ellened van, kezdve a GMO-val és befejezve az “E” élelmiszerkiegészítőkkel.És akkor a mikrohullámú sugarakról nem is beszéltem.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Szerinted melyik a nagyobb “állat”, aki tízmilliókat pusztított el és/vagy nyomorított meg, vagy aki kijelenti, hogy dögöljön meg az aki tízmilliókat pusztított el és/vagy nyomorított meg?

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Nem, a benya ugyan jobb mint a koromdízel, de nagyjából ugyanaz a katasztrófális hatásfokú, hihetetlenül elavult, szennyező veszteséggép mindegyik. Válts elektromosra.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Ebben az egészben az a legszomorubb,hogy egyes fórumtársak emberi mivoltukból kivetközve publikálják a magánvéleményüket,és nem figyelnek arra,hogy ezzel kit és hogyan sértenek meg.Azt a bizonyos határt nem kellene átlépni akár mekkora a felháborodásunk.Elvégre nem vagyunk állatok?/Vagy mégis…/

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Én meg számos esetben elmondtam, hogy az ovis videóidba rakd bele a hitelesített zajmérőnek a mérési eredményet IS, különben csak egy megaidiótát csinálsz magadból.
    Valamilyen teljesen megmagyarázhatatlan okokból, te teljesen következetesen, minden esetben a megaidiótává válást választottad. LOL! 🙂
    És a gyökér MÉG MINDIG nem érti!!! ROFLMAO! 😉

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Ha kizárólag a korom emisszióval kapcsolatban tetted hozzá a magadét, akkor is hülyeséget írtál, mert pont a leghalálosabb nano méretű koromrészcskék egyáltalán nem rakódnak le a kipuffogóban sem, sőt nem is láthatóak.
    Ha valaki a kifuffogók nézegetésével áll elő, rögtön szinte 100%-os biztonsággal meg lehet jósolni, hogy a lehető leghalványabb fingja sincs a kérdéshez (ugye sheppard gyökér? LOL! :). Jobbik esetben csak egyszerű tudatlan kibic, rosszabbik esetben szakértőnek hiszi magát, ekkor viszont meg lehet indítani a rendkívül nagy élvezeti értéket nyújtó féregírtást. 😉

    Amúgy meg köszönöm szépen, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy jól csinálom! 😉

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Várom a bizonyítékokat 🙂

    Tirpák tanárbácsi 🙂

    2 videót muttattam az egyik diesel, a másik hybrid. Az egyik csendesen gyorsul, a másik ordít magas (5200? 4500? mindegy G*cihangos:) ) fordulaton. Ha ezekből nem tudsz következtetést levonni, akkor mehetsz vissza oviba, “Köcsög” 🙂 LOL

    Hogy gyorsul a hibrided 80-160 között padlógázra? Várom még mindig 🙂 Van -e autód? Ezek még mindig megválaszolatlan kérdések 🙂

    Sokszor kérdeztem már ezeket, de csak a másik fikázása marad meg 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Eddig korom kibocsátás mértékéről mint itt az szájkerete mindenkitől, hozzátettem a magamét….de személyeskedni tudsz meg ilyen cinikus hozzászólásokat is régen olvastam. Azért folytasd tovább jól csinálod.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    És a kipuffogó rendszer szennyezettsége dönti el mi mennyire szennyez? Pl. a nitrogén oxidok, amikbe most belebukott a fosvágen, szerinted lerakódnak a kipuffogóban?

    Minden koromdízeles ennyire IQligt? Nem kell válaszolni, csak költői kérdés volt, hiszen a válasz minden esetben egy combos igen, hiszen ha nem az lenne, soha nem vett volna koromdízelt! 😉

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    1. Na pontosan ez a reakciója a mocskos koromdízeles férgeknek, amikor felfogják, hogy megint hülyét csináltak magukból. 😉
    2. NULLA tényt mutattál te barom, fingod sincs arról hogy mit jelent az, hogy bizonyítani valamit. Egyetlenegy dolgot tudsz remekül, hülyét csinálni magadból.
    3. Jaaa, hogy nálad az a tény, hogy tudod magadról hogy van koromdízeled? LOL! Na akkor a témában akkor ugassál legközelebb, ha lesz legalább 10 éves tapasztalatod hibridek üzemeltetésében is! Ebben az esetben viszont csak egy dolgot tudsz majd mondani, sírva hüppégnéd el, hogy mekkora állat voltál korábban. LOL! 🙂
    4. Keressél rá köcsög, ezek után meg kell dolgoznod azért hogy te magad is bebizonyítsd magadnak amit már mindenki tud, hogy mekkora tehetségtelen faszkalap vagy. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    1. Ökör vagy 🙂
    2. Nagyon durván szemellenzős Ökör vagy, lásd tények, szemmel látható, kézzel fogható bizonyíték ellenére IS járatod a szád LOOOL
    3. Nekem legalább van autóm, és van tapasztalatom gépjárművek fenntartásában és üzemeltetésében 🙂 Rólad ezt nem tudom elmondani a tények alapján.

    4. Mutass már egy grafikont, amiben látszik, hogy mekkora nyomatékot ad le a csodás hibrided! Várom! Tényleg:)

    Azok a hibridek pedig, ahol összeadódik a két motor teljesítménye, azért van, mert konkrétan más tengelyt hajt, és rohadtul nem a fogyasztásra vannak kihegyezve, te lama! 🙂

    Egész eddig a normal, utcai, családi autókról beszélek, pl. Toyota prius (8,8 million forint [b]alapár[/b]) és auris hsd (6,6 millió forint alapár)

    Amikről te beszélsz, azok nem is 6-8 milliókba kerülnek már! LOL 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Azért újra kiderült hogy a benzines autók viszont védik a környezetet….agyam eldobom.Az új tíeszáj meg ekó búszt nem kormol? Remélem télen a lakésotokat se fűtitek

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    1. Mocskos hazugság, mint szinte MINDEN ami eddig kijött a fejedből! Lsd. pl. Yaris HSD vs. Yaris D-4D
    2. A videoidból egyetlenegy dolog látható, hogy elképesztő tehetséged van ahhoz, hogy hülyét csinálj magadból. Kézzel foghatóan érezhető, hogy ez megjátszás nélkül, őszintén, belülről jön nálad. LOL! 🙂
    3. Nem hogy az üzemeltetést, de semmi mást sem tudsz. A legalapvetőbb fogalmakról sincs lövésed sem.

    4. Helyesen: nyomatékban szinte mindenhol KEVESEBB a fostos koromdízel. És az sem igaz, hogy nem összeadódik a motorok teljesítménye, legfeljebb a HSD-nél igaz, de ott sem mindig, ezen kívül számos más hibrid elrendezés is van ahol meg egyáltalán nem igaz. De te egyiket sem ismered mert ehhez is hülye vagy de azért belepofázol.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    1. Egy hybrid még mindig [i][b]milliókkal[/b][/i] drágább, mint egy hasolnó teljesítményű dízel.
    2. A videómban látható, hogy padlógáz mellett sokkal csendesebb a dízel. Hadd ne kelljen mégegyszer belinkelni a 2 videót.
    3. Üzemeltetést nem tudom, hogy hybridnél hogy alakul. Én a turbós-szívó benzineshez hasonlítottam őket.

    Nyomatékban mindenhol több a dízel. hybridnél nem tudod csak összeadni a két motor teljesítményét. Ezt is megbeszéltük már.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    És arra nem gondoltál öcsi, hogy szeretjük az illatát, a mormogását, és a motor egész lényét? 😀
    Szennyezi a környezetet, na és akkor mi van? Maga az emberi élet is szennyezi s pusztítja a bolygót! A hozzád hasonlóak meg még az internetet is teli rakják a szennyező szemetükkel! Az ilyen jó képességűekért amúgy se kár. Szeretjük a jó modern dízeleket és kész! Ennek örömére be is pöccentem a céges 2.0 dCi-t, s veretk mindjárt egy kört…. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    “egyszerűen üzemeltetésben, fogyasztásban, nyomatékban nincs ellenfele”
    Tényleg? Néz már szét a Spritmonitoron mennyivel fogyaszt kevesebbet egy HSD a dízelhez képest. Üzemeltetésben is esélytelen egy dízel. Sokkal hangosabb is. Nyomatékban meg van ahol több, van ahol kevesebb.
    Tehát 3-ból 2,5-ben nem mondtál igazat.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Már vártam mikor lyukadsz ki kedvenc témádhoz. 🙂
    (Ha jársz valamikor észak-keleten ingyen elviszlek a régió legfejlettebb szarvasmarha-telepébe. 🙂 Egyébként a folyamatos pisilésük lesz zavaró nem a fingásuk.)

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Akkor ugyanilyen “logika” alapján, ha téged kivasalnának mondjuk egy elektromos autóval, akkor azzal önmagában sok tízmilliót lehetne ténylegesen megspórolni a társadalomnak csak anyagiakban, a megmaradt életek és elmaradt szenvedések pénzben ki nem fejezhető értékéről nem is beszélve!

    Hol lehet erre jelentkezni? 😉

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Tényleg? Évi 120 ezerből hány általad megnyomorított ember kemoterápiája jön ki és hány áltlad kinyírt ember temetése oldható meg? Még 1-é sem!
    Jaaa, hogy az téged nem érdekel, mindenki megdögölhet meg megnyomorodhat, de te “spórolsz” szaros 120 ezret évente ugye gyökér?

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    ez meg lol >>>

    ” Az Egészségügyi Világszervezet nem ad meg határértéket a közlekedésből (elsősorban a dízelüzemű járművekből) származó részecskék koncentrációjára, mivel álláspontja szerint nem létezik olyan alacsony koncentráció, amely biztosan nem károsítja az egészséget.”

    nincs olyan kis koncentráció, ami ne lenne káros

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Üzemeltettél -e már éveken át dízel autót?

    Szerintem az évente megspórolt 120 ezer forintból kijön pár dolog cseréje (kettőstömegű lendkerekem nincs, a turbóra vigyázok:) izzítógyertya bagatell, injektorok 250 ezret elmennek átlagban) 🙂 De te ezt már biztos sokkal jobban tudod, hiszen több dízel autód is volt, ugye? 🙂

    Hiába “rákos” a dízel, ha egyszerűen üzemeltetésben, fogyasztásban, nyomatékban nincs ellenfele.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    HEY Fos-vagany ez azert gyenge pontodon erintett, ez latszik a kommentjeiden is. 11 millio!!! autot erint a csalas. Hova esik most a tobb millio VW vevok elgedettsege. EJJJJJ. Ezt nezd mar milyen jo autot vettem! Ja, atbasztak! 11 misi. DAS AUTO! NEmsemmi. De mindez semmmi! A tehen a hibasak ebben is!!! HAHAHAHA MR PARADOXON szerint mindenki hibas meg a tehenek is ezert a VW artatlan!

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    [i]“…majd én eldöntöm, h hol turkálok.” [/i]
    Ezzel azért óvatosan, nehogy valaki púzójába akadj bele.
    [url]http://www.zombi.szepsegkozpont.eu/wp-content/uploads/2013/04/meglepett.gif[/url]

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Látom erős fogalmi zavarok vannak emberek fejében a mikrorészecskékről….és mindenképp a gázokat, nikotint meg minden irreleváns sz@rt megpróbáltok idehozni a sz@r rákkeltőtök védelmében :D:D:D:D nagyon gyenge, több, mint 50%-ot esetek a kócvágenek értékpapírjai, 11 millió autóról van szó…..fölöslegesen csúsztatgattok, remélhetőleg a hulladékotok be lesz minél hamarabb tiltva, ha pedig merevedésetek van a koromra,

    hát mehettek buszsofőrnek még vagy a földművelőnek !

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    kivéve azoknak, akik beledöglöttek ebbe a “csudálatosteknikába”……nem lenne bajom a kócvágennel, új autóik jók…csak ezt a retkes dízel erőltetést b@szták el, azt nem érdemlik meg, h becsődöljenek, de a dízelt kihúzhatnák a listáról, mint ahogy a daimler CSINÁLTA AZONNAL, befejezi a rákostrakeszok fejlesztését.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    A tehénfingról ne feledkezz meg kérlek. Minden tehén seggére aktív szűrő kell, mert borzasztó károsak és csak finganak, csak finganak, csak finganak. Megállás nélkül.
    Aggasztó, nem?

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Dózist kell tényleg emelni nálad. 😀
    Teljesen kikészültél. nehéz lejönni a cuccról mi?

    Megy feléd két fehér köpenyes bácsi, ne ellenkezz, jobb lesz utána. Kempelen bácsi küldte őket.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    majd én eldöntöm, h hol turkálok. a TALÁN 99%-ban nem jön be.

    az utcán dohányzók kevésbé koncentráltan és jóval kevesebb mennyiségű NOx-ot és egyéb mikrorészecskéket eregetnek, JÓVAL kevesebbet!!! amik a több millió/százezer emberre is ugyanolyan káros lenne. ellenben a rákos dízelekkel

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Már nagyon vártuk hogy ismét fikanicket válts és előbújjál az emésztőgödör aljáról fosvágenbuzikám! Eljött végre a te időd, amikor a szívszerelmed oszló tetemének maradványait felvásárolhatod a tőzsdén hála a csodálatos technikának amit oly sok éven keresztül anyatigrisként védelmeztél számolatlan vidám percet okozva mindenkinek! ROFLMAO! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Nem, ezt itt te propagálod. Minden hozzászólásodban legyilkolnál valakit, valakiket. 😀
    Ja, hogy az más.
    Nyilván.

    Akarsz beszélni róla? Isten ments.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Van két idióta tömeggyilkos palántánk is, figyelitek? 😀
    Az OPNI meg zárva, ezek meg itt kint.

    Tudja valaki, hogy milyen gyógyszerük fogyott el, dobnék egy kis pénzt a beszerzésükre.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Maximálisan támogatom, hogy minden olyan gyártót amely valaha akárcsak egyetlenegy koromdízelt is eladott és bármikor és bárhogyan is csalt, szexuáljanak halálra. Egyszerűen annál az oknál fogva mert megérdemlik. Ennek a mocskos, elsősorban Rockefeller féle terrornak pusztulnia kell, írmagja sem maradhat!

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    “Közben olyan, a gyártó által meg nem erősített információ is felrebbent, hogy a Mercedes-Benz felhagy a dízelek fejlesztésével, s a jövőben csakis a benzineseken alapuló konnektoros hibrid modellekre koncentrál.”

    Legyen igaz ez az összes gyártóra, és akkor eléri végre a célját a szabályozás, van épp elég por a levegőben, nem kell még dízelkorom is. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    “Imádom” ezt a birka mentalitást. Ebből következően amit írtál tehát akkor pl. ha azt látod hogy lelőnek valakit az utcán akkor te is lelősz valakit, hiszen más is ezt csinálja igaz?

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Mindenki, aki forgalmaz dízelmotoros modelleket, bajban lehet, a Hyundait is beleértve. A francia kettősnek biztos főhet a feje – tulajdonképpen dízelből élnek, de pl. kíváncsi leszek a Skyactiv dízelekre is. Ha a BMW-nél is gebasz van, az a Toyotára is kihat, mivel BMW-olajkályhákat használnak, ha a Mercinél, az bajt hozhat az Infinitire is, a Nissan meg a Renault-tól kapja a dízeleit, a Suzuki a Fiattól…Olvasni kell napi szinten a híreket, sokan várjuk a további fejleményeket. Ezért kell hallgatni pl. az Égésteret holnap.:)

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Hasonlóképpen vagyok én is. Sajnos nem én találtam ki, de ennek ellenére nagyon találót olvastam róluk évekel ezelőtt valahol, ami kb. így szólt: benzinbe lógó pöcsű kiégett dinoszauruszok. 😉
    Nem lehet véletlen, hogy ilyen nevet választottak a műsoruknak, égnek is benne rendesen. LOL! 🙂
    Bár már nagyon régóta nem olvasom/nézem őket a bányászbéka színvonal miatt, de a 2000-es években legszívesebben sírva ugrottam volna ki az ablakon attól az ordító dilettantizmustól, amit hibrid ill. elektromos témában előadtak. Az az autós újságírás szégyene volt.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    De cáfolni nem tudod, amit leírtam 🙂 LOL

    Nyugodtan szexuálják meg, nem érdekel. Kicsit sajnálni fogom őket talán, mert nagyon jó autókat csinálnak 🙂

    TE viszont akkor se tudsz érdemlegesen, tényekkel reagálni az eléd felvázolt tényekre/tapasztalatokra, ha agyonvernek se[u][i] [b]LOL[/b][/i][/u]

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    1, Ne túrkálj a zsebemben
    2, Egy részét csengetem majd ki TALÁN a szervizben.
    3, nem csakhogy kevesebbet fogyaszt, nyomatékosabb és csendesebb is, mint az előző autóm.

    +1, Remélem az utcán dohányzóknak is ugyanígy osztod az észt, mint itt nekem.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    [i]“Nem hülyeséget beszélek.”[/i]

    LOL! Csak azt kisfiam, csak azt! 😉

    Már várom amikor a Hunyadit is megszexuálják a koromdízelek csalásai miatt, ahogyan durván megszexuálták a hibrides csalásai miatt is. 😛

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Hiába mondod neki, ezek a koromdízelbuzik soha nem voltak képesek az 1 bites agyukkal felfogni, hogy egyáltalán létezhet olyan, hogy valaki egynél több szempotot vegyen figyelembe, ne adj úristen még súlyozza is azokat és így értékeljen valamit. Náluk egy szempont van, ha rálépnek a pedálra akkor üvöltsön a koromdízel és tempósan induljon meg a táj hátrafelé. Semmi más nem számít, ha mindenki más megdöglik az sem, de még az sem ha ők maguk kifinganak miatta.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    [i]“Azért azt lássuk be hogy ez az egész balhé a drasztikus már-már abnormális károsanyag-kibocsátási normáknak köszönhető.”[/i]

    No ezzel abszolút nem értek egyet. Az az abnormális hogy egyáltalán VAN károsanyagkibocsájtás és nem betiltják az összes ilyen szart úgy ahogy van, hanem évtizedekig játszák a hülyét a nevetségesebbnél nevetségesebb határértékekkel való bohóckodással, közben meg minden évben százezrek ha nem milliók pusztulnak el vagy nyomorodnak meg ezektől.
    Másrészről az sem igaz, hogy nem lehet ezeket a határértékeket betartani. Koromdízellel persze lehet hogy már nem, de sima benyással még egy darabig igen.

    [i]“Ilyen irányadó értékek mellett a jövő a hibrid és full elektromos hajtásé, kár tovább erőszakolni már a jól bevált benzin, dízel motorokat.”[/i]

    Ezt a mondatot 1997-ben írtam le először. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    1 literért tolod az emberek pofájába a rákkeltő mikrorészecskéket, na ez a durva…. nem mondanám, h a te hibád közvetlenül, hanem azoké, akik ezt engedélyezték anno…a te hibád ennyiből a fillérbaszás csak. nem azon az 1 literen múlik az életed. főleg úgy, h a szervízben kicsengeted.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Tisztelt szerkesztőség!
    Legyenek szívesek törölni az alábbi hozzászólást témarombolás miatt, illetve azért mert egy konkrét társadalmi csoport megölésére uszít, tehát kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát (4 és 5-ös pont)!

    “000írta: 56 perce
    A megoldás pofonegyszerű:
    1. A koromdízelt egyszer és mindenkorra örökre betiltani.
    2. Az összes csaló koromdízelt azonnal beolvasztani (a tulajokat nem kell kártalanítani, aki olyan húgyagyú barom volt hogy ilyen környezetpusztító halálgyárra valaha akár csak egy fillért is kiadott az szépen nézzen bele a tükörbe és minimum köpje le azt a síktudatlan idiótát akit benne lát)
    3. Minden eladott mocskosul csaló koromdízel után a fosvágen (meg még akik ez után fognak lebukni) ültessen 1 millió fát.
    [u]4. A fosvágen fejeseit/mérnökeit/akárkiejit akik benne vannak ebben az egetverő, nem csak az emberiség, hanem minden élőlény elleni bűncselekményben azonnal tarkónlőni.[/u]
    [b]5. A megaimpotens EU hüllők által irányított bábszervezeteinek tagjait akik ugyanúgy nyakig benne ülnek ebben a tömegpusztításban azonnal agyonlőni.[/b]
    6. A fosvágen pedig ezentúl kizárólag biokertészkedéssel és növénytelepítéssel foglalkozhasson.

    5. “[b][/b][u][/u]

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    “De ezt a sok húgyagyú soha nem fogja megérteni, mert a dízel keveset fogyaszt, hát hogyne már egy benzines autó is a dízel alá ver nem kevéssel a fogyasztásban.”

    Húgyagyú? Oké. Aláver fogyasztásban? Kizárt dolog.

    Volt benzinesem, 850 kilós, 1,3-as benzines. Na, az fogyasztott kb. fél literrel [b]többet[/b], mint a mostani 1300 kilós dízelem, ami 30 lóerővel, és 150 NM-el erősebb, nyomatékosabb. ÉS csendesebb is 🙂

    Városban és autópályán is! Pedig a váltója is hosszú volt a benyásomnak, csak 3300-at forgot 130-nál!

    A modern benzinesek meg a turbo miatt városban, autópályán elég sokat tudnak még mindig kajálni ahhoz képest. Még a ford 1.0 ecoboostja is, pedig az állítólag keveset eszik.

    Lásd:
    http://www.spritmonitor.de/en/overview/17-Ford/148-Focus.html?fueltype=1&constyear_s=2008&constyear_e=2015&power_s=100&power_e=120&gearing=1&powerunit=2
    és
    http://www.spritmonitor.de/en/overview/17-Ford/148-Focus.html?fueltype=2&constyear_s=2008&constyear_e=2015&power_s=100&power_e=120&gearing=1&exactmodel=ecoboost&powerunit=2

    2008-2015 turbo diesel vs turbo benzines ford focusok 100-120 lóerő között.

    Egy liter eltérés a dízel javára. Nekem van benzines autóm, van dízel autóm, közeli ismerősnek turbo benzinese. Nem hülyeséget beszélek.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Elég radikális vagy így korán reggel! 😀

    Azért azt lássuk be hogy ez az egész balhé a drasztikus már-már abnormális károsanyag-kibocsátási normáknak köszönhető. A dízel, de mondhatnám a benzinesek sem tudják ezeket a normákat teljesíteni, manipuláció vagy agyonkomplikált segédrendszerek nélkül. Hiába csökkent a lökettérfogat a károsanyag-kibocsátás még mindig magas. Ráadásul minden turbót kapott és közvetlen befecskendezést, ami miatt a benzines turbó is halálgyár lett.

    El kéne fogadni már végre hogy a dízel és benzin motorok néhány éve már elérték a csúcsot, nem lehet tovább fejleszteni, csak tönkrevágni a hiperszuper félmegoldásokkal, amik az élettartamra, megbízhatóságra és nem utolsó sorban a környezetre is erősen negatív hatással bírnak. Ezzel természetesen nem a VW-t védem, de erre számítani lehetett hogy előbb-utóbb valaki “korrekciót” fog alkalmazni. Nem lepne meg, ha több autógyártó is vastagon benne lenne ebben.

    Ilyen irányadó értékek mellett a jövő a hibrid és full elektromos hajtásé, kár tovább erőszakolni már a jól bevált benzin, dízel motorokat.

    Egyébként meg hajrá szívóbenzin! 🙂

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Én már régen betiltottam volna, hogy a személyautókba dízelmotort rakjanak bele. A dízelmotor egy munkagép, hát rakják a kisteherautókba meg a kamionokba. Személyautóba benzin motort és kész. De ezt a sok húgyagyú soha nem fogja megérteni, mert a dízel keveset fogyaszt, hát hogyne már egy benzines autó is a dízel alá ver nem kevéssel a fogyasztásban. A dízel technika halott technika, akinek van egy kis esze az tudja.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Ne legyünk azért ilyen kemények(bár nagyrészt igazad van) – a Skodát sajnálnám, az egy szimpatikus márka, nekem rejtély, de nem sok panaszt hallani a Skoda modelljeiről, és a Porsche is maradjon. A Seat is jó márka volt egy időben, de sikeresen unalmas, fantáziátlan VW-t csináltak abból is. Így már nincs rá szükség.

    Bugatti, Bentley, Lambo is maradhat:)

    VW, Audi érdektelen.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Értem én, hogy feldúlt vagy, de ezek a szankciók már egy kicsit erősek lennének.

    Viszont nagyon durva, hogy az EU-ban [b]minden a szabályoknak megfelelő[/b]. Ezek szerint vagy a világ többi részén, vagy itt az eu-ban más az ember faj.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    A megoldás pofonegyszerű:
    1. A koromdízelt egyszer és mindenkorra örökre betiltani.
    2. Az összes csaló koromdízelt azonnal beolvasztani (a tulajokat nem kell kártalanítani, aki olyan húgyagyú barom volt hogy ilyen környezetpusztító halálgyárra valaha akár csak egy fillért is kiadott az szépen nézzen bele a tükörbe és minimum köpje le azt a síktudatlan idiótát akit benne lát)
    3. Minden eladott mocskosul csaló koromdízel után a fosvágen (meg még akik ez után fognak lebukni) ültessen 1 millió fát.
    4. A fosvágen fejeseit/mérnökeit/akárkiejit akik benne vannak ebben az egetverő, nem csak az emberiség, hanem minden élőlény elleni bűncselekményben azonnal tarkónlőni.
    5. A megaimpotens EU hüllők által irányított bábszervezeteinek tagjait akik ugyanúgy nyakig benne ülnek ebben a tömegpusztításban azonnal agyonlőni.
    6. A fosvágen pedig ezentúl kizárólag biokertészkedéssel és növénytelepítéssel foglalkozhasson.

    5.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Akkor én lennék a kivétel, ha megengeded. Nem szenvedek csőlátásban, mint itt egyes emberek, hanem az autós világ hírei érdekelnek – nem csak az AN-on, hanem bárhol máshol.

  • 2017.10.28. at 12:55
    Permalink

    Aki teheti, hallgassa a TC-on az Égéstér c. műsor következő adását, biztos, hogy ott is ez lesz a téma! Még soha nem vártam ennyire, mint most…

Vélemény, hozzászólás?