Mit eszik a kínai az autópiacon?
Kína legnépszerűbb autója
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Majdnem negyedmillió példány talált gazdára a háromféle kivitelben kínált Buick Excelle típusból, az első tízből hét autó a GM vagy a VW érdekeltségébe tartozik.
Mintha egy Skoda Superb és egy 5-ös BMW összegyúrása lenne a Buick Excelle GT, pedig a GM terméke
Kína legnépszerűbb modellje a háromféle változatban forgalmazott, General Motors-eredetű Buick Excelle. A típus XT kivitele voltaképp az ötajtós Opel Astra átplasztikázott arccal, az Excelle GT szedán a szintén Astra-Cruze padlólemezre épülő, Amerikában Buick Verano néven kínált autó változata, és még mindig piacon tartják a Chevrolet Lacetti-alapú előző, szintén négyajtós Excelle generációt is.
Ismerős húrok: Mazda3 és Opel Astra keveréke a Buick Excelle XT, míg elődje, az utótag nélküli Excelle a Chevrolet Lacetti négyajtósa
A riportból kiderül, hogy összesen 254 ezer példányt értékesítettek belőle, második helyen pedig a Volkswagen Jetta rokonának számító Shanghai-Volkswagen Lavida végzett. Harmadik helyen ismét GM-terméket, a Chevrolet Cruze-t találjuk, míg negyediken a Lavida kiváló számai ellenére is népszerű Jettát, mögötte a Borát, hatodik helyen pedig az idén már nyugdíjazásra kerülő Santana végzett.
Passatból kapható az amerikai NMS verzió párja, valamint a Lingyu utótaggal megkülönböztetett VW-arcú Superb-verzió, de idén szerencsére már leállnak az 1982 óta kisebb ráncfelvarrásokkal folyamatosan piacon levő, B2-es Passaton alapuló Santana gyártásával
A Chevy New Sail Európában Aveóként ismerős, a FAW Xiali pedig a Toyota közreműködésével jött létre
Az sem elhanyagolható, hogy külföldi szereplő Kínában csak hazai autógyártóval közösen, vegyesvállalatban állíthat elő autókat, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a GM és a Volkswagen hogyan számolnak el Kínában gyártott és értékesített autóikkal, amikor év végén összesítik globális eredményeiket.








