Mit lehet még faragni a Lexus LC-n? A mérnökök megtalálták!

Jövőre megint frissül kicsit a Lexus guruló szobra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kaizen, azaz a szüntelen fejlesztés elvét alkalmazza a Lexus az LC esetében is.

A kaizen az innovációra és az evolúcióra való folytonos törekvésre használt kifejezés, és a Lexus pontosan ezt alkalmazza túrakupéja, illetve kabriója esetében. A GA-L padlólemezt elsőként alkalmazó Lexus LC már a bemutatását követő első évben, a 2019-es modellévre apró módosításokon esett át: a mérnökök újraprogramozták a tízfokozatú automata sebességváltót, kiterjesztették az adaptív felfüggesztés működési tartományát, áthangolták és részben fizikailag is módosították a kormányművet, valamint bevezették a legújabb generációs digitális és online funkciókat és szolgáltatásokat. Ezután nem telt el úgy év, hogy valamilyen területen ne tették volna még finomabbá, ügyesebbé, hatékonyabbá a Lexus LC működését. A 2020-as modellévre a vezetőtámogató és -tájékoztató rendszerek működését optimalizálták az ügyfelektől kapott visszajelzések alapján, majd egy évre rá átfogó frissítésen esett át a felfüggesztés, a sebességváltók, valamint a multimédia-rendszer. A 2022-es modellévben ugyanezt a vonalat követve tovább javították a futómű beállításait, kezesebbé, közvetlenebbé téve az autó irányíthatóságát.
Hirdetés
Azonban a 2023-as modellévre még mindig találtak rajta csiszolni valót a Lexus mérnökei. Ehhez ismét azt a Lexus Driving Signature filozófiát vették alapul, amelyet a Lexus IS 500 hozott be a köztudatba, és amely a márka összes sportos típusára nézve azonos célokat tűz ki. Közvetlen és kezes irányíthatóság, magabiztos tapadás és erőátvitel, kimagasló rugózási kényelem és csendes gördülés: ezeket az egymásnak ellentmondó értékeket kell tökéletesen összhangba hozniuk a Lexus mérnökeinek ahhoz, hogy megvalósulhasson a Lexus Driving Signature, azaz a márkára jellemző egyedi és utánozhatatlan vezetési élmény. A 2023-ra datált módosítások stabilabb úttartást és a legnagyobb mértékű oldalgyorsulás esetén is pontos kormányozhatóságot hoznak. Ami nem változik, az a két hajtásláncopció. A tízfokozatú automata sebességváltóval társított, 464 lóerős, 5,0 literes V8-as benzinmotor a kupé és a kabrió verzióhoz egyaránt elérhető, míg a 3,5 literes V6-os benzinmotorra épülő, négyfokozatú erőátviteli rendszerrel szerelt, 359 lóerős hibrid variáns kizárólag kupé karosszériával rendelhető.
Hirdetés
Forrás: Smarter Média
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?