Modernebb, biztonságosabb és praktikusabb az új Renault Trafic

Bemutatták az új Renault Trafic személyszállító változatait

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Combi és SpaceClass néven érkeznek az új Renault Trafic személyszállító változatai.

Annak érdekében, hogy a Trafic is betagozódjon a Renault többi terméke közé, látványosan átszabták az orrát. Új hűtőrácsot kapott és a fényszórókat is egy kicsit szolidabban rajzolták meg, amelyekben a nappali menetfény a kisebb személyautókban látotthoz hasonlóan C-alakot formáz. Egy új vörös fényezés is választható a kisbuszhoz, illetve a SpaceClass változatokhoz egyedi, 17 colos felnikészlet, valamint elektromosan behajtható tükör is jár. Természetesen új műszerfal jelent meg az autóban. A középkonzolt a 8 colos, érintőképernyős kijelző uralja, az infotainment pedig AppleCarPlay és AndroidAuto kompatibilis. Vezeték nélküli töltést is tud a Trafic, illetve háromküllős multikormány is jár hozzá, ráadásul a különböző tárolórekeszeknek köszönhetően 86 liternyi térfogatnak örülhetnek az utasok. Egyébként maximum 9 személye lehet az új Trafic.
Hirdetés
Haladva a korral a legmodernebb vezetőtámogató rendszerekkel is felszerelték. Többek között városi vészfék asszisztens, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, holttérfigyelő és adaptív tempomat is rendelkezésre áll, valamint az első utaslégzsákot is úgy alakították ki, hogy két utast védjen egyszerre. Motorfronton 3 dízel szerepel a palettán 110, 150 és 170 lóerővel. Az első kettőhöz alapból hatfokozatú manuális sebességváltó jár, a középsőhöz rendelhető a legizmosabbhoz alapáras hatfokozatú, duplakuplungos automata is. További részleteket majd csak jövőre közölnek az új Traficról, amit márciusban szándékoznak piacra dobni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?