Monacóban volt a Nissan Ariya első nyilvános megjelenése

Monte Carlo utcáin, a Formula-E útvonalán korzózgatott a Nissan elektromos SUV-ja, az Ariya

Végre stúdión kívül, természetes fényekben is szemügyre vehető a Nissan második villanyautója, a kupé-SUV Ariya. Jól áll neki Monaco.

Nem hagyja lankadni a lelkesedést a Nissan a következő villanymodellje, az Ariya iránt. Ez lesz a márka második elektromos autója (ha a haszongépjármű e-NV200-at leszámítjuk), amit igazából már lelepleztek korábban. Sajnos egyre inkább elterjedőben van a Tesla által előszeretettel (vagy kényszerből) alkalmazott üzleti stratégia, miszerint egy új modell a bemutatása után sok hónap, vagy akár több mint egy év múlva jut csak el az utakra. Régebben ezért voltak tanulmányautók, aminek sorozatgyártású változatát már csak nem sokkal a kereskedésekbe kerülés előtt leplezték le. A hosszú idő alatt viszont félő, hogy elfelejtődik a kérdéses modell, így nem árt néha olyan akciókat csinálni, mint a japánok tették most.
Hirdetés
Nyilvános utakon hajtották ugyanis az egyik Ariya prototípust, ami a modell első publikus, stúdiófotókon kívüli megjelenésének számít. Fontos lépés ez, hiszen a reflektorfények alatt könnyű szép autót villantani, de úgy tűnik, az Ariya a természetes környezetben is mutatós marad. Már amennyire Monaco természetesnek mondható persze - be kell ismerni, nem árt az összképnek a festői háttér sem. A teljesen elektromos kupé-SUV magabiztosan mozog a városi környezetben, de a fotókat elnézve a hegyi szerpentinek sem okoznak neki gondot. Fontos a rendszámtábla jelenléte is, előfordul néha egy-egy autógyártónál, hogy erre nem gondolnak eleget tervezéskor, aztán esetlenül néz ki a jármű azonosítója a végleges verzión. A képeken látható réz színben debütált az Ariya, jó látni, hogy természetes fényviszonyok között is megállja a helyét ez az árnyalat, a forgalom üde színfoltja lehet majd. Elöl tekintélyt parancsoló a hűtőrácsot helyettesítő fekete dekorpanel, a kupés tetővonal a sziluettnek és a fogyasztásnak is jót tesz, de a hátsó sarkak felől nézve kissé mintha nyakiglábra sikeredett volna a kialakítás - túl szűkek lettek az ablakok a sportos megjelenés elérése érdekében. Nem véletlen, hogy Monacóban próbálgatták az Ariyát, május 8-án ugyanis itt volt a Formula-E idei hetedik fordulója. A Nissan csapata értékes pontokat szerzett itt Oliver Rowlanddel, akinek hatodik helyezése 8 pontot ért. Csapattársa, Sébastien Buemi is csak egy hellyel csúszott el a pontszerzésről. A konstruktőri bajnokságban egyébként nem áll a legfényesebben a Nissan, 10 csapatból ők a kilencedikek, de csak 1 ponttal vannak a Mahindra mögött. A Formula-E alakulását tekintve viszont könnyen változhat ez a helyzet: a Mercedes vezeti a listát, de az utóbbi két futamon egyetlen pontot sem tudott szerezni, így például a Jaguar már két pontra megközelítette a németeket (utóbbi csapat egyébként szintén nullázott már két egymást követő futamot). A többi csapatnál is gyakori, hogy futamról futamra nagyon változó eredményeket érnek el, ami összességében izgalmasabbá teszi a versenyt. A Nissan az itt szerzett tapasztalatokat szeretné átültetni utcai villanyautóiba.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?