Mondeósodik a Kia Cadenza

Hároméves korára új arcot ölt a Kia Cadenza

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a házon belüli Optima középkategóriásra, a piacra csak késleltetéssel lépő negyedik generációs Ford Mondeóra is erősen hasonlít a hároméves frissítését megkapó Kia Cadenza.

Európában nem kínált nagyautóját, a 2009 végén megjelent, korábban K7 kódnéven futó Cadenza limuzinját frissíti hamarosan a Kia. A csaknem 5 méter hosszú, eddig egyetlen, 3,5 literes, 290 lóerős V6-os motorral hajtott négyajtós a 2010-ben megjelent, hozzánk idén érkezett, 12 centiméterrel szerényebb méretű Optima szedánra és egyben a már megmutatott, de a gyári átszervezések miatt végül még jövőre sem piacra lépő Ford Mondeóra emlékeztető vonalakat kap.
Míg az európai szemeknek az új gépháztető, csomagtérfedél, lámpák és lökhárítók által az utóbbi modellekre hajaz a friss Cadenza, a gyáriak szerint a márka dizájnigazgatója, Peter Schreyer által rajzolt forma a Kia még egyel nagyobb, K9 kódú, Qurios modellnevű szedánjára hasonlít. Az Optimával való formarokonságot fokozza, hogy a Cadenza első sárvédőire "szellőzőket" szereltek (utóbbiak mondjuk már ott sem engedtek át levegőt), a hűtőmaszk pedig a márkára jellemző tigrisorrot formázza.
Hirdetés

A sok krómmal is látványossá tett szedán az immár kétségtelenül európaibbá tett formával akár nem csak Ázsiában lehetne sikeres, nem is csak ott, hanem ahogy a Kia sajtóközleménye fogalmaz, 2013 első felében a világ különböző részein fogják piacra dobni. Észak-Amerika biztosan az említett piacok között lesz, európai bevezetésről azonban egyelőre nincs hír.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?