Mutatjuk minden idők legvagányabb Daciáját!

Bepillantást nyerhettünk a Dacia jövőjébe. Neked is tetszeni fog!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Dacia jövőjét és céljait nagyon egyszerűen össze lehet foglalni: az elérhető autózás. Nem mennek teljesen szembe a trendekkel, de megmaradnak olyan márkának, ami sokak számára elérhető.

A hamarosan megnyíló Párizsi Autószalonon a nagyközönség is megnézheti testközelből a Dacia Manifesto tanulmányautót, ami igencsak jelzésértékű. Magyarán olyan jól megy a Daciának, hogy már ilyen öncélú tanulmányautókat is készíthet, amiből soha nem lesz sorozatgyártású modell. Na, jó azért nem teljesen öncélú, hiszen a Dacia filozófiájának ügyes megtestesítője. Ez a filozófia pedig nagyon egyszerű és szerethető, hiszen továbbra is arra törekszik a márka, hogy a legjobb ár/érték arányú autókkal rukkoljon elő, miközben próbálja csökkenteni az ökológiai lábnyomát. Mint megtudtuk, a tanulmányautó bár egy "ötletlaboratórium", amelybe rengeteg érdekes elképzelést passzíroztak, működőképes is. Ám ettől függetlenül tényleg nem egy jövőbeli modell előfutára. Jóval fontosabb nála a Duster utódja, amely hamarosan debütál, illetve a Bigster, amit testközelből megcsodálhattunk, de a szériaváltozat majd 2025-ben jön, és nem a Dustert váltja, mint azt sokan hitték. De vissza a Manifestóhoz, amelynek néhány részletmegoldása már testet öltött, hiszen bőven akadnak rajta újrahasznosított műanyagból készült elemek, sőt, még a tömör gumiabroncsok is újrahasznosításból származnak. Márpedig jelenleg is a Duster műanyagjainak a 12 százaléka újrahasznosított, amit a jövőben 20 százalékra szeretnék növelni, és a Bigstert már eleve így készíteni. Ismét visszatérve a tanulmányautóhoz, látványos megoldás, hogy elöl csak egyetlen LED-fényszórót kap, amennyiben a világító márkajelzést nem tekintjük annak. Ráadásul ez a LED-fényszóró kivehető és zseblámpaként is használható. Elöl látványos még a csörlő is, szóval tényleg egy többcélú járgánynak képzelték el, amelynek nem okozhat meglepetést semmi. Kivéve mondjuk a csapadékot, mert szándékosan nincs szélvédő, ám ez abból a szempontból nem baj, hogy az ülések, meg az egész utastér vízálló, akár vízsugárral tisztítható. Hátul érdekes a munkaasztalnak használható lap, illetve itt is látványos a Dacia felirat, de folytassuk inkább bent, ha már szóba jött a vízálló utastér.
Hirdetés
A vízálló üléshuzatok egyben hálózsákok is, az autó hajtásláncához tartozó akkumulátorok pedig áramforrásként használhatók, például táborozáskor. Ezzel pedig el is árultam, hogy villanyhajtásúnak tervezték a járművet. Szintén bent található egy YouClip nevű tároló, ami majd hamarosan visszaköszön a szériamodelleken is, ahogy az infotainment rendszerként funkcionáló okostelefon, illetve annak tárolóhelye is. Végül száműzték a bőrt, valamint a krómdíszeket, amit megtesznek majd a szériamodelleken is. A kijelzőnek használt okostelefon koncepcióját valószínűleg a chiphiány is kikényszerítette. A középkonzol tetején rögzített telefon összekapcsolódik az autóval, és a fontosabb funkciókat, például a navigációt, a rádiót így kezelhetjük. Nem is olyan nagy változás ez, hiszen sokan tükrözik amúgy is az okostelefonjukat a középkonzoli kijelzőkre. Ám a Dacia applikációja még az éberségfigyelőt is képes kiváltani.
Hirdetés
A vásárlói élményben is szeretne újat mutatni a Dacia, ezért egy olyan alkalmazást fejlesztettek ki, amellyel a virtuális valóságba helyezhető egy-egy modell. Így a szalonokban sem kell annyi autót tartani, mobiltelefon segítségével a tér adott pontjára "vetíthető" a konfigurált modell, ami nagyítható forgatható, virtuálisan az utastere is bejárható. Ugyanennek az applikációnak persze más funkciói is vannak, például követhető vele, hogy merre jár, mikor érkezik a megrendelt autó, akár egy csomagküldő szolgáltatás esetében a csomag. Sőt, a Daciánál még arra is figyelnek, hogy az értékesítők miként üljenek le beszélgetni az ügyfelekkel, milyen pozícióban üljenek egymáshoz képest, hogy a kommunikáció a legkényelmesebb legyen. Ha pedig a szériamodellek is szóba jöttek, akkor érdemes egy pillantást vetni az új arculatra. Most láthattuk először élőben az új emblémával, hűtőmaszkkal és feliratokkal felvértezett modelleket, amelyek év végén érkeznek meg a márkakereskedésekbe. Sokkal látványosabbá válnak ezzel a Dacia modelljei, és szokatlan, ám dicséretes módon egyszerre cserélik le a kínálat összes típusán a márkajelzéseket, hűtőrácsokat.
Hirdetés
Miközben a legtöbb autógyár szenved a félvezetők hiánya miatt, illetve a kínálatát a villanyhajtásra igyekszik átállítani - ezzel többek között brutálisan elszálló újautó-árakat generálva - addig a Dacia szépen az egyik legcsábítóbb alternatívává válik. Persze, érkezik majd jövőre a Joggerből is a hibrid, illetve ott a Spring, és bármikor képesek lesznek teljesen villanyhajtású, valamint mindenféle hibrid hajtásláncú modellel előrukkolni, hiszen csak le kell venni a Renault polcáról és felépíteni arra a platformra, amire a Renault modellek is épülnek. A Dacia mégis az LPG mellett tette le a voksát egyelőre. Így a gyáriak szerint 10 százalékos szén-dioxid kibocsátás-spórolást lehet elérni, 1200 kilométeres hatótáv és 40 százalékkal csökkenő üzemanyag-költség mellett. Persze a százalékos adatok egy európai átlagra vonatkoznak. Szóval a jövőben minden benzinmotoros modell elérhető lesz LPG-s változatban is. Az említett spórolás és hatótáv pedig a Joggerrel tett több mint 3000 kilométeres tesztünk szerint (lásd itt) teljesen valós. Ami viszont szintén nagyon fontos, az a Dacia filozófiájának azon része, hogy a lehető legkönnyebb autók építésére törekszenek. És teljesen igazuk van, hiszen a könnyebb autó mozgatásához elegendő a kisebb motor, a kisebb motor károsanyag-kibocsátása pedig kevesebb, üzemeltetése olcsóbb. Ott a Jogger például, ami kb. 300 kilogrammal nyom kevesebbet más 7 személyes modelleknél, de az egész palettát tekintve is erre a tömegcsökkentésre törekszenek. Ám száz szónak is egy a vége: a lényeg, hogy még jó ideig számíthatnak a Daciára azok a vásárlók, akik jó ár/érték arányú autókra vágynak, nem mellesleg most már a modellek dizájnja is divatos, és a Bigster is tényleg nagy durranásnak tűnik, ezt bátran ki merem jelenteni úgy, hogy már testközelből körbetapogathattam.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?