MV Agusta, avagy a motorgyártás művészete

MV Agusta Brutale

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2011-es EICMA kétségkívül legszebb kiállítása az MV Agusta standja volt.

Az összes stand között lekerítve, szinte egy kiállítás a kiállításban, gyönyörű motorokkal fűszerezve - ez az MV Augusta standja 69. milánói EICMA kiállításon. Nem is motorkiállítás, inkább egy művészi remekmű.
Minden gyönyörűen megvilágítva, a legapróbb részletekig kidolgozva, kezdve attól, hogy csak egy irányban lehet haladni, azon keresztül, hogy a többi standhoz képest levegősen helyezték el a motorokat, a csúcsot azonban kétségtelenül a hotstesek képviselik, akik persze lányok.
Hirdetés
Az MV Agusta mindig is híres volt művészi alkotásairól, így a többi motorgyártó csak tanulhatna tőlük. Az idei EICMA-n is bemutatták, hogy a motorgyártás csúcsán a helyük, és elhozták a vadonatúj 675 sorozatot - a Brutale és az F3 személyében. Ezen felül a modellpaletta csúcsát jelentő Brutale 1090R-t is kiállították, mely az MV Agusta legerősebb, 1078 ccm-es, 144 LE-s blokkját kapta. Ebből is a legfeltűnőbb, "America festésű" darabot mutatták be. A csarnok legszebb motorja pedig az F3 Serie Oro volt, melynél gyönyörűbb motort talán eddig még senki nem gyártott - bár nincsenek kétségeink, utóbbi kijelentés biztosan sokakból vitaindítást szülhet.
Forrás, további motorkerékpáros hírek: menetszél.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?