Nagyítóval kerestük, de megtaláltuk a BMW Z4 friss részleteit

Elég fiatal a BMW Z4 harmadik generációja, mégis egy szolid ráncfelvarrásra küldték

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A minimális külső változások mellett jóval gazdagabb alapfelszereltség jár a hamarosan rendelhető, frissített BMW Z4 roadsterhez.

Repül az idő, hiszen a nagy csinadrattával beharangozott, a Toyotával közösen fejlesztett, harmadik generációs BMW Z4 is már 4 éve, a 2018-as Párizsi Autószalonon debütált, 2019 óta kapható, így bajorok felfrissítik az ikonná vált roadstert, bár elég visszafogottan. Komolyabbra változásokra nincs is szükség, hiszen a dizájnja sem mondható elavultnak, és a közvetlen konkurensek sem jelentenek már rá túl nagy veszélyt: a Mercedes-Benz SLC (korábban SLK) már kihalt, az Audi TT következő generációja kérdéses, a Porsche 718 Cayman pedig már nem mai darab. Nem véletlen, hogy piacvezető a Z4 ebben a szegmensben, az utóbbi szűk 3 évben több mint 55.000 darabot adtak el belőle, aminek legnagyobb része Németországban talált gazdára. Sőt, a modell karakteréhez hűen a vásárlók jelentős része a sportmodellt választotta: majdnem az eladások egyharmadát adta globálisan a Z4 M40i, Németországban pedig 48%-ot. A fentiek ellenére nyúlt hozzá a BMW a Z4-hez, de elég visszafogottan, elvégre ami működik, azt minek piszkálni. Összesen kettő, azaz kettő jelentős változást fedeztünk fel hosszas vizsgálódás után a karosszérián: az első a viszonylag könnyen észrevehető új, hatszögletű motívumokkal teli rács a vesékben, a másik pedig a csak nagyítóval felfedezhető új rajzolat a fényszórók alatti, az első lökhárító két sarkánál lévő légbeömlők közepén (eddig üres volt, most egy kifelé hajló, pengeszerű motívumot kapott). Ezeknek hála még laposabbnak és szélesebbnek hat az eddig is lapos és széles roadster. Oldalt és hátul semmi újdonságot nem találunk, de sötétítettek még az első fényszórók betétjén, megjelentek új karosszéria-fényezések (például a lila), és vannak új, 19 colos felnik (alapáron 18 colosak).
Hirdetés
A motorokhoz nem nyúltak hozzá, továbbra is egy négyhengeres (két változatban) és egy hathangeres érhető el. Eltörölték viszont az alacsonyabb felszereltségi szinteket, már az sDrive 20i-nél is alapáras az M Sport csomag. Ez persze tovább vadítható M-es extrákkal, például sportfutóművel vagy sportülésekkel, amik nagy része alapáras a Z4 M40i-ben, de egy részük széria már az sDrive 30i-nél is. Garantált a bőrkárpitozás és egy sor egyéb kényelmi és biztonsági funkció, de várható, hogy az alacsonyabb felszereltségi szintek eltörlése miatt a belépő Z4 jóval drágább lesz, mint az eddigi legolcsóbb variáns - persze attól jobban is fog kinézni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?