Nagyon szomorú adatokat mutat a Magyar Közút felmérése

Nem csak a magyar utakkal, az autósokkal is van baj bőven

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elszomorító agresszió van jelen az autózásban is, ezt a Magyar Közút munkatársai a lehető leginkább közvetlenül érzik, azaz szenvedik el.


Szégyenteli eredményeket mutat a Magyar Közút legutóbb elkészített reprezentatív, belső felmérése, amelyet a tavaly elindított „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampány kapcsán készítettek. A kampány a munkaterületeken dolgozó szakemberek védelmére hívja fel a figyelmet. Van miért, ugyanis 2000 óta 17 közutas szakember vesztette életét figyelmetlen autósok miatt munkaterületen, az autópályákon pedig szinte hetente éri baleset az ott dolgozókat. A nemrégiben készült belső felmérés szerint sincs könnyű dolga a társaságnál dolgozóknak, akiket sok esetben nemcsak verbálisan, hanem fizikailag is bántottak már munkavégzés közben az autósok.
Hirdetés
A nemrégiben készült belső felmérés szerint:
  1. A mérnökségi dolgozók 80 százaléka véli úgy, hogy a munkaterületek mellett elhaladó 10 autós közül maximum 2 sofőr tartja be az ideiglenes sebességkorlátozást.
  2. A közutas szakemberek 88 százalékát, vagyis a felmérésben részt vevő, több mint 1300 munkást sértegették már szóban. A türelmetlen autósok rendszerint trágár kifejezésekkel illetik őket.
  3. A válaszokból kiderül, hogy az úton dolgozó közutasok több mint 20 százalékát dobálták már meg autókból, többek között paradicsommal, sörös dobozzal és műanyag flakonnal is.
  4. Minden harmadik közutast ledudáltak már munkavégzés közben.


A figyelemfelhíváson túl egyéb lépéseket is tett a közútkezelő, hogy a munkatársai számára balesetveszélyes helyzetek kialakulási lehetőségét minimalizálja, a közlekedők pedig a lehetőségekhez mérten optimálisan érjék el úti céljukat. A terelések kiépítését újratervezték, az előjelzéseket meghosszabbították úgy, hogy a tényleges munkavégzéstől távolabb kezdődjön a korlátozás. Így, bár nagyobb területet zárnak le, de ezzel nagymértékben tudják munkatársaikat védeni, ugyanis a legtöbb baleset a munkaterület kezdeténél történik. További cél, hogy a kézi erővel végezhető terelés kiépítési munkafázisok munkagép, energiaelnyelő berendezés fedezetében történjenek (melyekből évente több tucatot törnek össze autósok). Folyamatosan gondoskodnak további forgalomtechnikai berendezések beszerzéséről is, illetve biztosítják minden esetben a szakemberek számára a kollektív és egyéni védőeszközöket és a munkaszervezéseknél is kiemelt figyelmet kap a kollégák biztonsága.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mintegy 6200 fővel folyamatosan azon dolgozik, hogy a biztonságos közlekedés feltételei adottak legyenek a 32 ezer kilométeres közúthálózaton. Munkájukat a legtöbbször forgalomterelés mellett végzik, nemcsak maguk, hanem a közlekedők biztonsága érdekében is. Mint írják, azon dolgoznak, hogy a szükséges üzemeltetési és fenntartási munkákat ütemezetten, a lehető leggyorsabban elvégezzék, hogy a közlekedők a lehető leghamarabb, újra korlátozás nélkül használhassák a közutakat. Az autósok együttműködését és megértését kérik, mindkét fél, a közutas és a közlekedők érdekében is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.10.30. at 10:20
    Permalink

    Valóban érezhetően több megkeseredett, kretén barom van, akik a forgalomban próbálják levezetni a kínjukat, és/vagy megmutatni ők a nyerők.
    Akinek nem inge nem veszi magára, de a fehér furgonosok megint top-on vannak, ők azok akik sose engednek ki-be, mindig letolnak, akkor is ha látja a barom hogy nem tudsz menni mert sor van… Szakadó esőbe 20centire tol, ha fékezni kell esélye sincs megállni, aztán annyira sietnek hogy azért van ideje büntetőfékezgetni meg szórakozni.

    Meg lett egy új réteg is; F-Astrások, talán elcserélte a pár éves telefonját, vagy laptopját arra a szarra, szétrohadva, a 4kerék-4 nyomvonalon megy, olyan kipufgáz hogy megdöglesz mögötte, a külvilágot totál kizárva bénáznak-szerencsétlenkednek.

Vélemény, hozzászólás?