Néhány tankolásnyiba kerül csak az extrém gyorshajtás

203 km/órával ment, nem állt meg a rendőrnek: 110 ezer forintot fizet, és mehet tovább

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rendszerint kevéssé kedvelt jelenség a sebességellenőrzés, sokszor azonban joggal érezhetjük úgy, hogy lehetne gyakoribb és a bírságok is lehetnének komolyabbak.

Az MTI közleménye szerint a minap egy német rendszámú Mercedest az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán 48 kilométernyi üldözés után tudtak csak megállítani a rendőrök. Nem ok nélkül eredtek utána, hanem abból kifolyólag, hogy korábban 203 km/órás tempóval mérték be. A Mercit vezető magyar hölgy állítólag rádiót hallgatott, és emiatt nem hallotta meg a rendőrautó figyelmeztetését. És a tükör? Abba sikerült közel félszáz kilométeren keresztül bele sem pillantania? Maradhat ilyen sofőrnél jogosítvány?
Sajnos igen, a sebességtúllépésért 90, a rendőri jelzés figyelmen kívül hagyásáért 20 ezer forintos helyszíni bírságot kapott. Befizeti a csekket, egy komolyabb Merci esetén ez mintegy négy tankolásnyi összeget, vagy talán annyit sem jelent, és minden mehet tovább. Biztos, hogy jó ez így?
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    [i]“Angliaban gumistol megkerdeztem hogy mennyi 1db teligumi
    hat nem volt oszinte nezese,megrendelesre hoztak volna 4-6het atfutassal.”[/i]
    Tehát azt akarod ezzel érzékeltetni, hogy Angliában nem jellemző a téli gumi használata.
    Külföldi tapasztalataim alapján az USA Virginiában ismeretlen fogalom szintén, Dél – Floridáról meg már nem is beszélve, ott Januárban is működik a kocsikban a légkondi. 🙂

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Visszatartani csak a keves penzbol eloket tartja vissza.
    Odahaza en ha keveset mentem fenthagytam a telit(MS)
    De a nyarival is elvoltam minthogy regesregen mikor teli gumi nem volt.
    De ha nagyon szar volt az ut leraktam az autot es kesz
    Az hogy sok ember vezetestudasat probara teve nyarival kozlekednek havazasban
    tenyleg amokfutas de volt akinek menni kellett.
    Masik amokfutas:Angliaban gumistol megkerdeztem hogy mennyi 1db teligumi
    hat nem volt oszinte nezese,megrendelesre hoztak volna 4-6het atfutassal.
    Es itt is havazott Marciusba kevesebben keltek utra es nem igazan voltak tudataban hogy ovatosabban
    kell ilyen idoban menni.1taxist majdnem az orrom elott csapott el 1busz

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Gondolj bele, mi a büntetés értelme? Visszatartsa a szabályszegést. Most gondolj bele milyen visszatartó ereje van egy 60 milliós autó sofőrjére egy 90e forintos büntetés. Semmilyen. Ezért kellene mindenkire egyenlően visszatartó erejű büntetést kiszabni. Arányaiban jelenleg a szegényeket sokkal nagyobb mértékben büntetik, ugyanazért a szabálysértésért.

    Nyárigumit meg csak a legcsóróbbak nem vesznek manapság, akik száma elenyésző, nemrég pont volt erről egy cikk.

    Egyébként irigy is vagyok a ribizlire, de ez nem tartozik ide. 🙂

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Aki a marciusi havazasban nyari gumival maszkalt az akadalyozta es veszelyeztette a tobbi kozlekedot. Ugyanugy amokfutas kategoria. A hulyeseget nem kell az idojarasra kenni.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Nem irigyseg ha kell neki vegye meg de tudja is vezetni.
    Es sokan vannak akik tudjak vezetni es esszel is hasznaljak,nem jaszkariznak hogy megy 300al
    Durdefektem tavalyelott Hollandiaban mikor jottem vissza hal istennek a hatso.(Mazda)
    Tavaly szeptemberben az elsom szakadt szet de valoszinuleg az elozo tulaj rament valamire ami
    a belso felet megsertette s mivel nincs aknam es emelon sem volt az auto nem vettem eszre
    de varoson kivul nem hasznalom es hat 50nel mikor eldurrant meg tudtam fogni(Focus)
    S az hogyha valaki Marcius elejen nyarival jarkal es osszetori magat a hovazas maitt az
    nem az o hibajuk fokent az idojarase es hogy felkeszuletlenek voltak az
    emberek egy ilyen szelsoseges idojarasra,es mivel Apam sofor napi szinten uton van o mondta hogy
    informacio sem igen allt rendelkezesre mire lezartak 1szakaszt mar bent volt jopar auto ami
    meg elment volna dehat ott voltak szegeny kamionok amiknek menniuk kell mert ha nem
    a sofortol a kesesert levonnak ami mondjuk nem fer ilyen.
    Ami Marciusba volt az egyreszt ramutatott a hazai rendszer gyengesegeire masreszt
    megmutatta hogy az idojaras nagyon szeszelyes mindig mindenre fell kell keszulni.
    Minthogy par eve Augusztusban

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Fröcsög az irigység..
    Mikor kaptatok durrdefektet utoljára??? Hagyjuk már a demagogiát. Mindenkinek az b@ssza a csőrét, hogy ilyen autója van, meg lát egy két képet drága kocsikról összetörve és egyből megy az általánosítás.

    Miért nem arról tesztek be egy statisztikát, hogy hányan törték össze magukat nyári gumival 14-én. Ja….az nem baj, mert lehet ujjal mutogatni a katasztrófavédelmisekre, meg a közutasokra, hogy nem takarítottak rendesen.

    szánalom.hu!!!!

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    De ebbe az a szornyu hogy autpalyara a rendoroknek semmi alkalmas gepjarmuvuk nincsen.
    Mert valjuk be az osMondeommal 1.8assal 220volt a vege es az mar 20 eves lenne es szeria
    Es az hogy 50kmen keresztul csak loholtak utanna.Jo hogy 15perc nemsok de 15perc alatt sok minden
    tortenhet ha 1normal szemelyauto 1-2perc alatt el tudja erni a vegsebesseget rendor auto nem?
    A kedves holgy pedig ennyi ido alatt megkeresi a buntetesre valot.
    De szerintem vezetestechnikai treningen nem volt ha volt is masert ment
    es nem tudna mit tegyen ha mondjuk durdefektje van mert az nem auto fugvenye
    hogy nekem 50millas a verda akkor nincs defekt vagy sok mas kozbe johetne.
    En mar ilyen kaliberu nagyautokra kulon vizsgaztatnam az embert es gyari treningre kuldenem.
    Pl ird be a keresobe:exotic cars wrecked
    Nezd meg kik zuzzak ezeket a muremekeket akik esze addig er hogy legyen 1ilyenem
    mert gazdag vagyok es kell szinvonal miatt.
    Vezetni?!?!
    Hagya ma kifizetem a buntit oszt kesz.
    Hiszik ok!

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Ezért írtam az évenkénti avultatást. Évi -10%-al számolva 9 éves korára elérné a legdrágább jármű [u]számított[/u] értéke is a max. kiszabható bírság minimumát. Például a max. büntetés az autó értékének 5 %-a, az jelen esetben (~60 milliós S Merci) 1-éves koráig 3 mill. büntetést jelent, ugyanezen autó 7 éves korára már csak 900e. Természetesem ez a büntetés maximuma, azaz a legmagasabb kiszabható bírság (egyéb nem anyagiak mellett), szándékos, mondjuk 200 kmó feletti gyorshajtásért.

    Szóval egy 3 millás büntin már lehet, hogy a hölgyike sem nevetne (talán).

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Egy 1O éves S mercit lehet kapni 1,6 millióért. Ha valakinek olyan igénye van és nem Ignist akar, hanem egy ilyet??? Nem kell hozzá multicsilliárdosnak lenni. Van egy pár, közös életük elején, mondjuk tanultak és nem a kocsmába meg a discoban ütötték el a tanulós éveket és most nem sírnak minden fórumon, hogy de gáz minden…stb, most pedig tök átlagos munkahelyen mondjuk a családi budget havi netto 35Oezer (a kettőjüké) Ebból simán kigazdálkodható egy ilyen vas, vagy egy használt BMW, vagy A6 stb. Nos őket mennyire büntetnétek??? Triplára, mert S mercije van? Főhősük kocsija is ki tudja mennyi idős, de ezek a kocsik úgy dobják az árukat, mint Fazekas a diszkoszt. 5O millió, hagyjuk már…..tipikus média uszítás.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Közel ötven kilométeren át üldözték Pintér Mariannát az M6-oson a zsaruk. Az ötvenmilliós járgányt kétszázzal hajtó nyuszilány észre sem vette őket.

    A híradók beszámoltak arról, hogy szerdán kétszázzal repesztett egy sportkocsi az M6-os autópályán. Akciófilmbe illő üldözési jelenet kezdődött, a rendőrök negyvennyolc kilométeren át próbálták utolérni a gyorshajtó Mercedesét.

    Az autót vezető hölgy később a zsaruknak elmondta, zenét hallgatott, nem látta, hallotta a mögötte szirénázó és villogó zsarukat, akik hiába nyomták tövig Skodáik gázpedálját, nem érték utol.

    Megtudtuk, hogy a száztíz­ezer forintra büntetett nő a tavalyi Playmate-verseny közönségdíjasa, Pintér Marianna.

    – Pécsről siettem Pestre fodrászhoz, meg a reptérre. [b]Egyszer láttam, mintha villogó rendőrautó jönne mögöttem[/b], de semmit nem hallottam, épp az egyik kedvenc cédémet hallgattam, amilyen hangosan csak lehetett – magyarázta a Borsnak a modell. – [b]Csak azért álltam meg, mert egy előttem haladó autó is lehúzódott jobbra, mögé én is. Akkor derült ki számomra, hogy mi történt. Az „üldözés” legfeljebb negyed órán át tarthatott. Ennél a sebességnél az valóban ötven kilométer. De mentem már háromszázzal is, nem értem, miért most bírságolnak meg – nevetett.[/b]

    Mariannát a rendőrök visszafordították Pécs felé, és az első benzinkúton lepapírozták a büntetéseit. Az extrák nélkül is ötvenmilliót érő autóval minden rendben volt.

    – Az autó papírjai természetesen rendben voltak, és [b]természetesen nincs ilyen értékes jármű a nevemen[/b]. [b]Aznap a büntetésem felét benzinre költöttem[/b], úgyhogy viszonylag olcsón megúsztam a kalandot –mondta a csinos pilóta.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Hat igen jol irod csak az a baj hogy egyre jobban sugaljak hogy vedd ezt meg mert 5X-os
    meg van benne 200db 3betus csoda es a naiv csodapolgarnak ebbol mi jon le?
    Hogy en ebben a kocsiban nem halok meg 5Xos meg sok minden van benne.
    En szivem szerint ujoncokat Trabantba Zsigakban es tarsaiba terelnem 1/2evig utanna
    megertenek mi a haladas.Egybol megfontoltabban vezetnenek es jobban.
    Figyelnenek az autojukra biztonsaggi teren…
    Unokatesom ugymond ujkor gyermeke kapott jogsijahoz 1par eves autot amit 1even belul le is nulazot
    S azota mar jopar masikat is
    Ha egyutt megyunk en nem ulok az utasulesre nem erdekel hogy megharagszik.
    Haverom is olyan tajt szerzte meg a jogsit Golf 1et kapott 1.1est mai napig meg van neki persze
    volt mar neki jopar mas autoja is nagy Audi amivel nemeteknel 190el mentunk es merek
    melette aludni barmikor.
    De mondjuk nem is autotol fugg hanem hogy ki tanitja es fel tudja-e fogni

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    “[i]Mármint neki alacsony büntetési tételeket.[/i]”

    A 200 km/h nem az a “belecsúsztam” kategória, szerintem aki ennyivel megy az anyagi helyzetre való tekintet nélkül megérdemli az amerikai eljárást. Ami egyébként jól hangzik. 🙂
    Kisebb súlyú gyorshajtásnál tényleg van értelme a differenciálásnak. Pl. az autó új értékét figyelembe véve (mindegy ki a tulajdonos), avultatva mondjuk az autó korával vagy hasonló…kinek milyen ötlete van?

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    [i]“egyszerűen kihasználja az alacsony büntetési tételeket.”[/i]
    Mármint neki alacsony büntetési tételeket.
    [i]“Azért megnézném tőlünk nyugatra, főleg USA-ban mit kapott volna.”[/i]
    Gondolom a választ is tudod az USA esetében. [b]Bilincs[/b], letartóztatás, több napos vizsgálati fogság, büntetés, jogosítvány bevonás, és majd ha valamikor újra lesz jogsija, akkor 2-3-szoros kötelező biztosítási díj, és nem számít ki fia borja.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Aki régóta vezet, az idő haladtával egyre kevésbé nyomja a gázt. Többnyire benő a feje és rájön, hogy nem érdemes, nem is jó száguldozni. Először a gyerek mint utas, aztán az unoka mint utas – neveli nyugisabb viselkedésűvé. Miután szemtanújává válik néhány gyorshajtó halálos kimenetelű balesetének, az értelmi szint egyre jobb minőségű, félelmi ingerküszöb is pozitívan alakul Kár, hogy addig potenciális közlekedési-gyilkosként van közöttünk. Van aki élete végéig sem ismeri fel a lényeget? Meglehet.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Polgárpukkasztó válasz, de igazából nem az ő hibája, egyszerűen kihasználja az alacsony büntetési tételeket. Biztos vagyok benne, hogy hazafelé már ismét nem 130-al ment. Azért megnézném tőlünk nyugatra, főleg USA-ban mit kapott volna.

    Másik amit nem értek, hogy 50km-en keresztül nem volt egy másik rendőr a környéken aki elévágott volna? Elég impotens a rendőrség is.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Nagyon egyszerű a megoldás: be kell tartani a sebességhatárokat (is), és nincs miért lehúzzanak 🙂
    De komolyan, sokan úgy pártolják a gyorshajtást (és gyorshajtókat), mintha a sebesség túllépés valami kötelező dolog lenne. Pedig tényleg lehet nélküle élni! Ha valaki mégis szabálytalan, és megbüntetik, legalább ne picsogjon, és főleg ne másokat okoljon érte!

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Nyilván az is sokat számít, hogy kinek hányadszorra sikerül levizsgázni. Én nem erre céloztam, hanem arra, hogy legtöbben nem követik a szabályok változását. Azt gondolják, elég volt egyszer levizsgázni, és ez egy életre felvértezi őket a szükséges szabályismerettel.
    Természetesen azt mindenki tudja – legalábbis remélem – , hogy piroson átmenni, sebességhatárt túllépni stb. szabálytalan. De van sok olyan szabály, ami az évek során többször változott, és adott szituációban sok autós egyszerűen fel sem ismeri, hogy ő most éppen szabálytalan volt. Egyik legjobb példa erre a kijelölt gyalogátkelőhely, és a hozzá kapcsolódó szabályok. Sok autós még mindig a régi szabályt zsolozsmázza, hogy így-úgy féktávolság. De ha elütnek egy gyalogost a zebrán, mindenképp ők a hibásak, hiába magyarázkodnak. Ugyanis ezek a szabályok az utóbbi években jócskán szigorodtak, és ma már egyértelműen a gyalogost védik. Csakhogy sok autósnak erről lila gőze sincs.
    Persze ez csak egy példa a sok közül, lehetne sorolni.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    A cikk főhőse nyilatkozott:
    “Pécsről siettem Pestre fodrászhoz, meg a reptérre. Egyszer láttam, mintha villogó rendőrautó jönne mögöttem, de semmit nem hallottam, épp az egyik kedvenc cédémet hallgattam, amilyen hangosan csak lehetett. Csak azért álltam meg, mert egy előttem haladó autó is lehúzódott jobbra, mögé én is. Akkor derült ki számomra, hogy mi történt. Az „üldözés” legfeljebb negyed órán át tarthatott. Ennél a sebességnél az valóban ötven kilométer. De mentem már háromszázzal is, nem értem, miért most bírságolnak meg” – nevetett.
    Mariannát a rendőrök visszafordították Pécs felé, és az első benzinkúton lepapírozták a büntetéseit. Az extrák nélkül is ötvenmilliót érő autóval minden rendben volt. “Az autó papírjai természetesen rendben voltak, és természetesen nincs ilyen értékes jármű a nevemen. Aznap a büntetésem felét benzinre költöttem, úgyhogy viszonylag olcsón megúsztam a kalandot” – mondta a Borsnak a csinos sofőr.
    Tőle tényleg bevonnám a jogosítványt, legalább 200 évre. Bár lehet, jobban meghatná, ha elvennék a sminkkészletét…

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Ez nem a baleset megelőzésről szól hanem a pénz szedésről. Legálisan lehet lehúzni bárkit aki átlépi a mindenkori meg engedett sebességet amit kevesen nem lépnek át. Kell a pénz kamerákra mert azokkal lehet még több pénzt szerezni a járművezetőktől.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Ezek a problémák nem fognak addig megoldódni amíg ember vezeti a járműveket. Mindig lesznek idióták/önjelölt autóversenyzők/adrenalinfüggő antiszociálisok/figyelmetlen nők/…stb. akik ilyen vagy olyan ok miatt megszegik többek között a sebességkorlátozásra vonatozó szabályokat. Viszont ha a gép vezet, akkor – az elhanyagolható valószínűségű extrém meghibásodások kivételével – egyszer és mindenkorra megoldható ez a probléma.
    Az USA néhány államában már engedélyezettek a magukat vezetni képes járművek, úgyhogy még egy röpke 50 év, és itt taplóisztánban is van esély rá, hogy elterjedjenek.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Azokban az országokban, ahol a bírság mértéke vagyonfüggő, általában nálunk fejlettebb országokról van szó, bizonyára a megfelelő mértékű visszatartóerő érdekében teszik. A pénz és a hatalom sokakat megszédíthet, aminek hozadéka közlekedésükben is megnyilvánulhat, (tisztelet a kivételnek) azokat pl. ily módon vezetik vissza a valóságba… 🙂

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Nekem az nem tetszik, hogy mára a sebességmérés átment egy össznépi bújócskába.Tisztelt rendőreink elbújnak egy 30-as tábla melletti bokorba,vagy az autópályán tolatgatnak a forgalomtól elzárt területen.Régen,ha az embert lekapták,akkor vagy villant a vaku,vagy a szerv leintette 100 méterrel később.Eredmény:miután megszabadultam egy kisebb pénzösszegtől,jó ideig én voltam a legszabályosabb sofőr.És ez nem függött a bírság nagyságától!!!!Elérte a célját a rendőrség(már amennyiben az a cél,hogy biztonságosan közlekedjünk,és nem az,hogy a bevételt növeljük)?
    Most mi van:kapsz egy levelet,hogy 2 hónapja gyorsan mentél itt és itt.Eredmény:abban a két hónapban ugyanolyan “bűnösen” vezettél,a levél után csak mérgelődsz,szidod a **lye rendőrt,és rohadtul nem azon gondolkodsz el,hogy mekkora barom voltál,mert veszélyeztettél magadat és másokat.Így persze több bírság szedhető be,de elvileg nem ez a cél.
    Kíváncsi lennék,ha ezeket az összegeket nem a költségvetésbe,hanem egy általam választott-és valós célokért küzdő-nonprofit szervezetnek-alapítványnak kellene befizetni,akkor éber szerveink mennyire lennének találékonyak a rejtőzködés terén?

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Látom örülsz a csontnak, van min rágódni. Bőszen lobogtatjuk úton útfélen az esélyegyenlőségi törvényt. Akkor a vagyoni helyzet alapján való bírságolás nem diszkrimináció?
    Ha valakinek tisztességtelen forrásból származik a jövedelme, arra repüljön rá a NAV, ne Kovács törzsőrmester az útszélén. Ha ez megtörténne, szerinted kit mérnének meg, ha egymás mellett haladnának a pályán??? A autóst mercivel 17O-el, vagy B autóst 18Oal astrával. …. Ha nem a B-t mondod, akkor tényleg zacskóban élsz.
    A lenéző szemlélet meg ered valahonnan nem? Mert az előző hsz-ben tényként közlöd, hogy azokból van több akik mások eltaposásából gazdagodtak meg, akkor mit vársz…… válaszul, szerintem meg a lusta ember áll sorba segélyért.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Csupán jelezni kívántam, van nemzetközi gyakorlat a vagyoni helyzet alapján történő bírság kiszabásra.
    Hogyan történne? Tanulmányozni kell az alkalmazó ország(ok) gyakorlatát.
    Hozzászólásomnak nem ez volt a lényege, hanem, egyik ember ily módon nem becsmérelheti a másikat. Lehet hogy az a segélyért folyamodó [i]“senkiházi”[/i] nemrégen még valamelyikőnk gyerekét készítette fel a jövőjére. Ilyen országban élünk. Sokkal több tiszteletet, megbecsülést egymásnak. Magyarországon szembetűnő a másikat lenéző szemlélet, főleg a megtollasodott réteg körében. Rendkívül egészségtelen. Az aki “megfogta az Isten lábát”, az nem csupán magának köszönheti ezt, hanem azoknak is, akik aprópénzért oda juttatták, és akiknek ezért őszinte [b]tisztelettel, és alázattal tartozik[/b]. Ez bevett gyakorlat gyakorlat a vér kapitalista társadalmakban is!
    Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek az, ideje lenne.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    ez szép és jó, de alant már megírta valaki hogy hogyan és ki állapítja meg a vagyoni helyzetét?
    Lásd politikusok vagyonnyilatkozata, vagy hiányzó nav ellenőrzés az olyanoknál akik másfél szobás panelban laknak de 6 éve 2 éves 535-ös bömöst veszttek, de minimál bérre vannak bejelentve, a kocsi nem is az ő nevén van stb…
    Persze meg lehet oldani egy nem korrupt, és bürokratikus országban, ahol aki jobban sír attól nem elvesznek, hanem adnak.Persze én sem értem hogy egy MAGYAR nőt miért kellett üldözni.Munkatársamat autóból mérték be 143-mal (110-es korlátozásnál), jött a csekk és a fénykép a nevére ..ennyi.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Bizony vannak olyan országok, ahol a közlekedési szabálysértés után kirótt büntetés összege a vagyoni helyzet függvénye. Nem is kell olyan messzire menni, pl. Svájc.
    Nem ördögtől való elvont dolog a vagyon szerinti bírságolás.

    [i]“Lehet azért van drágább kocsija, mert már amúgy is többet letett az asztalra, mint a senkiházi,..”[/i]
    Ez így nagyon antiszociális megközelítés. Másrészt: Tisztelet a kivételnek, mert ilyen is van, de Magyarországon nem az általad fémjelzett állapot a meghatározó! Tehát akinek drágább kocsija van, közel sem biztos, hogy többet tett le az asztalra mint a [i]“senkiházi” [/i]– nak nevezett valaki. A magyar valóság inkább az, hogy akinek [i]“drágább kocsija”[/i] van, az a senkiházinak nevezett szerencsétlenek hátán taposva, őket megkárosítva bitorolja azt, tisztelet a kevés kivételnek. Aki megtollasodott, az elfelejtve régi mivoltát, realitás érzékét elveszítve, felborult értékrenddel képes csak ilyeneket leírni.

    [i]“…de sarcoljuk még meg, mert az irigység kiveri a szemünket. “[/i]
    Az irigység legnagyobbrészt a kifosztott társadalmak jellemzője.

    Ezeket a sorokat nem azért írom, mintha bennem bárki iránt is irigység merülne fel. Amennyire igényem volt, azt mindig el tudtam érni. Azonkívül megadatott, hogy olyan társadalmat is megismerjek, ahol az emberek egymás iránti tisztelete, megbecsülése sokkal magasabb fokú, az irigység meg sokkal alacsonyabb szintű, mint ami Magyarországon tapasztalható.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Újra vizsgázás x évente ?
    Szerinted akik átmennek a záróvonalon azok nem tudják , hogy szabálytalankodnak ?
    Vagy akik a piroson mennek át , vagy átlépik a sebességhatárokat , zebrán előznek , ittasan vezetnek ,…..
    stb nem tudják hogy szabályt szegnek ?
    Egyszerű lenne a megoldás , akik durván , extrém módon ,gátlástalanul vezetnek , JOGSI EL !!! pár 10 -20 évre !

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Sebesség határ felemelés ?! Kinek hiányzik hogy őrültek száguldozzanak legálisan az utakon?
    Kapott már valaki defektet ,mondjuk 100 körül kormányzott keréken ? Lehet az autón az összes biztonsági berendezés / akár az abc összes betűje is / 150 környékén már biztosan ,, megkarcolná ” a saját , de valószínű hogy más autóját is.
    Aki már ment 200 körül , az tudja hogy nem a visszapillantót nézegeti ,ha nem az útra koncentrál , még ha szól is a rádió .
    Lényegében a hölgy egy ,, száguldó tömeg gyilkos ” . Ha valami gond lett volna akkor most valahol sírdogálna , nem akartam , nem gondoltam ……………………

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Drágább kocsival nagyobb büntetés? Beteg a cikk író, vagy varázsgombát evett? Legközelebb majd jön a színes bőrű fizessen többet, fizessen többet a gyermektelen, mert csak saját magára költ, az egészséges, mert nem költ gyógyszerre, fizessenek többet az újság írók is, mert termelő munka helyett csak uszítják a közvéleményt. Igen…ez jobb megoldás.

    Lehet azért van drágább kocsija, mert már amúgy is többet letett az asztalra, mint a senkiházi, aki a segélyért áll sorba, de sarcoljuk még meg, mert az irigység kiveri a szemünket.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Egyszerűen botrányos,hogy két hete 135-el mentem , mert az M6-os Szekszárdi szakaszán iszonyatosan fontos százzal menni. Persze ott kell őrizni a rendet. Őrület micsoda veszélyforrás voltam. Hiszen azért vállalom az autó és autópálya minden költségét (benzin,matrica stb.) hogy használjam úgy ahogy kell… 45000Ft-ba került ez nekem!!! Tegyük egymás mellé a kettőt!!!! A képeimen látszik,hogy az ötödik képen már 101 a sebességem…..TEHÁT figyelembe vettem a táblát…. Erről ennyit Csak félig vagyok olyan bűnös,mint a Mercedes vezetője….

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Szerintem a jelenleg jogosítvánnyal rendelkezők jelentős hányada megbukna, ha most elé tennének egy tesztlapot. A szabályok évről-évre változnak, amit sokan meg sem próbálnak követni. Időnként – mondjuk 3-5 évente – mindenkit köteleznék ismételt kresz-vizsgára, így akinek szüksége van a jogsijára, kénytelen lenne időnként felfrissíteni a szabályismereteit.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Ilyen kommentek olvasása közben döbbenek rá, hogy mennyi és mennyi szabályokat nem tisztelő ember van, aki ha megbüntetik még hőbörög… A rendőr azért büntet, mert valami hiányosságot, hibát észlel ! El kéne gondolkozni, és nem anyázni, hanem egy kicsit magába fordulni, hogy bakker, de hülye voltam, ezt nem így kéne, mert ebből máskor-máshol komoly baj is történhet ( akármilyen bagatell dolog, irányjelzés vagy az öv használatának elmulasztása, hogy csak a legnépszerűbbek közül említsek ) ! A bírságoknak-büntetéseknek pont ez ( lenne ) a lényege, a NEVELÉS ! Igaz, ritkán, de vannak jutalmazó akciók is, amikor pl prospektust, kis csokimikulást vagy nyuszit ad a rendőr, ha mindent rendben talált, és azt elismerésként kell fogadni, nem a 20-60-189 Ft-ot nézni, hanem a gesztust, hogy azt is honorálják néha, ha valaki betartja a szabályokat ! Érdekes módon van, aki évekig nem találkozik a rendőrrel azon kívül, hogy látja az út szélén. Tudják mi a titka ? Hogy nem szeg szabályt ! Akinél minden rendben van, azt minek állítaná meg a rendőr ??! Max egy rutinellenőrzés, ami tart 5 percig, húha… 🙂
    A sebességhatárok kitolására valamilyen szinten van is ráció a fejlődés indokán ( bár a hazai géppark meglehetősen idős ), a vezetői réteget pedig egy PÁV szintű rendszerben lehetne szűrni, amibe belefér a pszichológiai vizsgálat is, és x évente felülvizsgálatra kötelessé tenni. A fiatalabb vagy a rutinosabb sofőrök még játszi könnyedséggel teljesíthetnék az ilyet, az idősebbek pedig a koruk előrehaladtával szépen visszalassulnának. Tehát aki gyorsabban akarna haladni, az szépen jelentkezne egy tanfolyamra, elvégezné azt BECSÜLETTEL ( nem úgy, mint aki féldisznóért veszi a jogosítványát, sajnos ez is egyre gyakoribb, egyszerűen ma már BÁRKI kaphat vezetői engedélyt, és ez szégyen… ), majd az autóját emelt szintű műszaki vizsgának vesse alá az NKH-nál, ahogy pl a távolsági buszokat is szokták, hogy 90-ről 100 Km/h lehessen a megengedett sebessége. Ezt később a rendszerből mind-mind vissza lehet ellenőrizni. Aki pedig nem tudja ezen feltételeket teljesíteni, maradjon a jelenlegi szabályoknál. El kellene jutni AGYBAN mindenkinek ebben az országban, hogy a folyamatos kritika és mások hibáztatása nem viszi előrébb a dolgokat ( sőt… ), inkább hasznos dolgokkal foglalkoznának ennyit a szabálykerülők, mint a hülyeségeik megideologizálásával.
    Még egy a végére, az első hozzászólásra reagálva : igenis legyenek bevonva a jogosítványok, ha a járművezető olyan súlyú cselekmény(eke)t követ el. Az utánképzésben is van ám pénz, nem is kicsi !

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Felesleges volt üldözni is, előbb-utóbb úgyis megáll! Beszól a központba, hogy álljanak elé, akkor talán észreveszi a rendőrt (előre valószínűleg nézett)!
    Autós üldözés olyan mint a hólapátolás vagy a dió lerázása a fáról, felesleges!

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Nemrég jelentkeztem nagymotor tanfolyamra. A jelentkezési lap első kérdése: “Gépjárművezetői vizsgához előírt alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezem, egyéb esetben írni, olvasni tudok”
    Na azt hiszem, ez mindent elmond. Manapság az is elég, ha valaki le tudja írni a nevét, és azt, hogy “igen”.
    Régen legalább a 8 általános feltétel volt…

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Én szerintem semmi gond sem a gyorshajtással sem a büntetéssel. Én nekem ebből az egészből elsőre a szégyenkezés jött le. A rendőr 50 km-en keresztül megy utánna és nem éri utol! Nesze neked 1.6-os opel f*s talicska. Ugye, hogy nem ártott volna valami nagyobb teljesítményű autó a rendőröknek. Ha már megvolt a felvétel minek ment egyálltalán utánna?

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Sajnos hallássérült is vezethet. Meg még sokmindenféle népek is, pl. agy nélkül. (A klasszikus mozgássérülteket most ne számítsuk.)
    A hifit már-már “LE-nyi” hangteljesítménnyel hallgatók nemigen érzik maguk körül az utat – ezek gyak. “vakon”, nagy sebességgel vezetnek, és mindenki meneküljön amerre lát. Ergo itt mindenképpen ugorjon a jogsi!
    De felmerülhet a halálbüntetés kérdése is?! 😉 Egy 8+ cm-es bicskát tartva a zsebben már bűn, de a száguldó koporsó engedélyezett??

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Hát igen. Gondolkodott-e azon beírás szerzője, aki oly liberálisan kezeli a dolgot, hogy az emberi tényező mint pl. reflex, látás, hallás stb. nem javul a csodás mai gépek töretlen finomodásával, erősebbé válásával együtt?
    Majd meghallgatom véleményét ismét, amikor egy frankó autóval valaki elgázolta gyerekét, anyját, stb. mert pl. egy rohadt jó Mercivel tök bizonságosan 70-nel ment egy zebránál (vagy mellette) és a gyereke átrohant volna az anyjához a túloldalra.
    Nem pénzbüntetés kellene, hanem megtisztítani az agresszív, vezetésre alkalmatlan emberektől a világot, eltiltani a volántól.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Túl van ez már magyarázva. Tartsa be mindenki a szabályokat, és ne gondolja bárki is magáról azt, hogy rá nem vonatkoznak.
    A KRESZ szabályok betartása, egyformán vonatkozik mindannyiunkra.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    A sebbességtúllépés egy dolog. Azért szépen fizessen. Én is az autó értéke utáni büntetést tartanám reálisnak. A rendőr eurotax alapján megállapít egy értéket, ahol az extrák nem igen számítanak, mivel pl. egy 20 milliós autónál az a plusz 5 milliónyi extra már nem nagy dolog. Amennyiben a tulaj/sofőr elfogadja a bírságot, kifizeti, ha nem, akkor felértékelik az autóját -és itt jönnek be az extrák- és az alapján újraszámítják a büntetést. Tehát, lehet sokkal rosszabul jár egy luxusautós, míg egy régebbi, olcsóbb autós még nyerhet is vele. A tuningolt Lada sem ér nagyságrenddel többet, csak gyorsabban megy és a gazdája sem tehetősebb… az esetek döntő többségében.
    Ha meg valaki a haver/rokon/szomszéd/főnök luxusverdáját vezeti vigyázzon rá még jobban és közlekedjen még szabályosabban… vagy viselje a következményeket!

    A rendőri jelzésre történő nem megállás viszont simán jogsiurgás! Ha nem hallotta a közvetlen mögötte haladó autó szirénáját, akkor vagy hallássérült, aki nem vezethet, vagy olyan hangosan hallgatja, hogy az már zavaró, így veszélyeztette a közlekedésbiztonságot.

    Csak megjegyezném, Németországban csak egyes autópályák egyes szakaszain nincs sebességkorlátozás, de ott is van ajánlott sebesség, ami nem más mint 130km/h. Azt viszont ki kell emelni, hogy aki ennél nagyobb sebességgel balesetezik, annak nem fizet a biztosító!

    Belterületen békésen 65km/h-val autózónak kb. 70km/h-t mutat a sebességmérője, ha ez a +20km/h nem tűnik neki fel, akkor bizony fizessen! Ugyanez a békésen autózó, a 70-es táblánál 85-90-nel megy, mert ott meg az nem elég neki.

    Az meg milyen ötlet már, hogy autó és sofőr függő legyen, hogy mennyivel mehet? Ha egy gyorsabban haladható autót vezet egy kezdő sofőr, az mikor derül ki, ha megölt valakit? Vagy megállítanak egy Trabit, amit Ken Block vezet, akkor elnézik neki a lakott területen a 100-at is? Nonszensz!

    Akinek meg magasak a büntetések, tartsa be a szabályokat vagy ne vezessen. Amikor elment jogosítványt szerezni, akkor megismerte, majd elfogadta a szabályokat, akkor most ne hisztizzen miatta. Miért nem a tanfolyamon mondta, hogy ha csak 50-nel szabad menni lakott területen, akkor nem akar vezetni? 🙂

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Naiv dolog azt gondolni, hogy ha megemelnék a sebességhatárokat, egyszerre megszelídülne minden gyorshajtó. Ezután majd az új határokat lépnék túl “egy kicsit”, mindenféle mondvacsinált indokkal – akárcsak most. Legfeljebb annyi történne, hogy egy autópályás 160-as határt kevesebben lépnének túl, hiszen az autók jelentős része erre már nem képes biztonsággal. Viszont a még nagyobb sebességkülönbségekből adódóan – gondoljunk pl. a teherautók 80-as tempójára – még nagyobb lenne a balesetveszély kialakulásának lehetősége.
    Tény, hogy az autók műszakilag sokat fejlődtek. Csakhogy az autó nem saját magát vezeti, és a műszaki fejlődésből nem következik a vezetők tudásbeli fejlődése.
    Inkább oda kellene eljutni végre, hogy a szabályokat ne (félre)magyarázzuk, hanem tartsuk be! Persze lehet vitatkozni, hogy egyik-másik jó vagy nem, logikus vagy nem, de amíg érvényben van, be kell tartani!
    Érdemes a neten végignézni pár összeállítást, amik fedélzeti kamerák által felvett baleseteket mutatnak be. Egyértelműen látható, hogy az esetek 99%-át a szabályok (olykor durva) megszegése okozza: (relatív) gyorshajtás, szabálytalan előzés, elsőbbség meg nem adása, piroson áthajtás stb. Ezek MIND elkerülhetők szabálykövető magatartással!

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    amerikában meg km/h-ra átszámítva a maximum 110km/h pedig ott még erősebb kocsik vannak. a mercis ha 160-nal megy lehet hogy ő nincs akkora életveszélyben, mint akinek neki megy, pl: egy suzukinak, hiszen az nem olyan erős anyagból van. ezért vonatkozik mindenkire ugyanaz a sebesség maximum. Lehet hogy van akinek páncélozott az autója, ezért ő nincs életveszélyben, de a többi közlekedőre is gondolni kell, mivel nem egyedül megy egy úton, hanem más életével is játszik. abban egyet értek hogy a lassan haladás is veszélyes, főleg ha az ember előzné, akkor meg rálép a gázra.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Az valoban furcsa, hogy nem vette eszre a rendort, de azert 200 koruli temponal nem sok az esely arra, hogy ra akarnak elozni. 🙂 Ekkora temponal 50 km az kb. 15 perc.

    Az M6-on Dunafoldvartol delre meg nem olyan nagy a forgalom.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Sok itt a félreértés. Valóban vetettünk fel olyat, hogy, ha az úthálózat, az autók, a vezetők tudása megengedné, akkor lehetne engedélyezni magasabb tempót. Azért tegyük hozzá, ma az autópályák is olyan kátyúsak, hogy nem lenne értelme magasabb tempót engedélyezni.

    Amíg azonban a törvény szerint 130 km/óra a megengedett maximum, addig azt nem lenne szabad túllépni, s a törvény jobban betartatható lenne, ha Trabant és Mercedes tulajdonosa nem egyenlő bírságot fizetne.

    Jelen esetben pedig nem csupán a sebességtúllépés a probléma, hanem az, hogy azért, mert valaki csaknem 50 kilométeren keresztül nem vette észre, hogy őt rendőr üldözi, mindössze 20 ezer forintos bírságot kap. Nem tartják ezt borzalmasan balesetveszélyesnek, hogy nem csupán 203 km/órás tempóval ment, hanem úgy, hogy közben a környező forgalomra sem figyelt?

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Érdekes észrevétel a cikk írójától, és a fórumozók nagy részétől is. Pár évvel ezelőtt pont az Autónavigátor egyik cikkírója vetette fel a “több szintü jogosítvány” lehetőségét, melynek lényege az volt, hogy aki alkalmas, meg az autója is megfelel, az mehessen gyorsabban(pl 160 km/h-val) autópályán, ha teljesítette a szigorúbb követelményeket, most meg a sebességtúllépés ellen kampányol. Én úgy gondolom, hogy az elmúlt 15 év autós fejlesztések termését, az autók tudását is figyelembe véve irreálisan alacsonyak a jelenlegi sebességhatárok hazánkban, és Európa nagy részén mind országúton, mind autópályán. Mert nemcsak az autók teljesítménye, és végsebessége nőtt meg, hanem sokkal jobb, és nagyobb teljesítményű futóművek és fékek is vannak a mai autókban!!!, nem beszélve a biztonsági kiegészítőkről (ABS, BAS, ASR stb). Adott esetben egy korszerű autóval(pl a cikkben említett Mercivel) kevésbé veszélyes egy 200 km/h körüli tempó, mint pl. egy Trabi 1,1-el a 130 km/h !!! És akkor még a Trabi szabályosan közlekedett, de életveszélyesen, míg a Mercire azt mondjuk extrém gyorshajtó, pedig még biztonsági tartalékai vannak. Én ezek alapján kb 160 km/h-t tartanék reálisnak autópályán, 120 km/h-t országúton, igazítva a szabályokat a jelenlegi autótechnikához, és bizonyos típusokra a biztonságot figyelembe véve korlátozásokat alkalmaznék. Nyílván erre sokan hőbörögnek majd, de tény, hogy felelősségteljesen tartható lenne a tempó, persze ehhez meg kell tanulni vezetni is. Az autósiskoláknak nem kéne kiengedni olyan újdonsült vezetőket, akik már 100 km/h-nál szédülnek, nem tudnak összpontosítani a vezetésre. A büntetésekről meg az a véleményem, hogy jelenleg is irreálisan magasak, főleg a szándékosan alacsonyan tartott sebességhatárok miatt, nem kéne tippet adni a “közegnek”. A balesetek zöme nem a tényleges gyorshajtások miatt történik (és erre statisztikák is vannak), hanem a figyelmetlenségből, felelőtlen manőverekből, előzésekből adódik. A rendőrségi statisztika a gyorshajtást, és a “relatív gyorshajtást” egy kalap alá veszi, ami eléggé félrevezető. Itt megemlíteném azt is, hogy sokan az indokolatlanul lassú haladásukkal is balesetveszélyt teremtenek( pl országúton 60 km/h-val közlekednek), hisz a mögötte haladókat előzésre kényszerítik, ami az egyik legveszélyesebb manőver. Ezt is legalább annyira kéne büntetni, mint a sebesség túllépést.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Szerintem a jelenlegi rendszer teljesen objektiv, egyenlo, fix, kiszamithato es jo.

    Lehetne itt jovedelmi helyzeteket elemezni, meg auto erteket, de sem az elobbi, sem az utobbi nem lenne igazsagos, illetve bonyolitana a dolgot. Az, hogy mekkora jovedelmet vall be sok esetben csak rajta mulik. Az uzsoras cigany lehet, hogy szocsegelyen van. Akkor engedjuk el a birsagot?

    Az auto erteket meg ki fogja megallapitani? Ott a helyszinen a rendor? Mi alapjan? Eurotax? Es az extrak? A benne levo kilometer? Az esetleges serulesek? stb. stb Egy rakas szubjektivitast beletenni a birsagokba, visszaelesre ad okot. Plusz lehet tobbe kerul a leves, mint a hus.

    Es ha nem a sajat draga autojat vezeti, hanem a haverjaet? Vagy ha egy tuningolt kockaladaja van, akkor szaguldozhat a falujaba, ugyis megussza 1-2 ezerrel?

    Ha az illeto mellenyzsebbol kifizeti a szazezres birsagokat, kit erdekel? Ennyi jar, es csokolom. A jegy nelkul utazasert is ugyanaz a birsag a csovesnek, es ugyanaz az Armani oltonyosnek. Persze, hogy az utobbinak kevesbe megterhelo.

    Nekem a cikkiro stilusabol inkabb a “dogoljon meg a szomszed tehene, ha nekem nem futja mercedesre” jon le.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Alapvetően rossz a rendszer és igazságtalan. Sőt, majdnem bűnpárti. Mennyi de mennyi önző autós van az úton… Nem számít se pénz, se más élete. Gratulálok Magyarország!

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Vagyoni helyzet alapján? Magyarországon szinte mindenki létminimumon tengődik. Legalábbis hivatalosan… Akkor már inkább az autó értéke alapján. Valószínűleg az úgyis jobban tükrözi a tulajdonos vagyoni helyzetét, mint az adóbevallása…

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    En itt kint 1X belefutottam 1kihelyezett trafiba.
    Kovetkezo tortent:
    Level jott 30mph helyett 35mph-val mentem leirva minden szepen erthetoen helyszin trafi szamatol kezdve
    minden jogszabalyok…2oldal 3.ik oldal tobb reszre osztva
    Elmult 3evben volt-e gyorshajtasod ha nem reszt kell venned 1tanfolyamon(rohadt unalmas 4oras! eloadas)
    es fizetni 80fontott.
    Ha volt gyorshajtasod kapsz 3pontott es 120font es ha 3even belul megint sikerul 1felvetel asszem 5pont
    meg jo-sok penz.
    De itt nehol olyan sebesseghatarok vannak hogy eldobon az eszem varoson belul 2X 1savoson 60mph…
    Rendorok ritkan mernek de fixbol rohadt sok van

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Ez, az! Ebben az esetben nem sok! De amúgy horribilis összegek!
    Békésen autózol 65-el egy “belterületen” ami amúgy nem lakott részen van, nincs gyalogos forgalom, semmit sem nem veszélyeztetsz, és ha “totál véletlenül” ott egy trafi, m,ár ugrik is a 30.000!!!

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Egyetértek. Jogosítvány bevonás, újbóli vizsgára kötelezés, amennyiben szeretne a továbbiakban is vezetni az illető.
    Mindemellett a pénzbírság befizetésére is kötelezném, a törvényt figyelmen kívül hagyó gépjárművezetőt, úgymond öntörvényű, közveszélyt okozó polgárt.
    Továbbiakban, limitálnám ezen szankciók számát is úgy, hogy pl. 5 alkalommal ismételhetné meg ezt a procedúrát, utána pszichológiai vizsgálatra kötelezném a törvényszegőt. Amennyiben az orvos úgy értékelné az illető viselkedését, hogy az nem alkalmas a továbbiakban, a közlekedésben való részvételre, abban az esetben, végleg bevonnám a jogosítványt.

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Tisztelt Metti!

    Ajánlom a képaláírást. A bírságok ugyanis az átlagemberek számára valóban túlzóak. Viszont a luxusautókkal száguldozók számára vélhetően nem. Ezért számukra nem érvágás akár egy 203 km/órás száguldásért járó bírság sem. Amennyiben a büntetések nem fixek, hanem vagyon helyzet, jövedelem vagy a birtokolt autó értéke alapján lennének kiszabva, azt gondolom sokkal igazságosabbak lennének.

    Üdv,
    km

  • 2017.10.30. at 05:20
    Permalink

    Simán be kéne vonni a jogsiját, nem örökre, de egy fél évre legalább. Ilyen esetben kötelezném az újbóli Kresz vizsgára is. Persze ezt nem azokra értem, aki 50-es táblánál 60-al száguldozott, hanem a cikkben szereplő, extrém balesetveszélyes vezetési magatartásra.

Vélemény, hozzászólás?