Nem elég jellegzetes, ezért másolható a Land Rover Defender

A bíróság döntése nem a Land Rovernek kedvezett, piacon maradhat az Ineos terepjárója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy frissen megjelenő piaci résbe ugrott bele a vegyiparban tevékenykedő brit Ineos, ami olyan jól sikerült, hogy per lett a vége.

Semmi sem tart örökké - tartja a mondás, amit majdnem megcáfolt a Land Rover Defender hosszúra nyúlt gyártása. A szögletes legenda kicsit kevésbé szögletes és modern utódját tavaly leplezték le a britek. Az előd hiába volt matuzsálem, a terepjáró képessége és divatos ódonsága életben tartotta a típust, még az utolsó években is keresték a vevők, hasonlóan a nemrég leváltott Mercedes-Benz G-osztályhoz. A megszűnő Defender után hagyott (vélt vagy valós) űr nem maradt sokáig betöltetlen, a brit Ineos cég elkészítette a szellemi utódot.
Hirdetés
Az Ineos Grenadier ha nem is pontos másolata a Defendernek, azt azért nehéz lenne elhinni, hogy teljesen véletlenül kapta ezt a külsőt. A szögletesség mellett az ajtók külső zsanérozása, a tető oldalán lévő ablakok és a körlámpák is erősen Defender ihletésűek, ami a Land Rovernek is feltűnt. A brit gyártó bíróság elé vitte az ügyet, ám hiába várták a számukra kedvező ítéletet, az Ineosnak adtak igazat. A londoni bíróság szerint egy átlag fogyasztó számára nem szembetűnő a hasonlóság, illetve túlságosan egyedi stílusjegyekkel sem rendelkezik a Defender. A tervek szerint az Ineos terepjárója a jövő évben kerül piacra, ami a gyártó ígérete szerint a komoly terepjárás mellett épített úton is komfortos lesz. A hátul merevtengelyes, alvázas Grenadier a BMW sorhatos turbómotorjával jön, a nyolcgangos automataváltót pedig a ZF szállítja. A tervek szerint egy négyajtós platós verzió érkezésére is lehet számítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?